DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Akadémikus Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden, az Országgyűlés elé beterjesztett beszámolónak, annak elfogadásának, megvitatásának akkor van értelme, ha nem csupán az abban leírtak, elmondottak tudomásulvétele történik meg, hanem akkor, ha ezeket tovább is gondoljuk; valahogy olyanféleképpen, ahogyan előttem Arató képviselő úr is szólt, hogy milyen teendők állnak az Országgyűlés, a politika, a kormány előtt.
Egy ilyen beszámolónak akkor van értelme - vagy beszámolóknak, mert kettőt is tárgyalunk -, ha a megfogalmazott problémák, felvetések továbbgondolásra serkentenek, megoldások keresésére ösztönöznek. Konkrét javaslatokat, feladatokat fogalmaznak meg ezek a beszámolók, és ezen beszámolók alapján az így megfogalmazott feladatok, célkitűzések a kormány számára az Országgyűlés által is megerősített feladatként jelennek meg. A kormány pedig fogékony és nyitott ezekre a feladatokra és célkitűzésekre a későbbiekben. Reméljük, hogy ez így lesz.
A beszámolókból kiderül, hogy a tudomány, a kutatás és a fejlesztés ügyében a polgári kormány ebből a szempontból ilyen kormány volt. Itt két beszámolót vizsgálunk, mind a két beszámoló időtartama arra a kormányzati ciklusra esik. Az 1999. és 2000. évről szóló beszámoló a következő mondatot tartalmazza, és meg kell erősíteni ezek igazságtartalmát, hogy ezek az évek - mármint 1999 és 2000 - összességében nem voltak a tudomány évei Magyarországon. Mi következett ebből? Az következett ebből, hogy a következő időszakban, már a kétéves költségvetésben – ami, megjegyzem: kiszámíthatóságot, folytonosságot is jelentett a tudomány terén, lehetett hosszabb távra tervezni - már jelentős forrásokat biztosított a tudomány számára. Csak utalnék arra, amiről egyébként a beszámolók is szólnak, hogy a Széchenyi-tervben a kutatás, a fejlesztés és az innováció az egyik fő kitörési pontként jelenik meg az ország jövőjét illetően.
A Széchenyi-tervben szereplő kutatási, fejlesztési és innovációs programok ebből a szempontból elég imponálóak, 2001-ben 17,5 milliárd forint, 2002-ben 19 milliárd forint; az OTKA esetében 2001-ben 5 milliárd, 2002-ben 7 milliárd forint. Csak összehasonlításképpen: '98-ban 2,7 milliárd, '99-ben 3,16 milliárd volt. Tehát ezek nominálisan és százalékértékben kifejezve egyaránt azt mutatják, hogy jelentős a forrásbővülés. Az egy más kérdés természetesen - és azt gondolom, ebben egyetértünk, a parlament bármelyik szegletében is ülnek a tisztelt képviselők -, hogy ez összességében még mindig messze elmarad attól, ami kívánatos lenne. Ez kétségtelenül így van, és ezt nem is vitatjuk.
Az OTKA-val kapcsolatosan a jelentésben, a beszámolóban szerepel az a megállapítás, hogy vásárlóérték tekintetében ez a jelentős mérvű forrásbővülés is csak arra volt elegendő, hogy a Bokros-csomag restrikciós intézkedését korrigálni tudja. Ezek ebből a szempontból azért elgondolkodtatóak, tisztelt képviselőtársaim, mert ha ilyen hosszú idő után sikerült csak valamit korrigálni a vásárlóérték tekintetében, akkor bizony a legkisebb forrásszűkítés és -elvonás esetében is számolni kell azzal, hogy ezek kihatásai bizony nem fél évre és nem egy évre szólnak, hanem sajnos sokkal hosszabb kihatásúak, és ez ebből a szempontból számos aktuális kérdést is felvet.
A 2001-2002. évi beszámoló, amely a K+F ráfordítások alakulását is érinti, egy szemléltető táblázatot közöl, és ebből a táblázatból is elég sok minden kiolvasható. '98-ban, tehát a kormányváltás évében, amikor még az előző kormány költségvetési számai voltak az irányadóak, a K+F ráfordítás összességében 71,2 milliárd forint, 2002-ben, a kormányzati időszak végére ebből 171,2 milliárd lesz. Akárhogy osztunk, szorzunk, ez bizony azt jelenti, hogy négy év alatt a K+F ráfordítások tekintetében - ebbe nyilvánvalóan többféle forrást egyaránt bele kell érteni - ez bizony 100 milliárd forintos pluszforrás bejövetelét jelentette.
(13.40)
Ha százalékértékben fejezzük ki, és 1998-at tekintjük 100 százaléknak, akkor ez bizony 140 százalékos bővülés. Még egyszer mondom: önmagukban a számok ugyan imponálóak lehetnek, ám kétségtelenül igaz, hogy összességében még ez is kevés ahhoz, ami szükséges lenne.
Azt viszont mégiscsak meg kell állapítanunk, hogy az Orbán-kormány első két évében, amelyről az 1999-2000. évi beszámoló is szól, majd 50 százalékkal nőtt a K+F ráfordítás értéke. Ha a jelen időszakot nézzük, akkor sajnos nem tudjuk elmondani, hogy a Medgyessy-kormány első két évében hasonló 50 százalékos bővülést tapasztaltunk volna. Én pedig ezt ebből a szempontból kifejezetten szomorúnak értékelem.
Az persze nyilván egy viszonylagos kérdés, hogy mi a sok, mi a kevés. Csak emlékeztetnék rá: a K&H-ügyben, a brókerbotrányban körülbelül akkora értékű állami közpénz feltűnéséről szóltak a hírek, amennyi megközelítőleg az OTKA 2001. évi összköltsége, vagy ha a Sulinet-programra gondolunk, ott Magyar Bálint közel 18-20 milliárd forintot tékozolt el - sajnos erről azt kell mondanunk, hogy jó része eltékozlás -, ez annyi, mint a 2002. évi nemzeti kutatási és fejlesztési program összege. Ezek bizony elszomorító tények. Arról már nem is beszélnék, hogy az új irodabútorok vásárlásáról szintén azt lehet mondani, hogy ennek tétele a 2002. évi OTKA értékével megegyező. Ha még a forint árfolyama körüli mozgásokra és az abból származó veszteségre gondolunk, akkor pedig még nagyobb tételeket kell szomorú veszteségként elkönyvelni, olyan tételeket, amelyekből egyébként számos tudománypolitikai kérdés finanszírozható lett volna.
A K+F értéke az 1999. és 2002. év közötti dinamikus növekedés ellenére azonban sajnos a 2002. évi GDP-nek így is csak az 1,01 százalékát jelentette. Ez kétségtelenül alacsony érték, az európai átlag fele. Ahhoz pedig, ha az Európai Unió 2010-re szóló célkitűzését tartani szeretnénk, vagy Magyarország magára nézve ezt fontos célkitűzésnek tekintené, akkor bizony azt kell mondanunk, hogy sokkal nagyobb arányú ilyen irányú invesztícióra van szükség. Egyébként megjegyzem, a Széchenyi-tervben szereplő kutatásra szánt források a 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégia logikáját követően jelentek meg ilyen értelemben nagyobb arányú növekményként. Ebből a szempontból ezek tehát illeszkedtek a lisszaboni stratégiához, ahhoz a logikához, hogy folyamatosan növeljük a magyar tudományos kutatás GDP-arányos részesedését.
Sajnálattal kell megállapítani, hogy a jelen kormány ebből a szempontból nem kifejezetten így cselekszik. Számos tudományos kutatási forrás megkurtítására került sor. Magyar Bálint nyilatkozta a következőket: 2002-ben jelentősebb költségvetési növekedés állt be, míg 2003-ban egyfajta csökkenés. Persze, ezt is sokféleképpen lehet forgatni, értelmezni, de ez világosan mégis csak arról szól, hogy a töretlen növekedés vagy akár csak a szinten tartás helyett bizony csökkenés következik be.
Néhány példát említek: 2003 augusztusában, amikor még a 2004. évi költségvetés tervezése volt a terítéken, az MTA költségvetése a tervezetben még több mint 40 milliárd forinttal, 40,6 milliárd forinttal szerepelt. A költségvetési törvényjavaslatban ebből 37,4 milliárd lett, majd a költségvetési vita során a tisztelt kormánypárti képviselők ezt néhány építő jellegű javaslattal leküzdötték 36,5 milliárdra, majd a Draskovics-csomag innen további 2,5 milliárdot vont el. Körülbelül ilyen mértékben lehet az építkezést pozitívan szemlélni.
Gyakorlatilag az OTKA ellehetetlenült. Ezt az OTKA szakkollégiumának elnöke nyílt levélben tette közzé, nyílt levélben tájékoztatták erről a magyar közvéleményt és a politikusokat is. Elég szomorú, hogy idáig jutottunk. Sajnálattal kell megállapítani azt is, hogy az áfatörvény a kutatási tevékenységet törölte a kedvezményezetti körből, az erre vonatkozó ellenzéki módosító javaslatokat a kormánytöbbség lesöpörte az asztalról. Ebből pedig az következik, hogy a kutatások adókötelezettsége 25 százalékra emelkedett.
Arató képviselő úr a vezérszónoklatában felvetette azt, hogyan lehet vonzó Magyarország a tudományos befektetők számára. Nyilván számos eszközön lehet itt gondolkodni. Azt gondolom, többek között az, hogy milyen áfa terheli a tudományos kutatást, ebből a szempontból nem megkerülendő kérdés.
Az elvonások folyó kutatásokat is megakasztottak, kutatói állásokat, ösztöndíjakat hoztak lehetetlen helyzetbe akkor, amikor mindenki fontosnak tartja a magyar tudományt, akár az ország egésze fejlődése szempontjából, akár számos egyéb aspektusból megközelítve. Azt gondolom, minden ilyen történés nem segíti, hanem kifejezetten hátráltatja ezt. Természetesen arról nem is beszélek, hogy bérfejlesztés; az egyszeri 50 százalékos emelésen túl azóta sem volt.
Az Innovációs Alappal kapcsolatosan számos olyan megjegyzés hangzott el, hogy ez fontos, jelentős volt. Önmagában nem vitatom ennek a tényét, ám azért tegyük hozzá: az eredeti elképzelés szerint ez arról szólt volna, hogy pontosan a magánszektor érdeklődését ösztönözze, felkeltse, hogy ebbe 50-50 százalékban száll be a költségvetés és a magánszektor. Gyakorlatilag azt kell mondanunk, hogy a kormányzati pénzügyi lépések következtében több milliárddal csökkentették az Innovációs Alap költségvetési oldalát. Azt gondolom, ez egyébként nagyon rossz üzenet a vállalkozói, az ipari szektor irányába, most pedig egy újabb törvénymódosítás készül, amely hogy, hogy nem, pontosan arról szól, hogy ez az alap a saját működésére többet költhessen, mint ami eddig a törvényben szerepelt: 2 százalékról 4 százalékra növelné meg. Azt gondolom, ez megint csak nem azt segíti elő, hogy a tudományos kutatást és az innovációt serkentse.
A Magyar Tudományos Akadémia elkészítette a 2003. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóját is a kormány számára - gondolom, a kormány ezt már kellőképpen tanulmányozta -, amelyben további számos nehézségről számol be. Azt gondolom, amikor a megoldásokat keresi a parlament, jó, ha ezzel is tisztában vagyunk. Nos, a kormány számára a 2003. évi tevékenységről szóló MTA-beszámoló többek között kifejezetten a nehézségek között említi azt, hogy a költségvetés más fejezeteiből pályázati úton elnyert megbízások támogatásaihoz a korábbi gyakorlattól eltérően nem átvett pénzeszközként, hanem költségvetési támogatásátcsoportosítással havi ütemezéssel lehet hozzájutni, ez pedig a legtöbb kutatóintézetnél likviditási problémát okoz. A szerződésben vállalt kiadások szerkezete ehhez nem illeszkedik, az időarányos rendszer nem veszi figyelembe a pályázatokban szereplő elszámolási határidőket, az egyes intézetek kutatási profiljából adódó egyéb követelményeket, arról nem is beszélve, hogy az intézeteknek nincs szabad pénzeszközük a pályázati teljesítések megelőlegezéséhez. A forgóalap hiánya nagyon komoly probléma, sajnos ily módon a pályázati lehetőségek sokaságától esnek el a kutatóintézetek, és azt gondolom, ez pedig egészében jelentős mértékben visszaveti a magyar tudomány teljesítményét.
Sajnálattal kell megállapítani, mindehhez cinikus, a nehézségekről, problémákról tudomást sem vevő kormányzati magatartás társul. Csak példaként említem: az OTKA problémáit feltáró nyílt levélre Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszolt. Egy olyan választ adott, amely egyértelmű valótlanságokat is tartalmazott, és kormányzati zárolások miatt az MTA-ra akarta hárítani a felelősséget. Egyébként ezt nagyon helyesen a Tudományos Akadémia visszautasította, és megjegyzem, Jánosi György, az oktatási bizottság elnöke is elhatárolódott ezen levél tartalmától.
2003. november 10-én, egy nemzetközi konferencián ígérte Medgyessy Péter a következőket: az a szándékunk, hogy 2006-ra a kutatás-fejlesztésre fordított összegek a GDP 1,8-1,9 százalékát érjék el. Nos, ez novemberben történt. Ekkor már kész volt a költségvetési törvény, készültek a megszorítási tervek. Most őszintén, tisztelt képviselőtársaim: az a miniszterelnök, aki annak tudatában ilyent mond, hogy az egész költségvetési törvény még a szinten tartást sem tudja szolgálni, az vagy nincs tisztában a költségvetési számokkal, vagy szándékosan nem mondott igazat.
(13.50)
A Draskovics-csomag a kutatás-fejlesztés területéről mintegy 5,5 milliárd forintot vont el. A kormányzat ilyen természetű - én cinikusnak nevezem - magatartásától, sajnálattal kell megállapítanom, a kormánypárti képviselők jó része sem mentes. Hiszen mindezek fényében számomra kifejezetten groteszk a tudomány ünnepének törvénybe iktatása. Egy kicsit az az érzése az embernek, hogy “nesze semmi, fogd meg jól”.
A 2004. március 14-ei kormányülésen megszüntették az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Közalapítványt, amely még '92-ben jött létre. Azt kell mondanunk, hogy számos kormányciklust átélt, megélt; egyik korábbi kormány sem gondolta azt, hogy ez felesleges lenne, sőt kifejezetten fontosnak tartotta. Csak utalni szeretnék arra, hogy pont az Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter mondotta el, éppen ezen pulpitusról azt, hogy a world science forumon elhangzott, hogy a társadalomtudományi kutatásoknak milyen fontos szerepet tulajdonítanak a világban. Ez a kormányzati magatartás pont az ellenkező irányt mutatja. Azt kell mondanunk sajnos, hogy egyértelmű visszaesés következett be, és ez a parlamentet mindenképpen arra kell hogy késztesse, hogy komoly megoldásokat fogalmazzon meg, és ezt majd a költségvetésnél a szavazataikkal érvényesítsék is a képviselők.
A tények abból a szempontból, hogy milyen kilátásai vannak ma Magyarországnak, sajnos nem szerencsések. Az alacsony kutatói létszám problematikáját mind a két beszámoló említi. Ha ezt összevetjük az Európai Uniónak azzal a tervével, hogy 2010-ig több százezer új kutatói álláshely létesítését tervezik, akkor bizony világosan látható, hogy milyen nagy az elmaradásunk. Az aktív keresőkre jutó kutatói-fejlesztői létszám az OECD-országok között Magyarországon a legalacsonyabbak közé tartozik - azt gondolom, ez is elszomorító tény. Az egy lakosra jutó K+F ráfordításunk, vásárlóerő-paritással számolva, mindössze az Európai Unió átlagának 25,9 százaléka - nagyon elszomorító tény.
A '99-2000. évi beszámoló pozitívumként értékelte, hogy létrejött a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium, és hogy létrejött a Tudományos Tanácsadó Testület. E szervezetek dolgozták ki a hazai tudomány- és technológiapolitika elveit, és jelölték meg a fejlesztési prioritásokat. Ezek alapján született aztán kormányhatározat a nemzeti kutatási és fejlesztési programokról, azok indításáról, amelyekhez a Széchenyi-terv keretén belül voltak biztosítva a források.
Mit mond a 2001-2002. évi beszámoló erre vonatkozóan? Idézem: “A kormányváltás után zavart okozott, hogy hosszú időn át késett a kormányzati döntés a nemzeti fejlesztési programok folytatásáról. Közel egy évig nem működött a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium.” - Megjegyzem, ennek az elnöke a miniszterelnök. Megjegyzem, nem sokkal ezelőtt, tizenöt-húsz perccel ezelőtt maga Kapolyi László szocialista képviselőtársunk is kritizálta ezt. Ennyire fontos Medgyessy Péternek a magyar tudomány és a kutatás, a magyar gazdaság tudásalapú, nagy hozzáadott értéket jelentő fejlesztése!
Ezen megállapítások után már nem is csodálkozhatunk a 2001-2002. évi beszámoló másik megállapításán: “A kormányváltás évében, 2002-ben, amikor senki sem tudta, hogy folytatódnak-e a nemzeti fejlesztési programok, a Széchenyi-terv, 16 százalékkal esett vissza a vállalkozási szektor K+F-beruházásainak értéke.” Szomorú!
A '99-2000. évi beszámoló pozitívumként említi, hogy az OMFB hivatalból az Oktatási Minisztérium K+F helyettes államtitkársága lett. Arató Gergely a vezérszónoklatában ezt kifejezetten negatívumként értékelte - hogy miért, azt én nem tudom. A beszámoló indokolja is: pozitívnak tartja azt, hogy egyértelmű kormányzati felelősség lett a kutatás-fejlesztés területén. Pozitívumnak tartja azt a beszámoló, hogy - számos európai országhoz hasonlóan - azonos irányítás alá került az oktatási és a kutatási-fejlesztési terület, hiszen mindegyik beszámoló megállapítása szerint éppen a felsőoktatás az, amelyik a magyar tudományos élet egyik legfontosabb hátterét, bázisát jelenti, és ez a terület közvetlen képviselethez jut ily módon a tudomány oldalán is.
A beszámoló fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az átszervezések során a folyamatosság biztosítása volt az elsődleges szempont, azaz a munkatársi gárda személyi összetétele változatlan maradt. Vajha a jelen helyzet is ily szerencsés lenne ebből a szempontból! Azt kell mondanunk, hogy nem így néz ki.
Mindkét beszámoló foglalkozik a felsőoktatással mint a tudományos kutatói tevékenység egy fontos bázisával. Itt sajnos szintén számtalan negatív tendenciáról kell beszámolni. Azt gondolom, e tekintetben van mit tennie a kormánypárti képviselőknek, az egyetemek gazdasági és pénzügyi értelemben vett nehéz helyzete elég közismert; a doktori iskoláknál jelentős pénzügyi hiány van. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, van mit tenni.
Ebből következően már csak egy megjegyzésem van. Amit Arató képviselő úr javasolt, hogy a problémákat az Országgyűlés tárja fel, és a kormány számára állítson össze feladatokat, most kellene megtennünk, és nem ősszel, amikor a költségvetési tervezés már lezárult.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
