BALLA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Bevallom, el vagyok keseredve. (Moraj és közbekiáltások az MSZP soraiban.) Mert ekkora képtelenséget, amit miniszter úr most állított, ebben a Házban ritkán lehet hallani. Miniszter úr nem másról beszélt, mint arról, hogy nem a minisztériumban kell keresni a hibát, hanem a vállalkozásoknál. Magyarul, azt akarja elhitetni velünk, az Országgyűlés képviselőivel, hogy a pályázók nem akarnak hozzájutni a pénzükhöz. Miniszter úr, ezt önön kívül, azt gondolom, senki nem gondolhatja komolyan.
Azt hiszem, tisztelt miniszter úr, hogy egy kormánytól a legminimálisabban elvárható feladat az, hogy megbízható legyen, legalább azokban az ügyekben, amelyekben ráhatása van, tartsa be az ígéretét. Önök május 13-án azt ígérték, hogy 30 napon belül szerződéseket fognak aláírni. Eltelt közel fél év, és a szerződések sincsenek aláírva.
Ezt a választ, miniszter úr, nem lehet elfogadni, és így nem is teszem meg. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem