GAÁL GYULA

Teljes szövegű keresés

GAÁL GYULA
GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Arra a kérdésére, hogy részt vehetnek-e a felsőoktatási intézmények a GVOP által meghirdetett pályázatokon, igen egyszerűen és röviden tudok válaszolni: igen, részt vehetnek. A gazdasági versenyképesség operatív programja 2004-ben összesen hat pályázatot hirdetett meg a kutatás-fejlesztési innováció témakörében. Ebből kettőt kifejezetten a felsőoktatási intézmények részére hirdetett meg. Ezek a következők:
A 3.2.1. jelű, “Közfinanszírozású és nonprofit kutatóhelyek kutatási infrastruktúrájának fejlesztése” című pályázaton a kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató költségvetési szervek és intézményeik, valamint a jogi személyiségű nonprofit kutatási tevékenységet folytató szervezetek vehetnek részt. Célja a támogatásra jogosultak által végzett kutatási-fejlesztési tevékenység hatékonyságának növelése, műszerrel való ellátottságuk javítása, kutatási infrastruktúrájuk fejlesztése. Támogatásra összesen 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A tevékenységtől függően a projekt költségeinek 90-100 százalékig terjedő részét lehet elnyerni.
A másik ilyen pályázat a felsőoktatás és a vállalatok közötti kooperatív kutatást és technológiatranszfert segítő partnerkapcsolatok és hálózatok kiépítésének támogatása. Itt a rendelkezésre álló keretösszeg szintén 3 milliárd forint, és a projekt költségvetésének maximum 50 százalékát igényelhetik. Maximális mértéke 400 millió forint, a benyújtás határideje június 15-e.
A KKK tartós együttműködésen alapuló partneri kapcsolatot jelent az egyetem, főiskola, az MTA, az ágazati, az ipari és egyéb nonprofit kutatóhelyek, valamint a gazdálkodó szervezetek között, amelyek részt vesznek a központ munkájában. Ezeken kívül az “Alkalmazott kutatás-fejlesztési program” című pályázat is nyitva áll a felsőoktatási intézmények részére. Itt a projekt elszámolható összes költségének 100 százalékát lehet pályázni, 7 milliárd forint keretösszeg erejéig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), maximum 100 millió forintra.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem