HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A Magyar Rádió Részvénytársaságnak juttatandó támogatások igenis fontosak - fontosak, mert a közszolgálati médiumok közül ő az egyetlen, aki valóban tud függetlenül működni; már a Duna Televíziónál is láttunk jeleket, hogy ez nem így van.
A Magyar Rádió Részvénytársaságnak juttatandó ilyetén való támogatás azért fontos, mert a honoráriumi kifizetések bérjellegűvé történő átalakítását önállóan nem tudja megoldani. Ez a Magyar Rádión belül nemcsak a hallható műsort készítőkre vonatkozik, hanem vonatkozik a Rádiónál dolgozó más munkavállalókra is, akár a művészeti csoportok, a művészeti együttesek helyzetét is rendezheti ez az ügy, de akkor tudja teljeskörűen rendezni, ha jelentősebb támogatást adunk. Úgy gondoljuk, hogy fontos lenne, ha a Magyar Rádió Részvénytársaság az 1,2 milliárd forint helyett legalább megkapná azt az 1,6-ot, amit javasoltunk.
Több ajánlási pontban foglalkozunk a Magyar Rádióval, én bízom benne, hogy legalább az a határozati javaslat, amit kormánypárti oldalról is beadtak, megkapja majd a többséget, ez az 5. ajánlási pontban szerepel, ugyanígy a Magyar Rádióra vonatkozik, és remélem, hogy nemcsak egy álca, nemcsak azért van itt ez a javaslat, hogy megmutassák a jó arcukat is, de egyébként pedig erőből úgyis átviszik az eredeti javaslatot. Ezt majd meglátjuk, tavaly így tették, és most is erre készülnek, mert minden eljárási jel erre mutat.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem