DR. MESTER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MESTER LÁSZLÓ
DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten, május 10-én interpelláció keretében tettem fel kérdéseket az M5-ös autópálya matricásításával kapcsolatban, különös tekintettel a hónapok óta érzékelhető feszültségekre, a növekvő forgalomra és környezetszennyezésre.
A sürgető hangú telefonhívásokból, levelekből, személyes megkeresésekből, a helyi újságban közzétett nyílt levél tartalmából továbbra is érzékelhető a feszültségekkel teli várakozás. Az elmúlt időszakban a környező települések, önkormányzatok vezetői sorra kerestek meg ebben az ügyben. Ismét hangsúlyoznom kell a sajátos helyzetet és körülményeket, amely nem igazán hasonlítható más helyzethez a következők miatt.
1. A térség az átmenő forgalom gyakorlóterepévé vált az elmúlt időszakban.
2. Az M0-s új csatlakozási pontja között az M5-ös rövid szakasza funkcionálisan a körgyűrű részét képezi.
3. Nyilvánvalóan csak átmeneti időszakról van szó, ami ezt a bizonyos ingyenességet érinti.
Örömmel hallottuk nagyon sokan a miniszter úr bejelentését, amit a sajtó közzétett. Mindezek alapján kérdezem konkrétan, hogy milyen kormányzati döntés született, mikortól és milyen időtartamra szól az ingyenes használat.
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem