MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Éppen ma van 25 esztendeje, hogy Bibó István, ez a hatalmas és szerény személyiség meghalt, idejekorán, 68 éves volt. 1911-ben született, édesapja könyvtárigazgató volt a szegedi egyetemen, különböző helyeken tanult, külföldön, Genfben is, állami ösztöndíjjal. Majd bírósági jegyző lett, '38 novemberétől az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott. '37-ben részt vett a Márciusi Front programnyilatkozatának szövegezésében. Már akkor rendkívül érzékeny volt a magyar társadalom problémáira.
'44 nyarán fogalmazta meg békeajánlat-tervezetét. A német megszállás alatt minisztériumi állását felhasználva menleveleket állított ki zsidó származású polgároknak, és sok ember életét mentette meg. Október 16-án nyilasok letartóztatták, pár nap múlva szabadult, azután illegalitásba vonult. '45 februárjától Erdei Ferenc felkérésére hivatalt vállalt az ideiglenes nemzeti kormány Belügyminisztériumában, és '46 júliusáig a közigazgatási osztályt vezette. A megyerendszer reformján dolgozott.
'45 októberében tette közzé a Valóságban “A magyar demokrácia válsága” című, nagy vitát kiváltó, kitűnő cikkét. A hivatalos állásponttal szemben ellenezte a magyarországi németek kitelepítését. '50-ig a szegedi egyetem tanára volt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. '50-ben eltávolították, könyvtárosként dolgozott az egyetemi könyvtárban. A forradalom alatt, '56. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt, később Petőfi Párt újjászervezésében. November 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölték az újjáalakuló magyar nemzeti kormányba, Nagy Imre kormányába. November 3-án államminiszterré nevezték ki.
November 4-én hajnalban a szovjet csapatok megtámadták Magyarország fővárosát, és egyedül Bibó István maradt ott a kormányból, ő volt a magyar kormány, ő képviselte Magyarországot, ő volt az ellenállás szimbóluma. Ez a szemüveges, szelíd ember átgondolta az egész helyzetet, összefoglalta, és a magyar kormány, a magyar nemzet nevében kiáltványt írt. Ez a kiáltvány megrendítő, úgy gondolom, mindenki ismeri. Utána ezt személyesen elvitte három nagykövetségre, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nagykövetségére. Ebben a szövegben megállapította, hogy Magyarország egyetlen külhoni jogos képviselője Kéthly Anna államminiszter, aki akkor az ENSZ-ben tartózkodott.
Egészen 6-áig volt bent a parlamentben, majd 12-én, a Nagy Imre-kormány menesztésével őt is felmentették. Akkor egy kibontakozási tervezetet írt, ezt a tervezetet a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tárgyalási alapnak fogadta el. December elején Menon indiai nagykövettel tárgyalt, és átadta neki “Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról” címet viselő nyilatkozatát.
(19.30)
Később, '57 áprilisában letartóztatták, majd életfogytiglani börtönre ítélték. Az életéért aggódni kellett, mert halálbüntetés nézett ki neki, a nemzetközi tiltakozás hatására kapott életfogytiglant. Már a börtönben hihetetlenül jó bajtársunk volt, részt vett a váci éhségsztrájkban a bajtársaival együtt, ezért Márianosztrára vitték, ahol verték a rabokat, és amikor az egyik rabot verték, akkor szolidaritásból verték a rabok az ajtókat, Bibó István is, utána az őrök végignézték az ajtókat, és ahol találtak lehullt mészport, azokat kegyetlenül megverték - ezt az ötvenéves tudóst, a Tudományos Akadémia egykori tagját is rettenetesen összeverték. Ez azonban a kedélyállapotán nem változtatott, nyugodt, kedves, barátságos, minden irányban nyitott maradt. '63-ban az ENSZ-amnesztiával mindnyájunkkal együtt szabadult. Nem kapott hosszú ideig állást, majd a Statisztikai Hivatalban valamilyen segédkönyvtárosi állásban működött.
Nem lehet sehova beskatulyázni, mert elítélte a '45 előtti korhadt rendszert, ugyanúgy, mint a diktatúrát, a szociális kérdések iránt viszont rendkívül fogékony volt. Sajnos, '79-ben meghalt, 68 éves korában. Ez rendkívül megdöbbentett mindnyájunkat, hiszen nagyon számítottunk az ő bölcsességére és tudására, hiszen még csak tíz évet kellett volna élnie, nem lett volna 80 éves, hogy megérje a rendszerváltást, amiben az ő munkája is benne találtatik.
Találó az a kifejezés, hogy a nemzet lelkiismerete volt, és úgy gondolom, az utókor megtehetné azt, hogy jelentős közteret, utcát nevez el Budapesten, hiszen számtalan intézmény - a Bibó Szakkollégiumtól kezdve - viseli az ő nevét, de köztér nem. Megéri, a XX. század egyik legnagyobb személyisége volt. Áldassék a neve! (Taps.)
