HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 5. ajánlási pontról volt most szó, és Pető Iván az ebben található módosító javaslata mellett érvelt. Ez a módosító javaslat hasonló indíttatásból fogalmazódott meg, ha jól értem, mint amilyen a 3. ajánlási pontban szereplő módosító javaslatom.
Egyetértek azzal, hogy a Magyar Televíziónak juttatott összeg csökkenjen amiatt, mert ha megkapja a 4,8 milliárdot az eredeti javaslat szerint - ahogyan mondta a Magyar Televízió kuratóriumának az elnöke éppen ma a bizottsági ülésen -, az szeptember elejéig érvényes. Nekik már így is, úgy is meg kell kezdeniük az üzleti tervük átdolgozását. Megjegyzem, nem először teszik ezt, ezt szinte hónapról hónapra kénytelenek megtenni, ez is beszédes dolog a mai közmédium helyzetéről.
Éppen ezért, mert úgyis kell más megoldást találniuk önöknek - és remélem, ennél majd törvényesebbet sikerül még ebben az évben -, ezért indokoltnak látszik az, hogy a Magyar Rádióhoz valóban átcsoportosításra kerüljenek összegek, így a Rádió megkaphatná azt az összeget, amit valóban kér.
Úgy gondolom, ezt a javaslatot mindenkinek érdemes lesz támogatni. Én még abban is bízom, hogy szocialista képviselők is lesznek, akik látva ezt a helyzetet, megértve az indokolást, a szavazáskor támogatni fogják majd az 5. ajánlási pontban szereplő módosító javaslatot. Erre buzdítok majd mindenkit.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem