PÁSZTOHY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok élni a tíz perc adta lehetőséggel, de három gondolatkörrel szeretnék foglalkozni röviden.
Mindenekelőtt szeretném jelezni a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy magam is részt vettem azon a négypárti, illetve többpárti megbeszélésen, amikor tavaly ősszel a földtörvény módosításával foglalkoztunk, illetve a minisztérium vezetése lehetővé tette a pártoknak, hogy megismerkedjenek a módosítás fontosabb elemeivel. Csakúgy részt vettem azokon a civil szervezetekkel történő megbeszéléseken, ahol szintén a földtörvény módosítása volt a napirend, hiszen alkalmazkodni kell a jogharmonizációval is az uniós csatlakozás feltételeihez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Három szempontból vizsgáltuk a földtörvény módosítását, mindenekelőtt az európai uniós jogharmonizáció szempontjából, a hazai gazdálkodók védelme, annak betartása szempontjából, illetve a spekulációval kapcsolatosan, azzal összefüggésben.
Szeretném hangsúlyozni, az a tény, hogy a hét év derogáció plusz három évvel a koppenhágai megállapodásnak megfelelően létrejött, ez nagymértékben segíti a magyar gazdálkodókat, a termelőket abban, hogy fel tudjanak készülni arra a versenyhelyzetre, amely majd a csatlakozás következtében ránk hárul. Ahhoz, hogy ez így bekövetkezzen, nyilvánvalóan kell egy olyan kormánypolitika, olyan stratégia, ami a gazdálkodókat nemcsak szólamokban, hanem valójában, a gyakorlatban is helyrehozza.
A gazdálkodók védelmét és megerősödését, amiről itt az előbb is szó esett, két nagyon fontos mozzanat segíti. Mindenekelőtt a Nemzeti Földalap intézménye, annak működése, amely elősegíti a gazdálkodók versenyképességét azáltal, hogy a földbirtok-politikával, a földkoncentrálással, a birtokösszevonásokkal kialakuljon egy versenyképes mezőgazdasági vállalkozási lehetőség, versenyképes üzemi struktúra. Ugyanakkor a „földet életjáradékért” program beindításával lehetővé válik, hogy azok a kis földtulajdonosok, de már azok a földtulajdonosok is, akiknek a földje osztatlan közös tulajdonban van, ha nem kívánják a földjüket bérbe adni vagy értékesíteni kívánják, a Nemzeti Földalap felvásárolja életjáradék fejében. A Nemzeti Földalapnak lehetővé válik ezáltal is, hogy újra azoknak a magyar gazdálkodóknak, termelőknek adja bérbe, akik itt akarnak boldogulni a magyar vidéken, a magyar mezőgazdaságban.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a támogatások, a szabályozó rendszer is segítse a magyar termelőket, a gazdálkodókat, hogy meg tudjanak felelni az uniós elvárásoknak, pontosabban a versenyhelyzetüket javítsák. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a 2004. évi költségvetés, amely részben már uniós költségvetést és szabályrendszert is átvesz, kiszámíthatóságot, jövedelembiztonságot és egyfajta fejlődési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. Ezt a célt szolgálta a sokat emlegetett SAPARD-lehetőség, az agrár-, vidékfejlesztési operatív program, a nemzeti vidékfejlesztési terv, amely több százmilliárd forintos beruházást tesz lehetővé a magyar gazdatársadalom számára.
Hadd hangsúlyozzam még két elemét a szabályrendszernek: részben az intervenciós rendszerrel kiszámítható, biztos piacot kap a magyar gazdálkodó mint lehetőséget, ugyanakkor a jövedelemkiegészítő, úgynevezett területalapú támogatással, amely a gabona-olajos-fehérje növények esetében mintegy 35-37 ezer forintot tesz ki, mellyel nagymértékben segítjük a gazdálkodók biztonságát, és azáltal, hogy májusban már mintegy 8 ezer forint előre ki lesz majd fizetve a gazdálkodóknak ősszel és majd az ősz második felében, télen, ez szintén kiszámíthatóságot és felfutást jelenthet a vállalkozásoknak, a gazdálkodóknak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ezek szükséges intézkedések, kormányzati feladatok ahhoz, hogy ki tudjuk használni azt a 7+3 évet, hogy a magyar gazdálkodó is méltó versenytársa lehessen az uniós gazdálkodóknak.
Végül a spekulációról annyit, nem akarok belebonyolódni a törvény taglalásába, de ha a törvénymódosítás 3. §-ára felhívom a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, abban egyértelműen benne foglaltatik, hogy milyen kőkemény szabályrendszerrel, garanciákkal lehet csak a külföldieknek, a már itt letelepedettnek, gazdálkodóknak itt boldogulni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy mivel ez több kormány idején átívelő munka vége, tulajdonképpen úgy gondolom, hogy tényleg racionálisan, ésszerűen az lehet a szándékunk, hogy ezt elfogadjuk, és támogatjuk az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem