DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési biztosok 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolókhoz hozzászólva mindenekelőtt újra el kell mondani, hogy az országgyűlési biztosok a magyar közjogi berendezkedés alapvető fontosságú tényezői, akiknek a tevékenysége a jogállam működésének egyik alapvető biztosítéka. Az Európai Unióhoz való csatlakozás megtörténtét követően pedig arra az összefüggésre is indokolt felhívni a figyelmet, hogy az országgyűlési biztosok ma már az Európai Unió tagállamainak és magának az Uniónak az ombudsmani rendszerébe illeszkedő alkotmányos intézmények.
Minthogy komoly törekvés tapasztalható az Unió alkotmányának kiegyensúlyozott tartalmú kidolgozására és elfogadására, az európai ombudsmanokat is ezen közös alkotmányos rendszer részeként indokolt definiálni, akiknek tevékenysége és szemlélete egy irányba mutat, és az összehangolt jogvédelmet szolgálja. A beszámolók alapján megállapítható, hogy az országgyűlési biztosok társadalmi ismertsége és elismertsége tovább növekedett, ami a hozzájuk forduló panaszosok számának növekedésében is megragadható. Úgy hiszem, hogy ez az ügyszámnövekedés talán nem annyira a panaszok számának, a társadalom bajainak szaporodására utal, hanem arra, hogy az emberek mindinkább felismerik az Országgyűlés ellenőrző szerveinek jelentőségét és közreműködésük hatékonyságát.
Tapasztalati tény, hogy az ombudsmanok egyre jobban élnek a törvényben biztosított jogosítványaik mellett a nyilvánosság erejével is. Tevékenységük eredményessége és az intézmény közismertsége, társadalmi presztízse sok tekintetben ennek is köszönhető. Ez az elismertség és elfogadottság azonban nem pusztán az alkotmányos jogaikban sérelmet szenvedettek szemében növekszik, hanem talán különös módon a vizsgált szervek részéről is tapasztalható, bár még messze nem elégséges vagy ideális mértékű.
A beszámolók részletes ügyleírásai és a tapasztalatokat összefoglaló részek is bizonyítják, hogy az ombudsmanok alapos vizsgálódásai és elmélyült jogi elemzései mellett a tevékenységüket a rugalmasság és a segítőkészség jellemzi. A vizsgált állami és önkormányzati szervek, valamint a közszolgáltatók érzékelhetik, hogy nem az elmarasztalásuk a célja az ombudsmani vizsgálatoknak, hanem az említett szervek segítése abban, hogy működésük az alapvető jogokat mindinkább tiszteletben tartó legyen. Ezáltal az adott szervezet működésének törvényessége, alkotmányossága és hatékonysága is egyaránt javul.
Ez a felismerés tehát terjedőben van, és alapvetően ez az oka annak, hogy a vizsgált szervek együttműködési készsége fokozatosan javuló. Nagyon fontosnak és az ombudsmani intézmény jövőjét illetően kiemelkedő jelentőségűnek tartom azt az elvi összefoglaló részt, amelyet az általános ombudsman és helyettese beszámolója tartalmaz. Ebben kifejtik, az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlatával összhangban azt a felfogást képviselik, hogy a szabadságjogok vonatkozásában sem elegendő annak vizsgálata, hogy az állam közvetlen módon nem korlátozott-e ilyen jogot, hanem az értékelésnek arra is ki kell terjednie, hogy az állam működteti-e a szükséges intézményeket, eljárásokat, mechanizmusokat a szóban forgó jogok védelmére.
Az országgyűlési biztosok ennek megfelelően az alapvető jogokat az egyéni jogosultság és az állami kötelezettség egységeként kezelik. Ugyanakkor egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy az egyéni jogosultságok mellett az egyén alkotmányos kötelezettségeire is felhívják a figyelmet, mind mások egyéni jogosultságai, mind az alkotmányos közérdek tiszteletben tartása, illetve védelme érdekében. A beszámolók részletei is igazolják, hogy az ombudsmanok valóban ezt a szemléletet követik a konkrét ügyekben is, és ez mind az egyes személyek, mind a társadalom szervezetei, mind pedig az állam számára megnyugtató. Olyan szemléletet képviselnek ugyanis, amely az alkotmányos jogok és kötelességek arányos egyensúlyát tartja szem előtt az alapjogi sérelmek vizsgálata és kezelése során.
Természetesen az ombudsmanok munkájának alapvető iránya elsősorban a végrehajtó hatalom ellenőrzése, de igen fontos elem az a vonatkozás, amely a személyeket sem pusztán mint jogok, jogosultságok alanyait szemléli, hanem a társadalom olyan felelős tagjaiként, akik joggal várhatják el a közösségtől és a társadalmi közös feladatok ellátására szolgáló államtól az emberi méltóságuk tiszteletben tartását, ugyanakkor e közösség tagjaiként a szabályok, alkotmányos kötelezettségek betartása természetszerűleg tőlük is elvárható és elvárandó.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese beszámolóját, mint azt már megszokhattuk, a teljességre törekvés jellemzi. A beszámoló a konkrét ügyek nagyobb típuscsoportjai szerint részletesen bemutatja a vizsgált ügyeket, ezeket statisztikai táblázatokba foglalva is elemzi. Külön fejezet szól az ombudsmanok jogalkotással összefüggő tevékenységéről; egyrészt a jogszabály-előkészítés során tőlük kért véleményekről és javaslatokról, illetőleg az általuk kezdeményezett jogszabályalkotásról.
A beszámoló részletes statisztikát tartalmaz a jogalkotási kezdeményezésekről, azok elfogadásáról, illetve elutasításáról jogszabályi szintenként 1995 és 2003 között. Az általános ombudsman tisztségének betöltése óta 1018 jogalkotási kezdeményezés történt, amelyből 693-at a címzett elfogadott. Ebből az állapítható meg, hogy összességében az általános országgyűlési biztos ilyen irányú ajánlásainak 68 százalékát a címzett indokoltnak tartotta és elfogadta. Ez elfogadható iránynak tekinthető, hiszen eszerint az ajánlások több mint kétharmadával a kormányzat, illetve a címzett önkormányzatok egyetértettek.
Hozzá kell ugyanakkor tenni azt is, hogy az ilyen ajánlások is, hasonlóan a konkrét ügyekhez a megkeresett szervvel való párbeszéd keretei között szerzett információk alapján alakulnak ki, amiben szintén tetten érhető az ombudsman és az érintett szervek együttműködése. A beszámoló rögzíti, hogy 2003-ban az ombudsman ajánlásának teljesítéseként megtörtént több jogszabály megalkotása, így például a társasházakról szóló törvény felülvizsgálata, a telepengedélyezésről szóló kormányrendelet módosítása, valamint a diákigazolványról szóló kormányrendelet módosítása.
Számos miniszteri rendelet tekintetében is teljesültek az ajánlások. Néhány példa erre: két büntetőjogi tárgyú belügyminiszteri együttes utasítás helyett miniszteri rendelet kiadására került sor az alkotmányossági követelményekre tekintettel, illetve a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló EüM-PM-rendelet módosítására került sor.
(12.40)
Természetesen szót kell ejteni azokról az esetekről, amikor az ombudsman ajánlása nem teljesült. Van néhány olyan ajánlás, amelyet az országgyűlési biztos évek óta fenntart és minden beszámolójában megismétel.
Ezek közé tartozik a rendőrségi fogdában fogva tartott személy rendkívüli halálának, illetve a rendőr lőfegyverhasználata kivizsgálásának kérdésköre. Az ajánlás lényege, hogy e hatásköröket vonják el a rendőrségtől, és telepítsék az ügyészséghez. A szakmai érvek 1996 óta nem változtak, amikor először fogalmazódott meg ajánlásként a hatáskör-telepítés. Továbbra is fenntartjuk az ezzel ellentétes, a Legfőbb Ügyészséggel összehangolt álláspontunkat, amely szerint nem lenne indokolt a rendkívüli halálesetek államigazgatási eljárásban történő kivizsgálásának egyetlen esetkörét kivonni a rendőrség hatásköréből. Ilyen vizsgálatok elvégzésére csak a rendőrség az, amely felkészült, a hatáskörnek az ügyészséghez telepítése esetén is az ügyészség úgyis a rendőrség szakapparátusát tudná csak igénybe venni. Ugyanez vonatkozik a rendőri lőfegyverhasználat esetére is. A legfőbb ügyész egyébként már évekkel ezelőtt utasításban rendelte el az érintett esetek kivizsgálásának fokozott ügyészi felügyeletét, ami megnyugtatóan biztosítja a rendőrségi hatáskör fenntartása mellett is a kellő kontrollt.
Ugyancsak fenntartott ajánlás szorgalmazza a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezésének lehetővé tételét a kötelezett külföldi tartózkodása esetén is. E kérdésben már a 2002. évi beszámoló országgyűlési vitája során is elmondtuk, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítása során előrelépés történt. A módosítás a külföldön tartózkodó esetében is lehetővé teszi a tartásdíj megelőlegezését, kivéve azt az esetet, ha a kötelezett külföldön ismeretlen helyen vagy olyan államban tartózkodik, ahol a tartásdíj nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján sem hajtható be.
A beszámolóban az országgyűlési biztos fenntartja azt az 1996-ban tett ajánlását, amely a bűncselekmények sértettjeinek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotására vonatkozik. E kérdés kapcsán elmondható, hogy az Országgyűlés elfogadta a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló határozatát, amely felkéri a kormányt, hogy megfelelő előkészítés után minél előbb terjessze az Országgyűlés elé a bűnmegelőzésről és az áldozatok védelméről szóló törvények tervezetét, valamint teremtse meg azok végrehajtásának anyagi feltételeit. Ennek előkészítése jelenleg folyamatban van, így az ajánlás várhatóan belátható időn belül teljesülhet.
A beszámoló a 2003. év tapasztalatai alapján kialakított javaslatok között jelzi azt a kezdeményezést, amellyel az országgyűlési biztos a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának megfontolására kéri az Országgyűlést. Olyan módosítást javasol, amellyel meghosszabbodnának a gyülekezési szándék bejelentésével kapcsolatos határidők, és a törvény felhatalmazást adna a gyülekezés rendőrhatósági megtiltásával kapcsolatos határozathozatal során mérlegelendő körülmények és szempontok végrehajtási jogszabályban történő megállapítására.
Ez a kezdeményezés véleményünk szerint nem támogatható. A gyülekezési jog törvényi szabályozása annak megalkotása óta a Magyar Köztársaság alkotmányos jogrendjének meghatározó eleme, amely 1989 óta bizonyította az alkotmányos jogállamnak megfelelő jellegét. A végrehajtás tapasztalatai nem teszik szükségessé a tartalmában megfelelő törvény módosítását. Az az elképzelés pedig, hogy a gyülekezés megtiltásának szempontjait nem maga a kétharmados gyülekezési jogról szóló törvény, hanem alacsonyabb szintű jogszabály tartalmazza, nem egyeztethető össze a jogállamiság követelményével, mert az alapjog közvetlen korlátozásának olyan feltételeiről van szó, ami csak törvényben szabályozható. E feltételeket a törvény jelenleg is tartalmazza.
A beszámoló jelzi nemcsak az elutasítás ellenére fenntartott jogalkotási kezdeményezéseket, hanem azokat az eseteket is, amikor az országgyűlési biztos az ajánlását visszavonta, elsősorban azért, mert a jogalkotási kezdeményezés elfogadást nyert, és bár a jogszabályt még nem alkották meg, de az előkészítés fázisában van. Ezt az erősödő bizalom jeleként értékeljük az országgyűlési biztos részéről.
Ilyen visszavont ajánlás volt a rendőrségi és katonai fogdában, valamint a büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezett előzetes letartóztatottakra vonatkozó fogva tartási szabályok egységesítésére vonatkozó kezdeményezés, tekintettel arra, hogy 2003-ban megkezdődött az új büntetés-végrehajtási törvény előkészítése. A menedékjogról szóló törvény módosítására irányuló ajánlást a törvénynek az Európai Unióhoz való csatlakozás miatti felülvizsgálatára tekintettel vonta vissza az általános ombudsman.
Ki kell térni néhány fontosabb jogszabály előkészítésében történt ombudsmani közreműködésre is. Elsősorban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény előkészítésére kell utalni, amelynek végső tartalma kialakításához az általános biztos helyettese alkotó módon járult hozzá. Ugyancsak jelentős segítséget nyújtott az ombudsman a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény kodifikációjához, és a jogalkotásról szóló törvény előkészítése során is hasznos javaslatokat tett.
Összességében tehát elmondható, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese a hatáskörébe tartozó egyedi ügyek kivizsgálása mellett igen aktív és eredményes szerepet játszik a jogi szabályozások előkészítésében és felülvizsgálatában, az alapjogi szempontú szemlélet erősítésében, amivel kapcsolatban a kormány részéről elismerést és köszönetet szeretnék kifejezni.
Általánosságban elmondható, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosa aktív szerepet vállalt a nemzeti és etnikai kisebbségek jogállását rendező és a kisebbségi önkormányzatra vonatkozó választójogi szabályok felülvizsgálatában. Motorja volt a kisebbségi joganyag felülvizsgálata kezdeményezésének, számos hasznos kritikai észrevétellel segítette az igazságügyi kormányzatot a hivatkozott törvényi joganyag felülvizsgálatáról készült egységes koncepció kidolgozásában, és végül magas szakmai színvonalú, szövegszerű javaslatokkal járult hozzá a nemzeti és etnikai kisebbségekre irányadó joganyag átfogó korszerűsítését tartalmazó, az Országgyűlésnek ez év elején benyújtott törvényjavaslat normaszövegének formálásához.
Átfogó törvényjavaslatról van szó, mert valójában három különböző és mégis egymással szorosan összefüggő, elemi fontosságú szabályozási javaslatot tartalmaz. A benyújtott törvényjavaslat a 30/2003-as országgyűlési határozatban előírt mandátumot szó szerint követve és azt maradéktalanul teljesítve meghatározza a kisebbségi önkormányzati választások anyagi jogi szabályait, ezzel párhuzamosan összhangteremtő normákat fogalmaz meg a választási eljárási törvény módosítása kapcsán, és novella jelleggel jelentősen átalakítja a kisebbségek jogállását, intézményeit, gazdálkodását rendező, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényt, a XXI. századi modern, európai uniós Magyarországhoz méltóan.
Kiemelést érdemel, hogy a Magyar Köztársaság kormánya volt annak az európai közjogi áramlatnak a megteremtője, felvállalója és képviselője, amely minden politikai és diplomáciai eszközét mozgósítva elérte, hogy a várhatóan az év második felében elfogadásra kerülő uniós alkotmányos szerződésben a nemzeti kisebbségek Európát alkotó tényezőként kerüljenek nevesítésre. Persze, még ne kiabáljuk el a dolgot, hiszen előttünk áll a feladat.
Összességében elmondható tehát, hogy a kormány mind belpolitikai, mind külpolitikai síkon kiemelt értékként érvényesítette a kisebbségek közjogi státusát érintő legfontosabb kérdéseket. A kisebbségi törvénycsomag kimunkálása mindvégig a kisebbségekkel együttműködve, a kisebbségi biztossal való napi kapcsolatban történt. Ez nem jelenti azt, hogy minden kérdésben egységes álláspont alakult ki az előterjesztő és a kisebbségi biztos között, de számos esetben végül közjogilag és morálisan egyaránt megalapozott kompromisszumban oldotta fel a két fél a szakmai vitát. Maradt ugyanakkor néhány feltétlen kiemelést érdemlő tárgykör, amelyben a kisebbségi biztos 2003. évi beszámolójában hivatkozott megoldás és a benyújtásra került normatív elképzelés bizonyos tekintetben eltérést fogalmaz meg.
Egyrészt a kisebbségi önkormányzatok költségvetési forrásokkal való ellátása terveink szerint áttér az általános és feladat alapú támogatási rendre.
(12.50)
A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a feladat alapú normatíva akkor illeti meg a jövőben a kisebbségi önkormányzatot, ha a szervezeti és működési szabályzatban, illetőleg testületi határozatában meghatározott kisebbségi közügy ellátására kívánja a hivatkozott működési forrást fordítani. A kisebbségi biztos beszámolója nem is az új, többpólusúvá átalakított finanszírozási rendszert észrevételezi, sokkal inkább annak valós forrásvonzatait. A megfelelő anyagi kondíciók biztosítása középtávú költségvetési tervezési kérdés, amely egyben azt is jelenti, hogy csak egy átfogó, a pénzügyi kormányzat által koordinált hatásvizsgálat elvégzésével számszerűsíthető az a keret, amely a központi költségvetésből a megjelölt célra országos hatállyal fordítható. A részletszabályok kidolgozására a törvényjavaslat tartalmazza a szükséges jogalkotási felhatalmazásokat, így az igényléstől a folyósításig minden részletesen kidolgozásra kerül a törvényjavaslat hatálybalépésének napjáig.
Másrészt: a kisebbségi biztos bírálta, hogy a közigazgatási hivatal vezetőjének a törvénymódosítás tervezete mérlegelési jogot biztosít a kisebbségi önkormányzati jogok megsértése ellen benyújtott jogorvoslatok elbírálása tekintetében. A benyújtott törvényjavaslat e tekintetben finomodott, és rögzíti, hogy ha a közigazgatási hivatal vezetőjének a kisebbségi önkormányzat jogérvényesítésére vonatkozó döntésével az érintett települési kisebbségi önkormányzat nem ért egyet, akkor a jogérvényesítés a kisebbségi önkormányzatra a törvény erejénél fogva átszármazik, ilyenformán a kisebbségi önkormányzat közvetlenül bírói jogorvoslattal kérheti a kollektív jog megsértésének megállapítását. Véleményem szerint ez a jogi megoldás kielégíti a kisebbségi biztos kritikájában megfogalmazottakat.
Enyhe kritikai észrevételeket körvonalazott a kisebbségi biztos a kisebbségi önkormányzat működését biztosító közösségi célú ingatlanvagyont rendező szabályokat illetően. Az észrevétel tartalmát tekintve azt kifogásolta, hogy a törvényjavaslat szerinti szabályok nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy a nehéz helyzetben lévő kisebbségi önkormányzatok ingyenesen juthassanak a működésüket szolgáló helyi önkormányzati ingatlanvagyonhoz. Nem vitatva a kisebbségi biztos észrevételének morális megalapozottságát, alá kell húzni egyben azt is, hogy egyes helyi önkormányzatok - számos esetben önhibájukon kívül eső okokra visszavezethetően - nehéz pénzügyi helyzetben látnak el fontos közfeladatokat. Így az esélyegyenlőség elvét érvényesítve azt a jogpolitikai elvet indokolt a tárgykörben megfogalmazni, hogy a szerződéses jogviszonyban érintett felek szabad megállapodása rendezze a működéshez elengedhetetlen ingatlanvagyon sorsát. A helyi önkormányzatok működőképességének biztosításához az esetek döntő hányadában szükségük van minden lehetséges bevételi forrásra, ideértve a kisebbségi önkormányzatok által kifizetett használati díjat is. A másik oldalról azonban az is természetes, hogy ehhez valamennyi olyan kisebbségi önkormányzat részére is pótlólagos vagy legalábbis kiegészítő forrást kell biztosítani, hogy az ingatlant képesek legyenek a területileg illetékes helyi önkormányzattól átvenni.
Kisebb hangsúlybeli eltérés érhető tetten a kormányzat és a kisebbségi biztos álláspontjában a kisebbségi önkormányzati képviselők törvényjavaslattal intézményesíteni kívánt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggésben. A kormány már a törvényjavaslat koncepciójának kidolgozásánál is jelezte, hogy a közpénzek forgalma átláthatóságának biztosításához szükség lehet a már korábban más személyi hatállyal bevezetett vagyonnyilatkozati rend kiterjesztésére a kisebbségi önkormányzati képviselőkre. A törvényjavaslat kidolgozása során azonban szakmai érvek azt az igényt alapozták meg, hogy egyedül az országos kisebbségi önkormányzatok kezelnek vagy kezelhetnek olyan nagyságrendű közpénzeket - például intézményirányítás, pályázati pénzek szétosztása -, amelyek esetében szükséges és az elérni kívánt céllal arányos a hivatkozott preventív intézmény hatályba léptetése.
A kisebbségi biztos a beszámoló közcélú foglalkoztatással kapcsolatos fejezetében vitatja a jelenlegi rendszer fenntartásának indokoltságát. Rá kell mutatni, hogy a hatályos rendszer két célt szolgál. Alapvető célja a rendszeres szociális segélyben részesülők munkához juttatása, másik, közvetett célja pedig a munkavállalási hajlandóság folyamatos figyelemmel kísérése és elemzése az érintett személyi körben. Elmondható, hogy a rendszer működőképes, a foglalkoztatottak száma három év alatt majdnem a háromszorosára nőtt, vagyis a 2003-as adatok szerint a helyi önkormányzati közcélú foglalkoztatottak száma meghaladja a 16 ezer főt. A hivatkozott aktív szociálpolitikai eszköz evolúciója még távolról sem fejeződött be. A fenntartása szükséges, sőt a továbbfejlesztése is megalapozott. Az önkormányzatoknak is érdekük fűződik a program fenntartásához, mivel a rendszer előnye, hogy működtetésével a helyi források - kiemelten a segélyezésre fordított kiadások - mérsékelhetők.
Még egy kérdéskörre szeretnék itt kitérni. Az elmúlt év lényeges fejleménye az ombudsmanok által védett jogok területén, hogy az Országgyűlés elfogadta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényt. A törvény alapján 2005. január 1-jétől az antidiszkriminációs ügyekben jogvédelmet adó intézményrendszer egy kormányzati szervvel, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítéséért felelős hatósággal fog bővülni. E hatóság és a kisebbségi biztos jogkörei között a törvény és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény pontos elhatárolást nyújt. Az intézmény nyilvánvalóan nagyban támaszkodik majd azokra az eredményekre, amelyeket a diszkrimináció elleni fellépés tekintetében a kisebbségi biztos e tárgykörben megkerülhetetlen gyakorlata jelent majd. A kormány részéről határozott a szándék az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség területén az ombudsmanokkal való együttműködésre, és meggyőződésem, hogy az országgyűlési biztosok fontosnak tartják az új intézményrendszer működését a közös célok megvalósulása érdekében.
Az adatvédelmi biztos beszámolója fontosnak tekinti a 2003. évet, hiszen az intézmény létrejötte óta eltelt nyolc év során soha nem övezte ekkora figyelem a biztos munkáját, 2003-ban csaknem 70 százalékkal több beadvány érkezett a biztoshoz. Az adatvédelmi biztos irodájának megnövekedett munkaterhéhez járult hozzá az Európai Unióhoz való csatlakozásunkhoz szükséges jogharmonizációs feladatok ellátása, amelynek keretében az adatvédelmi biztos számos jogszabálytervezetet véleményezett.
2003-ban a személyes adatok védelme szempontjából talán a legfontosabb jogalkotási feladat a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény közösségi joggal való összhangjának a megteremtése volt. A jogszabály módosítása során kibővítésre került az adatvédelmi biztos hatásköre a személyes adatok védelme terén. Ennek eredményeképp az adatvédelmi biztosnak ma már lehetősége van arra, hogy elrendelje a jogellenes adatkezelés zárolását, törlését vagy megsemmisítését, hogy megtiltsa a jogosulatlan adatkezeléseket vagy feldolgozásokat, valamint hogy felfüggessze az adatok külföldre továbbítását. Az adatkezelő számára a törvény biztosítja a bírósághoz fordulás lehetőségét, amennyiben nem ért egyet a biztos által előírt intézkedéssel. A beszámoló kiemeli, hogy a módosítás előkészítésének évei során mindvégig példás volt az együttműködés a törvény előkészítéséért felelős Igazságügyi Minisztérium és az adatvédelmi biztos, illetve a kijelölt szakértők között.
A személyes adatok védelme körében 2003-ban számos panasz érkezett az új, tömeges adatkezelést eredményező nyilvántartási rendszerek létrehozására irányuló állami törekvések ellen. Az egyik ilyen, a közvélemény erős érdeklődését kiváltó ügy az úgynevezett adatmásolási ügy volt. A problémát az jelentette, hogy 2002 közepén a pénzügyminiszter utasítására több, a miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó szervezet az általuk kezelt adatállományokról másolatot készített. Az eset több millió állampolgár személyes adatainak a kezelését érintette. Az adatvédelmi biztos megállapította az adatkezelés jogellenességét, amely álláspontját a pénzügyminiszterrel kialakult jogi vita során mindvégig fenntartotta. Az adatvédelmi biztos kérésének megfelelően a pénzügyminiszter döntése alapján az érintett szervezetek a másolt adatpéldányokat megsemmisítették. Az ügy kivizsgálására országgyűlési vizsgálóbizottság alakult, amely előtt az adatvédelmi biztos szóban is megerősítette álláspontját.
Szintén emberek millióit érintő adatkezelést eredményezhetett volna a pénzügyminiszter 24/1995. PM rendeletének módosítása. A módosítás értelmében kis- és nagykereskedelmi értékesítés esetén készpénzzel vagy készpénzt helyettesítő eszközzel történő fizetés mellett az eladó köteles lett volna a vevő szándékától függetlenül számlát adni, ha az értékesítés bármely termékfajtából eléri vagy meghaladja a rendeletben meghatározott mértéket vagy az 50 ezer forintot.
(13.00)
A számla tartalmazta volna a vevő személyes adatait, vagyis az értékesítést végző számára a rendelet személyes adatok kezelését rendeleti formában írta elő anélkül, hogy azt alkotmányosan indokolható cél alapozta volna meg. A rendelet továbbá nagymértékben korlátozta a személyes adatok védelméhez való jogot. Az adatvédelmi biztos az Alkotmánybírósághoz fordult, és kérte a számlaadási kötelezettségre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését. Az Alkotmánybíróság megalapozottnak találta a biztos indítványát.
Az elmúlt év a közérdekű adatok védelme területén jelentős előrelépést hozott. A megszületett jogszabályi változások nemcsak kiterjesztették a közérdekű adatok megismerésének jogát, hanem az egyértelmű törvényi szabályozás megteremtésével megszüntették az üzleti titok és a közérdekű adat konfliktusát övező jogértelmezési bizonytalanságot, valamint látványos előrelépést hoztak az elektronikus információszabadság terén. A közérdekű adatokat érintő legjelentősebb jogalkotási feladatként az üvegzsebprogram megvalósítását kell kiemelni, aminek keretében megszületett a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998-as kormányrendelet módosításáról szóló 95/2003-as kormányrendelet, valamint az üvegzsebtörvényből eredő és az államháztartási információs és működési rendszer korszerűsítését szolgáló egyes feladatokról szóló 1996/2003-as kormányhatározat.
A jogalkotást előkészítő egyeztetés során az Igazságügyi Minisztérium az adatvédelmi biztos valamennyi érdemi észrevételét elfogadta és beépítette a törvénytervezetbe. Az adatvédelmi biztossal az Igazságügyi Minisztérium együttműködése igen eredményes. A jó kapcsolat kialakítása a két intézmény között alapvető fontosságú az adatvédelmet érintő jogalkotás szempontjából is.
Összefoglalóan megállapítható, hogy az országgyűlési biztosok beszámolói a már megszokott magas színvonalon, részletes számszaki adatokkal alátámasztva mutatják be a biztosok 2003. évi tevékenységét. A kormány nevében ezért azt javaslom, hogy az országgyűlési biztosok által készített beszámolókat az Országgyűlés fogadja el.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
