DR. FÜLE ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. FÜLE ISTVÁN
DR. FÜLE ISTVÁN, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai integrációs ügyek bizottsága tegnap megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslatot, és 11 igen, 8 tartózkodó szavazással általános vitára alkalmasnak találta. Mint a szavazati arányokból is kiderül, a többség elfogadta az előterjesztő által megfogalmazott értékelést és szándékot, miszerint az eljárási törvény a hatékony, ügyfélbarát, sok tekintetben szolgáltató, egyszersmind a jogállami közigazgatás legfontosabb eszköze és garanciája.
A javaslat évente több millió ügyfelet, többmilliárdos beruházásokat érint, amelyek az egész országot foglalkoztatják, valamint eszköze az élet-, egészségvédelemnek, így rendkívül fontos törvényről van szó. A törvényjavaslat a kitűzött célok végrehajtását elősegítheti. Noha az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán jogharmonizációs kötelezettség, ahogy a miniszter asszony is mondta az expozéjában, nem hárul ránk, a bizottság értékelte, hogy az Unió hatékony közigazgatást vár el a tagállamoktól, és várhatóan e törvény ennek a követelménynek is eleget tesz. Mindez tükröződik a többségi szavazásban is.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem