HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa világot élünk. Ez a mai vitanap is ennek a furcsaságnak az egyik ékes bizonyítéka. Mintha a magyar politikai közélet kétszintűvé, kétdimenziójúvá vált volna. Úgy tűnik, hogy van egy valós dimenzió. Adókról - adóvitára akkor kell hogy sor kerüljön - akkor beszélgessünk, amikor az adótörvényeket módosítjuk. Ez általában minden esztendő ősze, amikor a költségvetési törvényt megelőzően az adókról vitatkozunk, és akkor lehet valójában tanúbizonyságot tenni szándékaink valóságáról és megalapozottságáról.
Aztán nyár közepén lehet egy virtuális valóságot teremteni és rendezni egy olyan vitanapot az adókról, amelyiknek semmiféle jogkövetkezménye nincs, mert normális országokban általában - már csak a jogbiztonság miatt is - nyáron vagy az év közepén nem nagyon szoktak adókat módosítani, mert akár az egész költségvetés borulhat. De ha önök komolyan gondolták ezt a mai vitanapot, hogy ne legyen következmények nélküli, én egy javaslattal állok elő: benyújtok egy módosító javaslatot, amely a “haláladó” eltörlését, az örökösödési illeték eltörlését célozza. Ez nem egy komoly költségvetési tétel, nem fogja a költségvetést felborítani, de évente 130-140 ezer ember vagy család életét nehezíti meg ez a legerkölcstelenebb adófajta, hiszen már többször adózott jövedelmeket adóztat újra, hiszen az örököst egészen nehéz helyzetbe tudja hozni, és messze nincs olyan gazdasági hatása, mint ami a társadalmi negatívuma. Ha tehát őszinte és igaz a törekvés, akkor a beterjesztett módosító javaslatot, remélem, a kormányoldal támogatni fogja.
Mi történt ez idáig az adók világában és általában a magyar gazdaságban? Emlékszünk azokra a plakátokra a 2002. évi választási kampány idejéből, amelyek gatyában ábrázoltak embereket meg almacsutkákat jelenítettek meg, hogy ennyi marad nekünk, ilyen keményen adóztat az állam. Mi történt az elmúlt két esztendőben, az ígéretes kampányban elhangzott mondatokat követően? Adóztatási ötletbörzének lehettünk a tanúi, hiszen az elmúlt két esztendőben a kormányt és a magyar gazdaságpolitikát általában a kiszámíthatatlanság és a káosz jellemezte. Előttem már tett említést Varga Mihály képviselő úr a telefonadóról, az új adónemekről, a kamatadóról, a nyugdíjak megadóztatásáról, egy csomó olyan ötletről, ami később nem valósult meg, de arra mindenesetre jó volt, hogy egyfelől a kormányzat tanácstalanságát tükrözze, másfelől komoly társadalmi zavarokat okozzon, hiszen senki nem örül annak, ha a kormány a zsebében turkál.
Mégis voltak adóváltoztatások az elmúlt esztendőkben, de az elfogadott adótörvény-változtatás nem sokkal jobb, mint az elvetett ötletek; végül is nem mást, mint körülbelül 7-800 milliárd forint sarc elvtelen megszerzését célozzák meg. Azért elvtelenek ezek a módosítások, mert érdemi társadalmi és gazdaságpolitikai üzenetük ma sincs, az adóztatás szerkezete nem közeledik az EU országainak bevételi arányaihoz.
Nagyarányú változtatás történt a magyar adóztatásban, több új adót vezettek be, de ez mégsem jelenti az egyébként régen indokolttá vált adóreformot. A törvényjavaslatok visszalépést jelentenek a rendszerváltás óta kialakult adórendszerben. Az elvonás most ugyanolyan parttalan, mint az osztogatás volt 2002 közepén, csak most a vélt gyengébb ellenállás irányába ment, észrevétlenségre törekedett.
Összefoglalva az adómódosításokat megállapíthatjuk, hogy ilyen mértékű adóemelésre az elmúlt 15 esztendőben nem volt példa. A kormány saját bevallása szerint az adótörvények változtatása körülbelül 550 milliárd forint forintot, az MDF elemzése szerint legalább 700-800 milliárd forintot kíván elvonni az új adó- és járulékrendszerben a magyar társadalomtól, hogy a saját maga által okozott nemzetgazdasági problémák egy részét orvosolja. Ez minden állampolgár számára - beleértve a ma születetteket és a legidősebbeket is - átlagosan 70-80 ezer forint többletterhet jelent 2004-ben és feltehetően még sokáig, ha ez így megy tovább. Tudjuk, hogy az adótörvények elfogadása óta többszöri, fűnyíróelven alapuló kiadáscsökkentés történt, de ez nem költségvetési reformlépéseket vagy közigazgatási ésszerűsítéseket takar, hanem jórészt a kiadások időleges időbeni eltolását jelentette, nem mindig követhető formában.
A folyamatnak, az adóemelésnek még nincs vége, hiszen ebben az esztendőben is voltak új kormányzati elképzelések a telefonadóról, a kamatadóról és egy csomó olyan dologról, ami végül nem valósult meg. Az adóintézkedések különösen a szerényebb jövedelmű rétegeket sújtják - tőlük a jövedelmük arányában nagyobb elvonásra kerül sor -, és megpróbáltatásokat jelentenek a középosztály, különösen az alsó középosztály számára. A gyermekeket nevelő családokról a kormány az intézkedéseiben megfeledkezett, ők a nagy vesztesek közé tartoznak.
De mi is történt az adóztatás terén a Medgyessy-kormány eddigi időszaka alatt? A kormány “Cselekedni most és mindenkiért!” című programjában azt ígérte, hogy lendületet adva a gazdaságnak csökkenti az adókat, miközben igazságos közteherviselést valósít meg.
Mi történt a valóságban? A koalíció, a tisztelt kormánykoalíció - önök - elég sajátosan azért ünnepeltette és ünnepelteti magát, mert a kormány akarata ellenére nem engedett visszavonni egy 2002-ben hozott és csak 2004. január 1-jén hatályba lépő személyi jövedelemadókulcs-változtatást. Szerencse, mert különben egy igen érdekes kormányzati gyakorlat alakulhatott volna ki a következő két esztendőben: a kormány rendszeresen hoz egy év távlatában életbe lépő vonzó törvényeket, ünnepelteti magát, majd amikor eljön a hatálybalépés ideje, gyorsan visszavonja. A szokásos jól bevált indoklás: a nemzetközi helyzet fokozódik.
Mindenesetre az szja-kulcsokhoz most nem nyúltak, ami 150 milliárd forint adómegtakarítást jelent a lakosságnak. A visszavonás másként történt: 1 százalékkal növekedett a tb-befizetés, az ápolási díj is elképesztő ötlet volt, törölték a nyugdíjjárulék, a nyugdíjpénztári befizetés és szolgáltatás kedvezményét, nem valorizálták a családi adókedvezményt és másokat, a súlyos testi fogyatékosság miatt levonható összeg az esélyegyenlőség jegyében évek óta változatlan, az erre a célra létrehozott költséges miniszteri poszton a miniszter asszony decens észrevehetetlenséggel tüntet.
Harmadára csökkent a lakáscélú hiteltörlesztés adókedvezménye, és a lakáscélú hitelek feltételeit decemberben a kormányzati kapkodás jegyében jelentősen rontották. A kedvezménycsökkenés legalább 126,7 milliárd forint, a járulékemelés 74,6 milliárd forinttal terheli a lakosság jövedelmét, vagyis a 150 milliárdos adócsökkentéssel szemben 201 milliárd forint többletelvonás áll a 2004. esztendei költségvetésben.
(10.40)
Van ezen mit ünnepelni? A magyar társadalom terheit a leginkább növekvő tétel, az áfakulcsok terhelik. A kormány a nullaszázalékos kulcsot 5 százalékra, a 12 százalékost 15 százalékra emelte, a 25 százalékos kulcs eredetileg tervezett leszállításától eltekintett. Így Magyarország áfakulcsai a legmagasabbak a 25 EU-tagország között, és ebből eredően a lakosság áfaterhelése is kiemelkedően magas. Az áfamódosítástól a költségvetés eredményszemléletében 412,3 milliárdos, vagyis 26 százalékos áfabevétel-növekményt várt. Az áfán keresztül történő jövedelemelvonási többlet így körülbelül - ha belevesszük, hogy nyilván növekszik a fogyasztás - 250 milliárd forint lehet.
A kormány prognózisaiban természetesen ezzel kapcsolatosan derűsebb számok vannak, de azok nagyon megkérdőjelezhetők. A forgalmi adók nagy előnye - és ezt a kormány tudja -, hogy a polgár kevéssé érzi az adó jelenlétét, mint az szja esetében, ahol is a befizetett adóval minden esztendőben egy összegben szembesül. A kormányok pedig arra törekednek, hogy a túladóztatás kevésbé legyen érzékelhető, így nem látjuk, hogy összesen mennyi adót fizetünk. A módszer tehát ismert, a Medgyessy-kormány ezt alkalmazza. A korábbi pénzügyminiszter nyilatkozata szerint az áfaemelés egyes rétegekre gyakorolt hatása csak tizedszázalékokkal tér el. Ez egészen nevetséges állítás, hiszen a szerényebb jövedelmű rétegek fogyasztásának szerkezete érdemben tér el a jómódúaktól, minden közgazdásznak ismernie kell az idevonatkozó Engel-törvényt.
Most éppen a kedvezményes, a szociálpolitikai meggondolásokból idesorolt termékek adókulcsa növekedett meg, a magas kulcs változatlan maradt. Az érintett termékek a szegényebb rétegek, gyermeket nevelő családok, nyugdíjasok fogyasztásában 40 százalékkal többet tesznek ki, mint a felső egyharmad esetében, vagyis újabb elszegényedési folyamat kezdődött meg a kormány által meghirdetett jóléti rendszerváltás jegyében. Hozzáteszem, mind az agrárágazat, mind az idegenforgalom vesztese az áfaemelésnek, a háztartási energiaár és áfa változásainak hatásai pedig az egész gazdaságot sújtják. Az ésszerű, a társadalom, a gazdaság és az EU-csatlakozás érdekeinek megfelelő áfapolitika mindenképpen megkövetelte volna a 25 százalékos kulcs csökkentésének megkezdését.
A jövedéki adó is rendkívüli mértékben emelkedett. A vágott dohány jövedéki adója 121 százalékkal, az alkoholtermékeké 15 százalékkal, a cigarettáké 35 százalékkal nőtt, a szeszes italok bevételi többlete 10 milliárd forint, a dohányárué 50 milliárd forint, a szőlőboré 1,5 milliárd forint lesz a várakozások szerint.
Jelentősen emelkedtek 2003-ban - és erről már szóltam - az ajándékozási és öröklési illetékek, szigorodott a lakásvásárlási illeték, a várható többletbevétel 22,5 milliárd forint. 20 százalékkal növekedett a gépjárművek súlyadója, és egy új adónemet, a regisztrációs díjat is bevezették, ami jóval magasabb, mint az előző volt. Az illetékrendszer a magyar társadalom szerény vagyonosodását, a polgárosodást, annak egy korai fázisában jelentősen és méltánytalanul korlátozza. Én itt a tervezett adómódosításoknak csak néhány fontos elemét emeltem ki, de úgy érzem, hogy elegendő annak a belátásához, hogy az új adórendszernek a törvénytisztelő emberek körében csak egészen kivételes esetben lehet valaki a nyertese.
Az adóváltozások kevéssé érintik a vállalkozásokat, ezen belül is a nagyokat. A társasági adó 18 százalékról 16 százalékra csökkent, ami 40 milliárd forint megtakarítást jelent, az új adók azonban ezt semlegesítik, mivel az innovációs adó 24 milliárdot, az új ökoadó 25 milliárdot, az energiaadó 13 milliárdot, a cégautóadó kétszeresre emelése újabb 13 milliárdot von el tőlük. Az elvonás a vállalkozások esetében is nagyobb lesz, mint a kulcsváltozás kedvező hatása. A versenyképesség javítását a magas áfakulcsok nem segítik, szűkítik a hazai piacot.
Természetesen nem csak helyteleníthető intézkedések történtek, és baj lenne, ha csak a negatívumokról szólnék. Elsősorban a tőkevonzás szempontjából pozitívumnak tekinthető, hogy a fejlesztési adókedvezmények feltételei javulnak, a hátrányos térségekben 1 milliárdos, általános feltételek mellett 3 milliárdos beruházás esetén is adhatók. Az ehhez kapcsolódó foglalkoztatási feltételek is ésszerűbbek lettek, az EU-harmonizáció következtében a veszteség öt év helyett korlátlan ideig elhatárolható. A kisvállalkozásnak járó beruházási kedvezmények 2004-től a közepes vállalkozóknak is járnak, az evakörbe vonható vállalkozások árbevételének értékhatára 25 millió forintra emelkedik.
Mi ennek az adó- vagy bevételi politikának a várható eredménye 2004 végére? Egy 2004 áprilisában kiadott EU-jelentés szerint Magyarországon a közkiadások GDP-hez viszonyított aránya - az újraelosztás - 52 százalék, a hiány 4,9 százalék, a bevételek aránya pedig 47,1 százalék lesz. Ez utóbbi a 2003. évi költségvetési törvényjavaslat táblázataiban 43 százalékkal szerepel. Ezek a számok az MDF szerint egy kicsit optimisták, mivel a bevételi oldal, a centralizáció túlnyomó részét adók, járulékok, illetékek teszik ki. Látható, hogy az adócsökkentés eredménye mintegy 800-850 milliárd forint új sarc megkövetelését jelenti az állampolgároktól.
Igazán időszerű a bemutatott helyzetben kormányzati adópolitikáról és adócsökkentésről beszélni? Összehasonlításként mondom, hogy például 1999-ben az újraelosztás mértéke 46,6 százalék, a hiány 3,7 százalék volt, a centralizáció mértéke pedig 42,9 százalék, és ezek 2000-ben még javultak. A kormánynak, illetve a kormánypártoknak az a szokása, hogy amikor nagy baj van, optimizmust keltő javaslatokkal, vitákkal állnak elő.
Ez történt a tavalyi év közepén, amikor bár egyértelmű volt, hogy a költségvetés helyzete, az ország összes makrogazdasági mutatója látványosan romlik, akkor előálltak egy kitűnő, bár már akkor teljesíthetetlennek látszó javaslattal, hogy 2008. január 1-jével az ország vezesse be az eurót. Ez, ha a korábbi gazdaságpolitika 2002-ben szerény kiigazítása után, a populista elemek mellőzésével folytatódott volna, száznapos programok nélkül, akkor valójában 2006-ban is elérhető lett volna. A 2008-as ígéret azért nem vált és nem váltható valóra, mert az ígéret elhangzásával párhuzamosan nem történt semmiféle gazdasági fordulat, a miniszterelnök továbbra is a jóléti rendszerváltásról beszél, ami természetesen nem felel meg a realitásoknak.
Tehát a nagy bajban elhangzott egy nagy ígéret, amit hét hónap múlva most egy újabb ígéret váltott fel, nevezetesen az, hogy az eurót nem 2006-ban, nem 2008-ban, hanem 2010-ben kívánja Magyarország bevezetni, aminek csak azért lehet realitása, mert reményeink szerint és feltehetőleg 2006-tól jobbközép kormány fogja vezetni az országot. Az MDF kész egy ésszerű adórendszer kidolgozására, és természetesen fontosnak tartja a lakosság adóterheinek csökkentését. A helyzet azonban az, hogy ellenzéki pártok javaslatait nem nagyon szokták figyelembe venni a kormányoldalon.
Most Magyarországon az a sajátos helyzet van, hogy a kormány gazdaságpolitikáját legfeljebb néhány bennfentes ismeri, mert követhető gazdaságpolitika sem a költségvetésben, sem a fejlesztési politikában, sem a társadalmi politikában átlagos halandó, de képzett közgazdász számára sem fedezhető fel. Ennek következtében mintegy két éve fogalmazódott meg az MDF-ben az a gyanú, hogy a kormánynak egyáltalán nincs gazdaságpolitikája, és ebben a helyzetben nem várható javulás az adópolitikában sem.
Az adópolitikáról ma kétféle értelemben lehet beszélni. Egyrészt milyen adórendszerben gondolkodunk teoretikusan, hosszabb távon, bár intervallumot nehéz meghatározni. Hat év a következő választási ciklus programját jelentené, vagy ha még előrébb néznénk, akkor a tisztelt Ház megmosolyogna, mert populistának és ködösítőnek minősítene, pedig fontos lenne, mert ez is a jövőképhez tartozik. Másrészt, hogy mi most a teendő, van-e lehetőség a kormány által okozott nehéz helyzet érdemi javítására, arról valószínűleg kevés szó fog itt ma esni, hiszen visszamentünk a XI. századig, és nem a jelenről és nem a jövőről beszélünk.
Két év van még hátra a választásokig. A gazdaságpolitika az előző két évben sodródó volt. Most némi kijózanodás érzékelhető, ami egy határozottabb restrikciós politikával jellemezhető. Ez a restrikció azonban csak tüneti kezelés, mert nem a közkiadások reformján, a közigazgatás korszerűsítésén és határozott gazdaságpolitikán alapul. A reálgazdaság ennek ellenére jobban működik, mint a kormány, és ez szerencsésebb helyzet, mintha fordítva lenne. Itt ma pozitív tendenciák is észlelhetők.
(10.50)
A világgazdaság lábadozik, de itt is sok a bizonytalanság. Ellenzéki helyzetben nehezen látható, hogy hova jut a gazdaság 2006-ra, milyen teendők lesznek ennek rendbehozatalára. Ez nagyban befolyásolja az akkor folytatandó adópolitikát.
Ha a következő két évben végbemenne egy szigorúbb helyreállítási, mi több, kiigazítási gazdaságpolitika, és megkezdődnének a szükséges nagy reformok, könnyebb lenne a helyzet. Ez azonban alig várható, mert a kormánynak legfeljebb egy jó éve van egy szigorúbb gazdaságpolitikára, utána feltehetően következnek a költséges hangulatjavító intézkedések a választási küzdelmek befolyásolása érdekében. És ez a küzdelem kiélezett lesz, így ez várhatóan jelentős romlást okoz a makrogazdasági mutatókban 2006-ra és 2007-re.
Magyarán szólva: nem zárjuk ki, hogy újabb száznapos programokkal találjuk szembe magunkat, kerül, amibe kerül. Ezért így a ciklus közepén nem szokás ellenzékben még megkezdeni a részletes választási és ezen belül az adóprogram kidolgozását.
Néhány alapelv, illetve megállapítás a jelenlegi magyarországi adóztatásról. Az összes adóterhelés a kívánatosnál magasabb, és növekszik, ezt csökkenteni kell. Rossz a központi adók és a helyi adók közötti arány. A helyi adók aránya a költségvetésen belül az elmúlt évtizedben csökkent, ma mintegy 70 százaléka az Antall-kormány időszakában nyújtott támogatásnak, miközben feladataik 100 százalékkal bővültek. A fogyasztói adók a legmagasabbak Európában - ezt a szintet 2004-ben érte el a kormány.
Az MDF hosszabb távon 5, 10 és 20 százalékos áfakulcsokat tud elképzelni, azzal, hogy a 20 százalék a lehetőségek függvényében tovább csökkentendő. Az MDF nem lát lehetőséget a fogyasztási adók emelésében, ezeket csökkenteni kell. A jövedéki adók meredek emelkedését is meg kell állítani.
Az szja-nál elviselhetetlen, hogy az átlagjövedelmek belecsúsznak a maximális szja-adókulcsba, és eszerint adózunk. Az MDF véleménye szerint három kulcsot célszerű alkalmazni: nevezetesen 0-1,6 millió forintig 18 százalékot, 1,6-5 millió forintig 24 százalékot, és 5 millió forinttól 45 százalékot. A helyzet függvényében egy negyedik adókulcs bevezetése sem kizárt.
A Magyar Demokrata Fórum hajlandó olyan alkotó vitában részt venni, amely végre komoly reformokat jelent az adópolitikában, és aminek a célja csak egy lehet: a közjó szolgálata. Ezzel a magyar politika közel tizenöt esztendeje adós a magyar választóknak. Itt az ideje, hogy ezen összefogva, ésszerűen gondolkozva változtassunk és módosítsunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
