DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Államtitkár úr! Tisztelt Országgyűlés! Negyediknek hozzászólni nagyon nehéz, mert nagyon sok minden, lényeges dolog elhangzott már a vitában eddig, habár ez egyben lehetőséget is biztosít arra, hogy majd mondandóm végén néhány korábban elhangzott kijelentésre, vélekedésre reagáljak.
Tisztelt Ház! 1999 volt az idősek nemzetközi éve, és ekkor a WHO főigazgatója egy kiadvány előszavában azt írta, hogy a világ népességének elöregedése az egyik legnagyobb olyan kihívás, amely a világunk előtt áll a következő évszázadban, ugyanakkor óriási lehetőség is rejlik benne, hiszen az időskorúak nagyon sok mindenben lehetnek szolgálatainkra. Ezek megszívlelendő szavak, ez ránk is ugyanúgy érvényes, hiszen szüleink, nagyszüleink nagyon komoly értéket jelentenek családjaink, közösségünk és a nemzet számára.
Az életkor növelése mindenkor társadalompolitikai célként fogalmazódik meg, azonban ezzel párhuzamosan nem mindenkor tudatosodnak az idősödés problémái, nehézségei, sem pedig annak előnyei, pozitív vonásai. Az új generációk szocializációjába szervesen beépülnek az elődöktől szerzett, átvett minták, értékek, tapasztalatok. A nemzet szellemi megmaradásának egyik fontos eleme az idősebb korosztály által létrehozott alkotás.
Talán nem véletlen, hogy államalapító Szent István királyunk fiához, Szent Imre herceghez írt intelmeiben így fogalmaz. “Az ősök követése a királyi méltóság nyolcadik lépcsője, mivel - máshol ezt írja - azért atyák az atyák, hogy táplálják az ő fiaikat, és azért vannak a fiak, hogy megfogadják az ő atyjok szavát.” Ez volt és a jövőben is csak ez lehet a nemzet megmaradásának záloga.
Tehát hibás az a nézet, amely nem veszi figyelembe azt a jelentős gazdasági teljesítményt, melyet az időskorúak nyújtanak a társadalomnak, és nem elhanyagolható az idős honfitársaink által nem hivatalosan, hanem a családon belül, kisebb-nagyobb közösségekben, munkavállalás keretében nyújtott teljesítmény hasznossága sem.
Ebből következik, hogy az idősek és a társadalom érdekeit egyaránt az egyén állapotát, adottságait, szándékát, döntését figyelembe vevő, rugalmas nyugdíjkorhatár lenne képes szolgálni. Az időskori ellátórendszerek a jövő elvárásainak jelen formájukban, de már a jelen kihívásainak sem tudnak mindenben megfelelni. Ez a mai idős generációt rendkívüli mértékben kiszolgáltatottá teszi. Nem egyik pillanatról a másikra kialakult helyzetről van szó, tehát nem árt egy pillanatra visszatekinteni az előzményekre.
A második világháború idejére sokszínű, ám egységes bismarcki elven működő önkormányzati igazgatású, de ezzel együtt állami jótállással bíró, jól működő nyugdíj-biztosítási rendszere volt Magyarországnak. Működőképességét az évtizedek alatt felhalmozott saját vagyon hozama is segítette, vagyis várományfedezeti rendszert valósított meg, ahol az aktív életévek alatti befizetéseket, járulékokat úgy állapították meg, hogy a majdani nyugdíjak az idős, inaktív korra megfelelő színvonalú életet biztosítsanak.
A háborús vereség azonban az országgal együtt a társadalombiztosítást is tönkretette. Az ingatlanvagyon jó része elpusztult, a készpénzt és a biztosnak látszó kötvényekben fekvő tőkét elvitte az infláció. Annak idején az ideiglenes kormány az anyagi csődöt látványos politikai gesztusokkal próbálta orvosolni. '45-ben kimondta a társadalombiztosítási rendszer teljes önkormányzatiságát. Az önkormányzatokban a munkavállalói oldal részvétele az eddigi 50 százalékról kétharmadosra nőtt, miközben a munkavállalóknak egyáltalán nem kellett járulékot fizetniük.
Ezekkel a döntésekkel elindult az a napjainkig tartó folyamat a társadalombiztosításban is, amely egyrészt az önkormányzati vagy állami irányítás, decentralizáció, centralizáció, másrészt a munkaadói, munkavállalói, illetve a magasabb jövedelmű, alacsonyabb jövedelmű rétegek érdekei közötti folyamatos küzdelemként jelenik meg.
A két folyamat hol egymás mellett, hol egymás ellen érvényesül, az önkormányzatiság kiterjesztésével egyidejűleg ugyanis jelentős központosítás zajlott.
(11.00)
Az Országos Társadalombiztosítási Intézet keretében egyesítették az addig különálló munkás- és magánalkalmazotti biztosítókat, illetve a központi nyugdíjpénztárba vonták össze a vállalati nyugdíjintézményeket és a bányapénztárakat. 1948-tól már a munkavállalóktól is járulékot vontak, de fenntartották a háború alatt bevezetett nyugdíjkorhatár-csökkentést, vagyis a hatvanéves korhatárt.
Az állami irányítás egyre diktatórikusabb jellege a fordulat éve után nehezen tűrhette el az elvileg független önkormányzati irányítású társadalombiztosítás létét. A közvetlen államosítás helyett azonban egy látszólag demokratikusabb megoldást választottak: a társadalombiztosítás irányítása az 1950. évi 36. számú törvényerejű rendelettel a szakszervezetekhez került, létrehozva a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot. Az állami irányítású szakszervezetek ettől kezdve a biztosítottak közvetlenül választott képviselete helyett önmaguk dönthettek a társadalombiztosítás kérdéseiben, gyakorlatilag tehát államosították a társadalombiztosítást.
A közvetett állami irányítás azonban ettől kezdve azt a kötelezettséget is jelentette volna, hogy a tartalékalapok feltöltésére a tervgazdálkodás népgazdasági szinten hozza létre a tőkegyűjtést. Ám erre a későbbiek során egyáltalán nem került sor, a járulékfizetők forintjai eltűntek a pártállam feneketlen zsákjában, mint ahogy eltűnt az államosítással megszerzett nemzeti vagyon is, maradt viszont az államadósság, amelyet értéktartó nyugdíjak helyett azóta is fizethetünk.
A társadalombiztosítás pénzügyi egyensúlyát, a bevételek és kiadások egyenlegét az 1950 utáni évektől lehetetlen nyomon követni, az államháztartással való szinte teljes összefonódás miatt. Az viszont biztosan megállapítható, hogy a személyi jövedelemadó-rendszerre való áttérést követően, 1989-től a bérbruttósítás hatására jelentősen megnőttek a bevételek. A társadalombiztosítás bevételei ekkor meghaladták a kiadásait, és lehetőség nyílt volna a tartalékalapok újbóli feltöltésének megkezdésére, amit még 1947-ben elhatároztak. Az utolsó pártállami kormányok - mily azonosságok! - azonban a többletbevételeket állami kötvényekbe fektetve a költségvetési egyensúly oltárán feláldozták.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A rendszerváltoztatást követően, 1991-ben az Országgyűlés elfogadta a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvényt. A gazdasági szerkezetváltás közben jelentősen megnőtt az idő előtt nyugdíjba vonulók, valamint a rokkantnyugdíjasok száma. Az Antall-kormány idején törvényben rögzítették, hogy a nyugdíjak minden évben ugyanolyan mértékben emelkedjenek, mint a nettó átlagkeresetek. A jövő nyugdíjasainak érdekét szolgálta a személyre szóló járulék-nyilvántartás bevezetése.
A Horn-kormány idején, a Bokros-csomag bevezetése után, '95-96-ban a nyugdíjak értéke csaknem 12-13 százalékkal csökkent. '97 júliusában az akkori ellenzék tiltakozása ellenére a szocialista többségű parlament új törvényeket fogadott el, amelynek következtében vegyes nyugdíjrendszer jött létre, két kötelező pillérrel: az új szisztémában az állami felosztó-kirovó rendszer kétharmad, a tőkésített magánnyugdíjrendszer egyharmad részben osztozik. A döntéssel a szocialista hatalom az egyéni felelősségvállalást a kollektív felelősség elé helyezte, és ezzel leértékelte a társadalmi szolidaritást.
A magán-nyugdíjpénztári befizetések jelenleg évi több mint 120 milliárd forint járulékbevételtől fosztják meg a társadalombiztosítást. Mindezt hiányként kell értékelni akkor is, ha a költségvetésből pótolják ezt az összeget, hisz ennyivel csökken a mozgástér, a magánnyugdíjpénztárba befizetett összegek viszont külföldi tulajdonú pénzintézetek hasznát gyarapítják.
A '98-as választásokat követően a keresztény-konzervatív kormánytöbbség differenciált nyugdíjemelés révén a létminimum alatt élő nyugdíjasok számát a felére csökkentette, az öregségi nyugdíjminimum mértékét 25 százalékkal emelte, a millennium évében az inflációt meghaladó mértékű, 10,6 százalékos nyugdíjemelésre került sor. Az évközi kiegészítő emelésekhez a nyugdíjasok most először kamatostul jutottak hozzá, így idősebb honfitársainknak átlagosan évi 42 ezer forinttal több jutott, mint az azt megelőző esztendőben.
2001-ben a nyugdíjemelés mértéke 15,9 százalék lett, mert a szokásos éves emelés után még két alkalommal döntött a kormány kiegészítő nyugdíjemelés mellett. A kormány utasítására a Központi Statisztikai Hivatal elkészítette a nyugdíjas fogyasztói kosarat, melynek értelmében, ha az adatok azt kívánták, a nyugdíjemelést meghatározó árváltozásokat a nyugdíjasok fogyasztási szokásainak megfelelően számították, és ezt a nyugdíjemelésnél is figyelembe vették.
A nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, lehetőség szerinti növelése mellett azonban más intézkedések is történtek az idősek érdekében: az Idősügyi Tanács nyugdíjasszervezetekkel egyeztetve megalkotta az úgynevezett idősügyi chartát, amely az aktív öregkort elősegítő folyamatokat határozta meg, ennek keretében az egyéni cselekvés, a civil szerveződések, valamint a politika, egészségpolitika szintjén határozták meg a teendőket. A családi kapcsolatok erősítésétől kezdve ápolási programok, nagyszülő-unoka-programok, a helyi hagyományok ápolását segítő programok kerültek megalkotásra.
Kiemelt célként jelölték meg a többgenerációs együttélést segítő lakásátalakítási támogatás megalkotását, valamint az időskori problémák kezelésére megfelelő egészségügyi intézményformák fenntartását. Az élethosszig tartó tanulás keretén belül indult meg a máig nagyon népszerű “Mindentudás egyeteme” című program is, de ebbe a sorba tartozik a gyógyszergyártókkal történt hároméves megállapodás, amely biztosította volna, hogy a medicinák árnövekedése ne haladja meg az infláció mértékét.
A családok és ezen belül az idősebb honfitársaink érdekében állt ellen a kormány, a polgári kormány a szocialisták által külföldiek részére eladott energiaszolgáltatók törekvéseinek, az inflációt meghaladó mértékű gáz- és villanyáram-áremelkedésnek. Mára már unalmassá vált annak emlegetése, hogy a szocialista kormány ezzel kapcsolatos ígéretei és tettei egymásnak ellentmondanak - ezt idősebb honfitársaink saját bőrükön tapasztalják nap mint nap.
Tény és való, hogy a 2002. évi kormányváltást követően az önkormányzati választások megnyerésének érdekében egyszeri, a nyugdíjba be nem épülő 19 ezer forintos nyugdíj-kiegészítésre került sor, és elindult az úgynevezett 13. havi nyugdíj intézményének a bevezetése. A hibás gazdaságpolitika következtében kialakult helyzet miatt azonban ennél többet vesznek el a nyugdíjasoktól, elég csak a gáz és a villany árának emelkedésére utalni, vagy ebbe a sorba tartozik az élelmiszerárak növekedése, az egészségügy helyzetének bizonytalanná válása.
Nem könnyíti idős honfitársaink helyzetét, hogy gyermekeik, unokáik élethelyzete is jelentős mértékben romlott, gondoljanak csak a munkahelyek számának csökkenésére, a lakáshitel- és diákhitelkamatok növekedésére, tehát néhány héttel az uniós csatlakozás előtt nem szívderítő a helyzetünk. Ennek fényében nem lehet csodálkozni, hogy félelmek, aggodalmak fogalmazódnak meg a csatlakozással kapcsolatban, azonban ismételten le kell szögezni, hogy nincs alternatívája a csatlakozásnak.
Pont erre tekintettel nyújtotta be a Magyar Demokrata Fórum ismételten a parlamentnek a hazai nyugdíjak európai uniós csatlakozással összefüggő emeléséről szóló határozati javaslatát. Ebben arra kérjük az Országgyűlést, kérje fel a kormányt, hogy május 1-jéig teremtse meg a jogszabályi lehetőségét annak, hogy minden saját jogú nyugdíjas havi tízezer forint rendszerbe épülő nyugdíjemelésben részesüljön. A rendszerváltoztatáskor a nyugdíjak átlagos értéke az akkori nettó keresetek 66 százalékát tette ki, ez mára 60 százalék alá csökkent.
A javaslat EU-konform, hisz az Európai Bizottság által a nyugdíjak megfelelősége érdekében kijelölt célok között szerepel a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kialakulásának megakadályozása az idősek körében. Az időseknek részesülniük kell országuk gazdasági jólétében, és képesnek kell lenniük arra, hogy aktív részt vállaljanak a közösségi, társadalmi és kulturális életben. Az Unióban társadalmi kirekesztettségről beszélnek azoknál a személyeknél, akiknek jövedelme kevesebb, mint az adott ország átlagjövedelmének 60 százaléka, tehát fennáll a szegénység veszélye.
A bérek és a nyugdíjak változásának azonos irányát célozta meg a Magyar Demokrata Fórum másik javaslata, amely törvénybe szeretné iktatni, hogy a mindenkori öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege ne lehessen kevesebb, mint a mindenkori minimálbér 50 százaléka. Megvalósulása esetén kisebb lenne az esélye a bérek és nyugdíjak közötti olló nyílásának.
Összegezve: a Magyar Demokrata Fórumnak, ahogy eddig, a továbbiakban is az a véleménye, hogy az egyének, így az idősek is hagyományosan a családon keresztül kapcsolódnak a társadalomhoz, az egyedülálló idősek azonban kiemelt figyelmet és gondoskodást igényelnek. Meggyőződésünk, hogy az élet meghosszabbodásának csak akkor van értelme, ha aktivitásban és egészségben eltöltött éveket jelent, és nem betegséget, magatehetetlenséget és másokra utaltságot, hisz minden életkornak megvan a maga szépsége és lehetősége.
(11.10)
Az egészséges öregedéshez tehát nem elegendő a betegségek elkerülése, hanem fizikai erőnlétre, a szellemi képességek megőrzésére, értelmes elfoglaltságra és személyes kapcsolatokra van szükség. Ehhez az idős emberek környezete két alapvető követelménynek kell hogy megfeleljen: biztosítsa az autonóm élet lehetőségét, legyen biztonságos az időskorúak számára.
Mivel van még idő, hadd reagáljak néhány eddig elhangzott dologra. A méltányossági nyugdíj kérdésköre: lehet, hogy rosszul emlékszem, de az előző kormányzati időszakban a méltányossági nyugdíj intézménye nem, az igényelhetősége és a kifizetés technikája valóban megszűnt, egy centralizációra került sor, a MEP-ek helyett minisztériumi szintre került az odaítélés dolga. Úgy emlékszem, hogy ez így történt, tehát kérem, hogy a továbbiakban ezt így kommunikáljuk.
Rendszeresen visszatérő píárszövege a baloldali kormánynak az 52 milliárd forint kérdésköre. Ha jól emlékszünk, 1998-ban - ismételten választások előtt - a Horn-kormány ígérete az volt, hogy a következő évben a nettó munkajövedelmek növekedésével azonos arányú nyugdíjemelést fog megvalósítani, és ezt '98 őszén 20-21 százalékra prognosztizálták - illetve a '98-as nettó növekedést prognosztizálták 20-21 százalékra. A későbbiek folyamán kiderült, hogy ez csak 18,6 százalék lett. Tehát ha a saját ígéreteikhez ragaszkodtak volna, akkor már messze nem 52 milliárdról, hanem 38 milliárdról lenne csak szó.
Az a differenciált nyugdíjemelés, amit a polgári kormány megvalósított, 34 milliárd forintot vett igénybe, ha jól emlékszem, tehát a differencia négymilliárd. Azonban a differenciált nyugdíjemelés valóban először biztosította, hogy minden nyugdíjas esetében a vásárlóérték megmaradt, sőt minimális mértékben növekedett, az alacsonyabb nyugdíjak esetében viszont 25 százalékot meghaladó mértékben. Úgy gondolom, hogy ez így korrekt.
Sokkal érdekesebb az özvegyi nyugdíj kérdése, amit önök fennen hangoztatnak. Ugye, 2002 márciusában Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök vagy miniszterelnök-jelölt - bocsánat, akkor még a választások előtt voltunk közvetlenül - azt nyilatkozta: “Legnehezebb sorsuk azoknak van, akik nyugdíjaskorukra egyedül maradtak, már életük párjára sem támaszkodhatnak, ezért kötelességünk, hogy helyzetükön enyhítsünk, az özvegyi nyugdíjat 50 százalékkal emeljük.”
Hölgyeim és Uraim! Ne felejtsük el, hogy 1997. december 31-éig az volt a törvényben, hogy az özvegyi nyugdíj fele annak a nyugdíjnak, ami a meghaltat öregségi nyugdíjként halála időpontjában megillette volna. Tehát 50 százalék volt az özvegyi nyugdíj. Medgyessy Péternek hívják azt a pénzügyminisztert, aki a '97-es nyugdíjtörvény kapcsán korszerűsítette az özvegyi nyugdíjakat is, és 50 százalékról 20 százalékra csökkentette. Tehát jelen esetben semmi más nincs, amit Medgyessy Péter mint miniszterelnök, korábban mint pénzügyminiszter elvett az özvegyektől, most szép apránként - habár a választási ígéretben az volt, hogy azonnal 50 százalékra emeli, utána ez módosult, hogy 50 százalékkal emeli - vissza fogja adni. Úgyhogy nem hiszem, hogy baloldali képviselőtársaink erre olyan nagyon büszkék lehetnének és olyan fennhangon kommunikálhatnák, hiszen amit elvettek, azt most apránként vissza fogják adni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
