KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Őszintén szólva, amikor figyeltem az ön felszólalását, akkor néha az volt az érzésem, hogy a korábbi kormányról beszél, az Orbán-kormányról, amelynek ön is minisztere volt, és arról beszél, hogy az milyen választási ígéreteket nem tartott be. Ugyanis elég nehéz elhinni azt, hogy ön két év után kér számon olyan ígéreteket, amelyek nem két évre, hanem négy évre szóltak. Tehát mindaz, amit a választási ígéreteinkkel kapcsolatban elmondott, egyszerűen nem releváns, mert nem a mostani az az időpont, nem a félidő az, amikor a választási ígéreteket számon kell kérni.
Megjegyzem, készítettünk egy összegzést, ezt rövidesen a legszélesebb nyilvánossággal is megismertetjük, amiből ki fog derülni, hogy messze az időarányoson túl teljesítettük a választási ígéretek nagyon nagy részét. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból.)
A gázáremelésről csak annyit, amit itt vannak szívesek közbekiabálni: az, hogy önök elmulasztották a gázárakat hozzáigazítani a gazdaságilag racionális mértékhez, azért, hogy a választásokon ne okozzon ez önöknek problémát, ugyan vitatható, de tudomásul vesszük. De hogy utána rajtunk kérik számon, hát ez enyhén szólva farizeus magatartás, hiszen önök pontosan tudják, hogy az árakat milyen gazdasági, piaci tényezők határozzák meg.
Azt gondolom, hogy frakcióvezető-helyettes úr felszólalása talán úgy is minősíthető, hogy annyit ér, amennyit arról mondott, hogy én kifogásoltam Schmitt Pál melegítőjét. Szeretném, ha megmutatna egy olyan nyilatkozatomat, amiben én egyáltalán említést tettem erről - nem tartom én ezt olyan nagy jelentőségű dolognak. Maximum azon gondolkoztam, hogy vajon Schmitt Pál milyen címert viselt, amikor az olimpiát megnyerte, az olimpiai bajnokságot. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Mert hogy nem a koronás címer volt rajta, ebben biztos vagyok. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Miattad kellett azt viselnie! Kádár!) Tehát kicsit farizeus magatartásnak érzem összecsúsztatni két címert, két időszakot, az olimpiai bajnokságot és a mostani politikai szerepvállalást. De a dolog számomra nem ér annyit, hogy ezt szóba hoztam volna, ha ön nem vádol engem teljesen alaptalanul azzal, hogy én ebből választási kampánytémát csináltam. Nem szólaltam meg ebben a kérdésben.
Egyébként a mai napon tették le az íróasztalomra az ajándékba küldött melegítőt, amit Schmitt Pál úr küldött nekem. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Vedd fel!) Ezt köszönettel elfogadom, de tovább is fogom adni, az a tervem, hogy egy mozgássérült fiatal sportolónak fogom átadni. (Taps az MSZP soraiban.)
Nos, tisztelt frakcióvezető-helyettes úr, az, hogy ki milyen eszközöket használ a választási kampányban, arról azért már kaptunk némi bemutatót. Nem tudom, fölfigyelt-e arra, hogy az önök egyik politikusa, aki választási kampányok idején különösen szokta csillogtatni ékesszólását, ígért meg ajánlott már sok mindent nekünk meg azoknak, akik másképp gondolkodnak, mint a Fidesz. Legutóbb tett egy olyan kijelentést, ami az Európai Unióban nagy megnyugvást okozott, ugyanis azt mondta, hogy nekünk, mármint önöknek, az Európai Unió nem ellenségünk. Brüsszelben láthatóan fellélegeztek. Nagyon tartottak attól, hogy a Fidesz ellenségnek tekinti őket. (Derültség az MSZP soraiban.)
Az már kevésbé tetszett, hogy azt mondta, hogy nekünk, mármint önöknek, ez a kormány az ellenségünk. Ugyanis úgy gondolom, és remélem, nem tévedek, hogy minket önök nem ellenségnek, csak ellenfélnek, versenytársnak, riválisnak tekintenek, és akkor rendben is van a dolog, mert minden választás értékrendek közötti választás és politikai gyakorlat közötti választás, nem pedig a másik fél ellenségnek tekintése és az ennek megfelelő bánásmód bevezetése. Elég rossz ízű volt ez a megjegyzés, úgyhogy az önök helyében nem nagyon feszegetném azt, hogy ki használ elfogadhatatlan eszközöket és megfogalmazásokat.
Végül pedig az európai uniós csatlakozásról. Beszélt emelkedő árakról, elvesztett piacokról és így tovább. Ha önöket hallgatja az ember, akkor az az érzése, hogy ez az egész európai uniós csatlakozás valamiféle természeti katasztrófa erejével köszönt Magyarországra. Megjegyzem, más országok nem ilyen érzésekkel csatlakoztak korábban sem és most sem. És az az érzésem, hogy önök se így beszélnének, ha önök írták volna alá a csatlakozási megállapodást. Próbáljanak ezzel a történelmi ténnyel megbarátkozni és együtt élni! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem