DR. VASS LAJOS
DR. VASS LAJOS
DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy rendhagyó módon az önök előtt fekvő törvényjavaslat kapcsán felszólalásom nagyobb részét egy olyan elemnek szenteljem, amely tulajdonképpen nem tartalmaz semmilyen változást. Mégis úgy gondolom, szükséges és érdemes beszélni róla. Érdemes, mert olyan kérdésről van szó, amelynek számottevő előtörténete van, amely fontos adalékot szolgáltat a médiatörvény módosítására irányuló javaslatunk formáját és tartalmát illetően, illetve amely a bizottsági vitában is a legnagyobb figyelmet kapta. Ez a kérdés az úgynevezett magyar alkvóta kérdése.
A Magyar Országgyűlés 2002 júliusában, alig néhány héttel az új kormány hivatalba lépését követően, nagy egyetértéssel, valamennyi parlamenti párt támogatásával, jogharmonizációs céllal módosította a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényt. Ezzel Magyarország nem csupán egy régi adósságát törlesztette az Unió irányában, de a parlamenti döntés egyúttal lehetővé tette a csatlakozási tárgyalások audiovizuális fejezetének sikeres lezárását is. A módosítás során ugyanis többek között eleget tettünk annak az uniós követelménynek, miszerint a televíziós műsorszolgáltatók évi teljes műsoridejük legalább 10 százalékát független előállítóval készíttetett, vagy attól öt évnél nem régebbi műként beszerzett műsorszámok bemutatására kötelesek fordítani.
(22.00)
Mindezeken túl azonban a magyar médiatörvény előírja azt is, hogy a műsorszolgáltatók ennek a keretnek a nagyobb részét, az évi teljes műsoridő 7 százalékát magyar nyelven készített műsorokkal kell hogy kitöltsék. Ez a bizonyos 7 százalék maga a magyar alkvótaként elhíresült arányszám. Az az arányszám, melynek nyomán az örömbe némi üröm is vegyült. Az Európai Bizottság ugyanis már a tárgyalások lezárásával párhuzamosan jelezte, a magyar alkvóta fenntartását elfogadhatatlannak tartja. A Bizottság álláspontja szerint ugyanis a magyar szabályozásban indokolatlanul és a közösségi jogba ütköző módon keveredik két típusú műsorkvóta, a nyelvpolitikai-kulturális célokat szolgáló nyelvi, valamint az audiovizuális-ipari célokat szolgáló független gyártási kvóta.
Az első kvóta célja az európai kulturális sokféleség védelme, a nemzeti-nyelvi-kulturális identitás erősítése. Ezzel szemben a másik típusú kvóta kifejezetten az egységes európai audiovizuális piac erősítését szolgálja, és ilyen módon nem keverhető nyelvpolitikai célokkal. Ugyanakkor a Bizottság mindezekre tekintettel azt is jelezte, a magyar törvényben alkalmazott, a független gyártási kvótán belül meghatározott nyelvi alkvóta azért sem egyeztethető össze a közösségi joggal, mert az aránytalanul kis teret hagy a független gyártásból készült ugyan európai, de nem magyar nyelvű produkcióknak, ami által éppen az irányelv fő célja, az európai független szektor erősítése szenved hátrányt.
Mindezekre tekintettel 2003 nyarán és őszén a kulturális és az igazságügyi tárca szakértői több alkalommal szóban, majd írásban egyeztettek a Bizottság illetékeseivel. A válasz azonban minden esetben elutasító volt. Elutasító volt az Európai Unió álláspontja akkor is, amikor 2003 októberében dr. Balázs Péter, az Európai Unióhoz akkreditált magyar nagykövet a Bizottság audiovizuális politikáért felelős főigazgatóját személyes tárgyalás keretében igyekezett meggyőzni a magyar álláspont indokoltságáról. A próbálkozás sikertelen maradt. Nikolaus van der Pas főigazgató ugyanis megerősítette a hivatalos bizottsági álláspontot, az alkvóta eltörlésének szükségességét. Mi több, ennek elmaradása esetén, 2004. május 1-jét követően kilátásba helyezte az Európai Bíróság előtt jogsértési eljárás megindítását Magyarországgal szemben.
A határozott brüsszeli álláspont nyomán a kormány újabb komoly döntésre kényszerült. Hiszen egyik oldalról a közösségi jog irányadó forrásai nem tartalmaznak kifejezett rendelkezést, amely tiltaná a magyar szabályozásban szereplő alkvóta alkalmazását, ugyanakkor a Bizottság álláspontja szerint a tilalom egyértelműen levezethető a közösségi jogból és az Európai Bíróság joggyakorlatából. Így tehát némi leegyszerűsítéssel úgy is fogalmazhatunk, hogy jelenleg egy olyan jogértelmezési kérdésről van szó, amelyben egyelőre mindenki - beleértve az Európai Bizottságot is - csupán jogi szakvéleményét fejtheti ki. Jogi álláspontot tehát, amelynek megalapozottsága csak és kizárólag egy esetleges bírósági eljárás során derülhet ki.
A magyar kormány számára így az elsődleges kérdés az volt, vállalja-e a bírósági eljárást és annak bizonytalanságát. Ennél is súlyosabb kérdés volt azonban, hogy felvállalja-e a kvóta fenntartása érdekében mindazokat az esetleges hátrányokat, amelyek a fennálló jogvitából eredően a magyar audiovizuális szektort érhetik az európai arénában. Nekünk ugyanis elsősorban nem a bírósági tárgyalótermekre, hanem a pályázati bírálóbizottságok tanácstermeire kell figyelnünk. A kormány mindezek nyomán 2004. február 25-én tartott ülésén ismételten foglalkozott a médiatörvény módosításának kérdésével és azon belül a magyar alkvóta sorsával. A tanácskozás eredményeként végül egy köztes megoldás született, amely az említett alkvótát fenntartotta, de annak mértékét 5 százalékra csökkentette.
Ezt a döntést mindenekelőtt három körülmény indokolta: egyrészt a magyar audiovizuális szektor kedvezményezett helyzetének fenntartása az alkvóta által. Hozzá kell tennem azonban, hogy ez a kedvezményezett helyzet - a tényleges gyakorlat ismeretében - csupán egy virtuális előny, hiszen a számok azt mutatják, hogy a magyarországi gyártású műsorok aránya a valóságban a 7 százalékot jelentősen meghaladó mértékű, így például a vezető kereskedelmi csatornák esetében - az ORTT adatai szerint - 20 és 30 százalék közötti.
A második lényeges szempont az Európai Bizottság felé a magyar fél megegyezési szándékának demonstrálása volt. Ez éppen az előbb említett körülmény, a pályázati összegekből való teljes részesedés miatt fontos. Abban ugyanis, azt gondolom, egyetérthetünk, hogy a Magyarország és a Bizottság között fennálló jogvita nem kifejezetten segítené elő a magyar pályázatok uniós sikereit. És itt korántsem a tárca, a kulturális minisztérium pályázatairól van szó, hanem a szakma szereplői által benyújtott pályázatokról, amelyek nyomán megvalósulnak a közönség elé kerülő konkrét produkciók.
Végül, de nem utolsósorban a kormány állásfoglalását indokolták a beszerzett szakértői vélemények is. Ezek úgy nyilatkoztak, hogy a 7 százalék az Európai Bíróság előtt valóban nehezen védhető arány, azonban egy 5 százalékos kvóta esetében korántsem egyértelmű a Bíróság álláspontjának alakulása.
A kormány tehát mindezen megfontolások alapján döntött a 7 százalékos alkvótával szemben az 5 százalékra mérséklés mellett oly módon, hogy egyúttal felkérte a nemzeti kulturális örökség miniszterét, hogy még a normaszöveg-tervezetnek a parlament elé történő benyújtását megelőzően kezdeményezzen négypárti egyeztetést a tárgykörben. Ennek megfelelően a kormány javaslatáról két fordulóban, 2004. március 30-án és április 6-án került sor a parlamenti pártok képviselőinek tanácskozására. Ezekről a megbeszélésekről első kézből számolhatok be önöknek, hiszen engem ért az a megtisztelő feladat, hogy a tárcát képviseljem ezeken a találkozókon.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a kormány döntésének megfelelően az alkvóta 5 százalékra történő leszállítását javasolta a pártoknak. Hamar kiderült azonban, hogy ez legfeljebb a vita kiindulópontját, de nem a megegyezés tárgyát jelentheti. Balogh László képviselő úr ugyanis már a tárgyalás elején nyilvánvalóvá tette, a Magyar Demokrata Fórum csak abban az esetben hajlandó a médiatörvény módosítását támogatni, amennyiben a kormány egyúttal egy hosszú távú médiafinanszírozási javaslattal is előáll, és azt a médiatörvény módosítására irányuló tervezetbe beilleszti. Ez az álláspont egyértelmű, tisztességes, azonban kevéssé reális. Kevéssé reális, hiszen a médiafinanszírozás problémáinak teljes körű áttekintése és orvoslása - amit mi is nagyon fontosnak tartunk - aligha lehetséges néhány hét, de azt mondom, akár néhány hónap alatt is. (Halász János: Két év eltelt!) Márpedig az a javaslat, amelyik a magyar alkvóta módosítását tűzte ki célul, éppen a csatlakozás időpontja által vált szorítóan aktuálissá. Halász János képviselő úr a Fidesz nevében más oldalról közelített. Véleménye szerint jogilag semmi alapja nincs annak, amit az Unió mond, ezért egyelőre nem a kvótát kellene módosítanunk, hanem a potenciális előnyöket és hátrányokat még részletesebben megvizsgálnunk.
A kormánypárti képviselők ezzel szemben alapvetően az 5 százalékos javaslat mellett foglaltak állást. Ennek keretében Pető Iván képviselő úr külön hangsúlyozta, hogy az alkvótának nincs gyakorlati jelentősége, és inkább a hátrányai, kockázatai, semmint az előnyei érzékelhetők. A gyakorlatban ugyanis a magyar audiovizuális szektor e nélkül az előírás nélkül is képes kihasználni - és ki is használja - azokat a lehetőségeket, amelyeket a médiatörvény a magyar kulturális termékek előnyben részesítésére biztosít. Másként fogalmazva: a gyakorlati tapasztalatok alapján feltehető, hogy a 10 százalékos keret nagyobb részét továbbra is magyar műhelyek munkái fogják kitölteni.
Ami pedig a kockázatokat illeti, arra vonatkozóan Kósa Ferenc képviselő úr tett figyelemre méltó észrevételeket, amikor filmszakmai tapasztalataira és a filmes szakma képviselőivel lefolytatott beszélgetéseire hivatkozva felvetette az alkvóta teljes eltörlésének gondolatát. Egyúttal fel is kérte az egyeztetésen részt vevő többi képviselőt, hogy maguk is tájékozódjanak a szakmai körökben annak érdekében, hogy érzékeljék azokat az informális keretek között kibontakozó lehetséges hátrányokat, melyeket egy, a Bizottsággal szembeni jogvita maga után vonhat.
Így tehát - mint ahogy az elmondott véleményekből érzékelhető - mindenekelőtt az ellenzéki pártok elutasító és irreális követelményeket támasztó álláspontja nyomán a megállapodás meghiúsult. Ezért - a közös kormányzati és ellenzéki pozíciótól független felelősség jegyében - engedjék meg, hogy még egyszer hangsúlyozzam azokat az érveket, amelyek korábban már a vitában is számos alkalommal elhangzottak.
(22.10)
A szakértők szerint ugyanis amennyiben a jelenlegi szabályozás változatlan marad, a Bizottság nagy valószínűséggel eljárást fog kezdeményezni hazánkkal szemben az Európai Bíróságnál, hiszen már az audiovizuális fejezet lezárásakor jelezték, hogy a 2002 júliusában elfogadott szabályozás nem megfelelő. Éppen a médiatörvény szabályozásában fellelhető anomáliák miatt hazánk a csatlakozó országok között egyedüliként nem vehetett részt az audiovizuális szektor egyik legjelentősebb támogatási formájában, a Média Pluszban. Bár hazánk a csatlakozás időpontjától alanyi jogon lesz támogatásra jogosult, mégis megalapozottnak tűnnek azok a félelmek, amelyek arra vonatkoznak, hogy Magyarország a többi tagállammal szemben hátrányos helyzetbe és megítélésbe kerül az összegek tényleges elosztásakor. A magyar média szereplői pedig már régóta várnak az uniós források megnyílására, és a szektornak nagy szüksége van a további anyagi támogatásra.
Mindezekre is tekintettel a kormány 2004. április 7-én ismételten megtárgyalta a módosítási elképzeléseket, egyúttal változtatott az álláspontján, és végül olyan javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely az alkvótára vonatkozó rendelkezést változatlanul hagyta. Miért döntött így a kormány? Nos, mindenekelőtt azért, mert nem az alkvóta ügye az egyetlen rendezendő jogharmonizációs kérdés a médiaszabályozás területén. Ezek közül csupán hármat emelnék ki, tekintettel arra, hogy az előterjesztés indoklásában leírtak szóbeli ismételése feleslegesnek tűnik. Az egyik a magyar nyelven készített művek körének kiegészítése a magyar nyelv, irodalom és tudomány területéről származó, egyéb egyedi alkotásokkal. Ezzel ugyanis a magyar kultúra értékeinek közvetítésére és megismertetésére szolgáló újabb eszközt teszünk elérhetővé a műsorszolgáltatók számára, olyan eszközt, amely megfelel az uniós normáknak, de egyúttal tartalmazza a magyar kultúra céljainak megfelelő hasznosítás garanciáit is. A másik fontos javaslategyüttest az eljárási szabályok egyszerűsítése, valamint a műsorszolgáltatók számára többletterhet jelentő és más országokban nem ismert követelmények törlése jelenti. Ezeknek a javaslatoknak az indoklását találják a részletes indoklás 3., 4. és 5. pontjaiban. Végül pedig, ami a médiatörvény 115. § (4) bekezdésének hatályon kívül helyezését illeti: ennek az indoklása az, hogy a jelenlegi szabályozás az európai közösség 2000/77. számú irányelvének rendelkezésébe ütközik.
A vételkörzetek kétharmados arányú korlátozását tartalmazó hatályos rendelkezés ugyanis nem összeegyeztethető az irányelv 2. cikkével, amely kimondja: a tagállamok kötelesek mindent megtenni annak biztosítására, hogy bármely vállalkozás jogosult legyen elektronikus és hírközlési szolgáltatások nyújtására, illetve ilyen hálózatok létesítésére, bővítésére és szolgáltatására. Egyúttal azonban kimondja azt is, hogy semmilyen korlátozás nem tartható fenn az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtását illetően. Ez a követelmény sérül a jelenlegi magyar szabályozással.
Tisztelt Országgyűlés! Mint hallották, az önök előtt fekvő, hányatott sorsú törvényjavaslat eddigi útja meglehetősen nehézkesnek bizonyult. Mégis őszintén bízom abban, hogy ha már az alkvóta esetében nem is, de legalább a többi kérdésben létrejöhet a kétharmados többséget igénylő döntés. Bizakodom, mert meggyőződésem, hogy a részbeni jogharmonizáció is jobb megoldás, mint annak teljes elmaradása. Ez utóbbi ugyanis felveti annak veszélyét, hogy Magyarország a közösségi audiovizuális programokban továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesül.
Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy Magyarországnak az európai audiovizuális politika alakításában való hangsúlyos részvétele érdekében támogassa a beterjesztett törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
