DR. KALTENBACH JENŐ
DR. KALTENBACH JENŐ
DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszintén szólva eredetileg nem azzal akartam kezdeni, hogy a múlt évi munkánk statisztikájából mondok néhány adatot, de miután a kollégáim ezt kivétel nélkül megtették, így nem szeretnék kilógni a sorból, ezért engedjék meg, hogy én is néhány számot mondjak. Már csak azért is, mert ezek a számok nagymértékben egybevágnak a kollégáim által említett számokkal.
2003-ban mintegy 40 százalékkal emelkedett a hozzánk érkező beadványok, panaszok száma, ami példátlan a korábbi évekhez képest. Igaz, erre van egy talán rendhagyó magyarázat, ez pedig az, hogy az emelkedés nagymértékben a különböző minisztériumoktól érkező megkeresésekre vezethető vissza, hiszen a korábbiaktól eltérően a minisztériumok lényegesen nagyobb aktivitást mutattak a különböző tervezeteik hozzánk való megküldése tekintetében. Ennek ellenére maguk a panaszok, tehát a klasszikus panaszok, a polgároktól, illetőleg a kisebbségi közösségektől érkező panaszok számában is elég jelentős emelkedés mutatható.
Az én esetemben is az éllovas - ha szabad ezt a kifejezést használni ebben a kontextusban - a polgármesteri hivatalok, illetőleg a helyi önkormányzatok, és Takács Albert kollégámhoz hasonlóan én is a második helyen említhetem, makacsul, most már hosszú évek távlatából vagy távlatában az igazságszolgáltatást. Annak ellenére, hogy szintén köztudottan a kisebbségi biztosnak sincs lehetősége bírói ítéletek felülvizsgálatára vagy bármely bírósági aktivitás bírálatára, legalábbis konkrét ügyben vizsgálat formájában, ennek ellenére a hozzánk érkező panaszáradat nemcsak hogy nem csökken, hanem például a tavalyi évben több mint megduplázódott.
Az idei éves beszámoló érdekes módon egybeesik egy másik jelentéssel, az Európai Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottságának a Magyarországról szóló, úgynevezett harmadik körös jelentésével. Érdemes talán ezt a két jelentést összevetni egymással - bár a bizottság jelentése még nem nyilvános - abból a szempontból, hogy mit mondott a bizottság a második körös jelentésben Magyarországról, milyen követelményeket fogalmazott meg az ország jogrendszerével vagy jogalkalmazásával kapcsolatban; ugyanis a harmadik körös jelentés tulajdonképpen arról fog szólni, hogy ezek ügyében az elmúlt időszakban történtek-e változások, és ha igen, ezek milyen jellegűek.
Nos, a bizottság a második körös jelentésben azt mondta, hogy kísérjük figyelemmel a kisebbségi önkormányzati rendszer működését, és történjenek intézkedések a hiányosságok, mint a legitimációs problémák, a finanszírozás elégtelensége, a kisebbségi és a települési önkormányzatok viszonyának nehézségei orvoslása érdekében. Amint látják, a bizottság tulajdonképpen ugyanazokat a problémákat veti föl, amelyeket évek óta az ombudsmani jelentések is tartalmaznak.
Ha bármelyiket megnézzük, azt látjuk, hogy a kisebbségi joganyag sok tekintetben módosításra szorul, és örömmel mondhatom, bár ez a tisztelt Ház előtt nyilván nem titok, hiszen az általános vita megkezdődött, igaz, azóta nem történt előrelépés, a kormány benyújtott egy módosító csomagot a kisebbségi joganyag felülvizsgálatára, amely tartalmazza a válaszokat az ECRI, tehát a bizottság által és az ombudsmani jelentésekben is többször, több évben megfogalmazott problémákra, úgymint a legitimációs kérdések, kevésbé talán a finanszírozás kérdésére, és egy kicsit kevésbé a helyi, illetőleg a kisebbségi önkormányzatok közötti súrlódások vonatkozásában.
(12.20)
Mégis nagyon jelentős esemény ez a tavalyi évben történt jogszabály-előkészítési folyamat, és ezt azért említem magam is, mert az intézményünk nemcsak a tavalyi évben, hanem a korábbiakban is jelentős mértékben részt vett ennek az előkészítő munkának a folyamatában, együttműködve az illetékes minisztériumokkal, elsősorban az Igazságügyi Minisztériummal, de a Belügyminisztériummal vagy a Miniszterelnöki Hivatallal, a Kisebbségi Hivatallal is. Tudjuk, hogy ezek az egyeztetések rendkívüli nehézségeket okoztak részben szakmai, részben érzelmi szempontból, hiszen a kisebbségi kérdés mindig tartalmaz bizonyos érzelmi komponenseket is, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Talán érdemes ebben az összefüggésben említeni azt a jelentésünkben található fejezetet, amelyik a helyi látogatásaink egyik eseménysorozatát mutatja be. Most már hagyomány, hogy a kollégáimhoz hasonlóan igyekszünk a helyszínen jelen lenni, igyekszünk járni az országot és helyszíni látogatásokkal felmérni az érdeklődési körünkbe, illetőleg a kompetenciánkba tartozó ügyekben jelentkező problémákat. De azt hiszem, hogy a helyi látogatásoknak nemcsak ez a feladata, hanem a személyes kontaktus az érintettekkel, a panaszosokkal, az én esetemben a kisebbségi közösségekkel, szervezetekkel rendkívül fontos. A tavalyi évben nyugatra indultunk el. Korábban voltunk Baranyában, illetőleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, talán érthető okokból. Ezúttal egy nyugat-magyarországi megyét céloztunk meg, Győr-Moson-Sopron megyéről van szó, ahol elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a kisebbségi önkormányzati rendszer működési feltételei hogyan alakultak tíz évvel vagy több mint tíz évvel a kisebbségi törvény hatálybalépése óta, vajon a kisebbségi törvényben az önkormányzatokkal kapcsolatban megfogalmazottak megvalósultak-e vagy sem.
A korábbi években is gyakran volt bírálat tárgya, hogy a kisebbségi önkormányzatok infrastruktúrája, működési feltételei nem mindig és nem kielégítő módon kiépítetten állnak rendelkezésre. Azt kell mondjuk, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei helyszínlátogatásunk ezt a megállapítást megerősítette, annak ellenére, hogy ez a megye kisebbségi szempontból - ha szabad ezt a kifejezést használni - nem minősül átlagmegyének, hiszen itt a kondíciók jelentősen jobbak, mint egyes más megyékben, és talán a helyszínen jelentkező problémák sem annyira élesek, mint ahogy azt tapasztaltuk a korábbi években máshol. Ugyanakkor a problémák tipikusak, például a finanszírozás kérdése egy örökzöld ügy, és attól tartok, hogy a mostani módosítócsomag sem fog ebben döntő áttörést eredményezni, hacsak nem valósul meg az az ígéret, amelyet a törvényjavaslat tartalmaz, hogy ezekben a kérdésekben a kormány felhatalmazást fog kapni, hogy a szabályokat finomítsa. Én azt remélem, hogy a törvény elfogadását követően, remélhetőleg ez év őszén ezek a rendelkezések, ezek a kormányrendeletek meg fognak születni, hogy végre a finanszírozás legalapvetőbb kérdéseiben nyugvópontra jussanak az azóta is folyamatosan felmerülő viták.
A törvénycsomagtól azt is várom - és nemcsak én, hanem az előbb említett bizottság -, hogy jobban tisztázódnak a települési önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok közötti viszonyok. Erre a törvényjavaslat tartalmaz bizonyos utalásokat, de azt gondolom, hogy itt is érdemes elgondolkodni azon, hogy a részletszabályok kérdésében nem lenne-e indokolt kormányzati felhatalmazást beiktatni.
A bizottság egyik megállapításának különös aktualitást ad a tegnapi alkotmánybírósági határozat. A bizottság ugyanis azt mondta egy korábbi jelentésében, hogy történjen meg a büntető szankciórendszer továbbfejlesztése, beleértve az úgynevezett gyűlöletbeszéd megfelelő szankcionálását - ez volt a bizottsági elvárás. Tudjuk, ez az elvárás érdekes megvilágításba került a tegnapi alkotmánybírósági határozattal kapcsolatban. Ugyanakkor én azokkal értek egyet, akik úgy gondolják, hogy ezzel a történetnek nincs vége, hiszen kétségtelen tény, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság a büntetőjogi utat alkotmányossági megfontolások alapján lezárta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy más módon ne lehessen fellépni ez ellen a kisebbségeket és különösen bizonyos kisebbségeket sújtó negatív jelenség ellen. Ezért én ezt az alkalmat is szeretném megragadni, hogy felhívjam a tisztelt Ház figyelmét az esetleges további lehetőségekre: használjuk ki a polgári jog vagy más jogágak ezzel kapcsolatos eszközeit. Nemcsak a polgári jogban, hanem a közigazgatási jogban is elképzelhetők további finomítások annak érdekében, hogy ez a negatív jelenség megszűnjön, vagy legalábbis ne maradjon válasz nélkül a jogalkotó, illetőleg a jogalkalmazó részéről.
Az elmúlt év egy másik fontos eseménye - és nyilván nem véletlenül ez is összhangban van a bizottsági jelentéssel - az úgynevezett antidiszkriminációs, vagy ahogy mi hívjuk, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről való joganyag továbbfejlesztése, ami szintén megtörtént 2003-ban, ez év januárjában lépett a törvény hatályba. Ugyanakkor azt gondolom, hogy végül is az ezzel kapcsolatos előkészítő munka egy tekintetben a mi számunkra legalábbis nem bizonyult kielégítőnek. A vita köztünk és az Igazságügyi Minisztérium mint előterjesztő között közismert, nem akarok erre hosszasan visszatérni. Ugyanakkor jelezni szeretném, hogy itt sem tekintem - és ezek szerint a bizottság sem tekinti - a vitát lezártnak, hiszen a végső döntés annak a különleges hatóságnak a létrehozásában nem történt meg. Én itt is szeretném azt a meggyőződésemet hangsúlyozni és újra megismételni, hogy itt további egyeztetéseket tartok szükségesnek és lehetségesnek is.
Van egy másik egyeztetési folyamat, amelyet szintén a tavalyi évben folytattunk különböző kormányzati tényezőkkel: a jogalkotásról szóló törvényről van szó. A jogalkotásról szóló törvény javaslata a parlament előtt fekszik, és ebben talán érdemes lenne újra vizsgálat tárgyává tenni, hogy hogyan lehetne a jogalkotásról szóló törvényt olyan irányba fejleszteni, vinni, módosítani, amely lehetőséget adna az ombudsmanok számára a jogszabály-előkészítésben való részvételre.
Szeretném hangsúlyozni már csak azért is, mert úgy érzem, hogy itt némi félreértés látszik, hogy itt nem a jogalkotásban való részvételről van szó. Azt gondolom, közigazgatási jogász vagy alkotmányjogász számára világos, hogy a jogszabály-előkészítés a törvényhozást megelőző szakasz, amelyben a közigazgatásnak van döntő szerepe, tehát ez egy közigazgatási feladatnak, közigazgatási típusú tevékenységnek tekinthető, vagyis ezzel kapcsolatban az ombudsmanok részvétele nemcsak hogy nem mond ellent az ombudsmantörvény rendelkezéseinek, hanem éppen ellenkezőleg. Sőt, megkockáztatom, hogy a közigazgatási tevékenységfajták közül a jogalkotás legalább akkora jelentőségű, mint a jogalkalmazás, tehát az itt jelentkező esetleges anomáliák ugyanúgy az ombudsmani vizsgálódás tárgyát képezhetik, sőt kellene hogy képezzék, mint a jogszabályok végrehajtása, a jogszabályok érvényesítése. Éppen ezért az Országgyűlés előtt fekvő jogalkotási törvényjavaslat látszik megfelelő keretnek ahhoz, hogy itt esetleges módosító javaslatok benyújtásával ezt a célt el lehessen érni. Azt gondolom, hogy talán a kollégáim nevében is beszélek, amikor ezt az igényt megfogalmazom, arról nem is beszélve, hogy egy kolléga tekintetében, az adatvédelmi biztos esetében ez már ma is jogszabályi valóság. Nem látom indokát annak, hogy a többi ombudsmannál miért ne lehetne ezt megvalósítani.
Fejtegetéseimet egy jövőbeni program, cél, ez évi vizsgálati feladat megemlítésével szeretném zárni.
(12.30)
Ez pedig a kisebbségi média kérdése, és ez sem véletlenül. Túl azon, hogy az elmúlt év hangos volt olyan médiaeseményektől, amelyek érintették a hatáskörömet, és először fordult elő, hogy az ORTT, legalábbis kisebbségi relációban, egy meglehetősen súlyos szankcióhoz folyamodott egy kereskedelmi televíziós műsorral kapcsolatban; de azért is említem ezt, mert a bizottság sokat idézett jelentése szintén kitér arra, hogy a kisebbségi közösségek identitásának megőrzése, illetve a velük kapcsolatos közvélekedés alakítása szempontjából milyen nagy jelentősége van az elektronikus, a legnagyobb hatású médiának.
Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az évben a kisebbségi média helyzetét átfogó vizsgálódás tárgyává tesszük, és azt remélem, hogy a tisztelt Országgyűlés elé, valamint a közvélemény elé tudjuk tárni a megállapításainkat az ősz folyamán, illetőleg a jövő évi jelentésünk keretében.
Végül én sem szeretném elszalasztani az alkalmat, nálam egyébként is ez egyfajta tradíció, eddig minden évben megtettem, és most sem látok semmi okot arra, hogy ezt ne ismételjem meg, hogy kifejezzem a köszönetemet részben a panaszosoknak, akik megtiszteltek bennünket a bizalmukkal. Reméljük, hogy nem okoztunk nekik csalódást. Természetesen szeretném megköszönni a közigazgatásban, a törvényhozásban a partnereinknek az előző évi együttműködést. Azt gondolom, hogy összességében minden vita, polémia ellenére az együttműködésünk, ha nem is volt zavartalan, de megfelelt az elvárásoknak.
És végül, de nem utolsósorban az itt lévő és az itt nem lévő munkatársaimnak is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat. Az ő esetükben ez különösen indokoltnak tűnik számomra, hiszen ez az az intézmény, amely immár kilenc éve kénytelen egy vezető alatt dolgozni, és tudjuk jól, hogy ugyanannak a személynek a folyamatos elviselése sokkal nehezebb, ha az hosszú ideig tart.
Köszönöm szépen. (Derültség az MSZP soraiban. - Taps.)
