SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Ha önök azt hiányolják az anyagból, hogy nem rendelkezik költségvetési vagy pénzügyminisztériumi elkötelezettséggel a források nagyságát illetően, akkor tulajdonképpen igazuk van ebben. De ha azt mondják, hogy nincs költségkalkuláció a koncepcióban vázolt tervekhez kapcsolódóan, akkor egyszerűen ez az állítás nem bizonyulhat igaznak, hiszen a háttéranyag 49. oldalától az 54. oldalig számos táblázat nem másról szól, csak arról, hogy milyen költségigény merül föl, tehát igényoldalon mik a várható költségek mindazon esetben, ha ezen koncepciót megvalósítjuk maradéktalanul.
Így ebből a költségkalkulációból egyértelműen kivehető, hogy az adott időszakban, tehát a 2003-tól 2006-ig terjedő időszakban a közútfejlesztésnél 2200 milliárd forintnyi összegről van szó, aminek 10-12 százalékát az EU-forrásból kívánjuk fedezni. A vasúthálózatnál ugyanezen időszakban 1166 milliárdról lenne szó, amiből 217 milliárd forintnyi valósulna meg európai forrásokból. A kombinált árufuvarozásnál, logisztikai szolgáltató központoknál 66 milliárd forint lenne a forrásigény. A légi közlekedésnél 202 milliárd lenne a forrásigény, elsősorban EU- és magántőke-befektetésből.
Tehát csak azt akarom mondani, hogy az nem igaz, hogy nincs költségkalkuláció; itt van, táblázatosan feldolgozva. Ha ezt megvalósítjuk, ez az igényszintje, ahhoz ennyi pénz kell. Ez benne van. Ami valóban nincs benne - de hát erről vitatkoztunk -, az bármiféle költségvetési elkötelezettség, hogy ez a pénz ilyen éves bontásban rendelkezésre áll. De ez nem ennek a lépcsőfoknak a feladata - erről is szóltam már az előbbiekben.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem