DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A jogalkotás és a törvényhozás hagyományos, klasszikus menete az, hogy a társadalmi viszonyok változása előbb-utóbb a jog köntösében is jelentkezik. Először új jelenségek, események, magatartások jelentkeznek tömegesen, majd ezek normatív átlaga évek, esetleg évtizedek alatt rögződik, és ezután kap jogszabályokban, törvényekben szabályozott formát. Új jogintézményt bevezetni tehát csak akkor szabad, ha megfelelő mennyiségű és minőségű tapasztalat áll rendelkezésre. E tapasztalatok révén a kívánatos, a hasznos szabályozás fejlődik, előrehalad, és a jog eszközeivel a nemkívánatos vadhajtásokat le lehet nyesegetni.
Vizsgáljuk meg, hogy a családon belüli erőszak törvényben történő szabályozásának megvannak-e a jogalkotáshoz szükséges alapvető feltételei. Jogtörténetileg előzmény nélküli a szabályozás, de azonnal hozzáteszem, csak látszólag az. Sajnos, a magatartás emberemlékezet óta ismert, a probléma évszázadok óta megoldatlan. A családon belüli erőszak tárgyalható filozófiai, etikai, morális, de főleg szociológiai alapon, elemezhető történetileg és kultúrtörténetileg egyaránt. De bárhonnan közelítünk, két alapvető állítás mára egészen világos és igazolható. Véleményem szerint az egyik helyes állítás az, hogy a polgári államok büntetőjoga csődöt mond, nem működik a családok számára életteret biztosító falak között - nevezzük ezt lakásnak vagy otthonnak -, azaz a büntető törvénykönyv kint reked a falakon kívül. Ennek okaival a kriminológia és a büntetőjog tudománya behatóan és részletesen foglalkozik anélkül, hogy biztató megoldásokat javasolna.
A másik állítás az, hogy tartós, az emberi természet negatív tulajdonságait felmutató olyan magatartásformáról van szó, amelyet sokan, sokféle megközelítés mellett igazolni, legalizálni, de legalábbis megérthetővé tenni igyekeztek. Ebben a kérdéskörben a vallások, a filozófiák egymástól igen eltérő irányban nyilatkoztak meg. Most úgy néz ki, először jutunk el odáig, hogy kényszerítő intézkedések alkalmazásával próbáljuk felvenni a harcot a családon belüli erőszak ellen, de - a törvényjavaslatból kiolvasható - inkább arra törekszünk, hogy védelmet nyújtsunk a mindig gyengébb, kiszolgáltatott áldozatoknak. Nem biztos, hogy sikert érünk el a most meghozandó törvénnyel, de bízom abban, hogy az első lépést tesszük meg a család és az egyén védelme érdekében egy olyan hosszú úton, amely előrenézve hosszabbnak tűnik, mint a mögöttünk hagyott rész, pedig az is évszázadokra néz vissza.
Egy dolog viszont biztos: nem szabad a társadalommal kísérletezni és próbálkozni. Az az érzésem, hogy ez a jogszabály még kiforratlan próbálkozásnak és kísérletezésnek minősíthető. Ugyanakkor erkölcsi kötelességünk küzdeni a családon belüli erőszak ellen, és sikerként könyvelhetünk el minden el nem csattant pofont és meg nem történt megaláztatást.
Felszólalásomban a törvényből fakadó szerteágazó problémák felemlegetését elkerülve - mert azt mások már bőven és részletesen megtárgyalták - érvelni szeretnék amellett, hogy szigorodjon a távolságtartásra kötelezett személyek büntetőjogi fenyegetettsége. Elégtelennek és célra nem vezetőnek tartom, hogy csak szabálysértési szinten legyen büntetendő a törvény céljával tudatosan és szándékosan szembehelyezkedők széles köre.
Álláspontom szerint a törvényjavaslat kulcskérdése a büntethetőség szintje. Egy ilyen magas látenciával rendelkező elkövetési magatartás csak akkor szorítható vissza eredményesen, ha a kevés tudomásunkra jutott esetet és annak szereplőit kiemelten védjük, támogatjuk, illetve büntetjük. Ha egy családban a sértett eljut odáig, hogy - úgymond - kiteregeti a családi szennyest, azt a következményektől mindenáron meg kell védenünk, hiszen a szabályozás célja az, hogy minél többen, minél bátrabban lépjenek fel a maguk és családtagjaik érdekében. Ha valaki olyan elfogadhatatlan krízishelyzetbe kerül, hogy kétségbeesésében a hatóságoktól vár segítséget, utolsó menedéket, az nem csalódhat, annak a védelmét biztosítani kell, s ennek az eszköze a súlyosabb büntetőjogi fenyegetés. Akik a társadalmi együttélés szabályait nemcsak enyhébb fokon sértik meg, mint ahogy azt a szabálysértésekről szólva szoktuk megfogalmazni, hanem a társadalom számára legfontosabb körben, a családi körben volt szeretteik, vér szerinti rokonaik vagy rábízott gyengébb embertársaik ellen fordulnak, azokkal szemben a megállapított jogerős tényállás esetében nem szabálysértési szinten kell eljárni, hanem vétségi szinten, büntetőjogi szinten.
Megengedem magamnak azt a feltételezést, hogy az elkövetők között széles az a réteg, amely az úgynevezett visszaeső bűnözők köréből kerül ki. Általában közöttük találhatók garázda elemek. Ha csak szabálysértés a távoltartás jogintézményének a megsértése, akkor a visszatartó ereje is elég csekély marad. A szabálysértés manapság megkerülhető, negligálható egy olyan szándékos elkövetővel szemben, akinek az erkölcsi gátlásai alacsony szinten állnak, és se számára, se mások számára nem jelentenek visszatartó erőt. Ha vétségként, büntető alakzatban fogalmazzuk meg a távoltartás intézményét, és úgy építjük be a jogszabályba, akkor talán könnyebb lesz a cél elérése, sikeresebb a prevenció és az esetek megismétlésének a megakadályozása.
Van egy másik problémám is ezzel a törvényjavaslattal. Kristálytisztán először találkozom olyan jogszabállyal, amelyben minden eljárás egyfokú, fellebbezésnek nincs helye se a rendőrhatósági intézkedések, se a bírósági határozatok esetében. Nagyon aggályos és alkotmányos problémákat vethet fel az, hogy ebben a kényes szituációban, ennek a kényes viszonynak a szabályozásakor a hatóságokat és az eljáró bíróságot felhatalmazzuk egyfokú eljárásra.
Szintén problémás az, amit úgy fogalmaz az előterjesztés indokolásának a 18. oldalán az előterjesztő, hogy nem célszerű a családon belüli erőszak fogalmának meghatározásakor a Btk. egyes tényállásaira építeni. Ezt azért nem fejtem ki részletesebben, mert Répássy képviselőtársam pont arról szólt felszólalásában, hogy ne tegyük félre a büntetőjogi kategóriákat, s ha már akarunk egy új jogintézményt valahova a bűncselekmény folyamatába beállítani, és abban bízunk, hogy ez megakasztja az elkövetési magatartást, vagy meggátolja az újabb elkövetést, akkor a büntetőjog a teljes szigorával álljon ott a cselekménysor végén.
Az előterjesztés hivatkozik az országgyűlési határozat szövegére, és abból kiemeli a következőket: a családon belüli erőszak megelőzéséhez szükséges társadalmi figyelem felkeltésében alapvető szerepe van a médiának. Igen, a médiának is van szerepe, de alapvető szerepe van az iskolának, az oktatásnak, a környezetnek, az egyházaknak, és még sorolhatnám, tehát nem csak a médiának. Sőt, a példa igen rossz, mert a média pillanatnyilag romboló szerepet játszik ebben az összefüggésben.
(20.10)
Nem tudom, képviselőtársaim látták-e mostanában - számtalan kereskedelmi adón lehet látni - azt a hirdetést, amely igen frappánsan mutat egy reggeliző családot. Apuka, anyuka és a kis kamaszgyerek ül a reggelizőasztalnál, nem beszélgetnek egymással - ez is életszerű -, az apuka az újságot olvassa, a kis kamaszgyerek pedig valamilyen reklámitalt szürcsöl. Ne szürcsölj, szól rá az apja, de a gyerek tovább szürcsöl, aztán megint szól az apja, ne szürcsölj, majd a végén összehajtja az újságot, és egy jó nagy taslit akar adni a fiának. De a kiskamasz nagyon ravasz, lehúzza a fejét, erre az apuka az édesanyukát találja el. Eddig még minden rendben lenne, ha a reklámfilm nem úgy végződne, hogy a kiskamasz gyerek tovább vihog, mire az apuka azt mondja, mit röhögsz fiam, anyád is szürcsöl.
Ezzel a reklámfilmnek vége van, remek. A média ilyen hozzáállása mellett, és most az összes többi műsorról nem is érdemes beszélni, ameddig ez Magyarországon képernyőre kerülhet, addig ne bízzunk abban, hogy a média segíteni fogja ennek a törvényjavaslatnak a megvalósulását.
Még azt szeretném elmondani, nagyon aggályos, hogy a távol tartott személyeknek az elhelyezése, egyre inkább úgy néz ki, jobb híján az önkormányzatokra fog maradni, az önkormányzatokra fog hárulni. Nem támogatom azt, hogy bárki fogdába kerüljön, bárki börtönbe kerüljön, az egyáltalán nem áll arányban az elkövetett esetleges bűncselekménnyel, de semmiképpen nem javaslom, hogy hajléktalanszállón végezze, azonban úgy látom, hogy az önkormányzatok se idén, se jövőre, és a belátható időn belül sem lesznek abban a helyzetben, hogy krízisközpontokat vagy olyan elhelyezési lehetőségeket, szükséglakások hálózatát vagy szállodákat tudnának arra biztosítani, hogy a tömegesen elhelyezendő távol tartott személyeknek a befogadását meg tudják oldani és ezt finanszírozni tudják. Az önkormányzati bizottságban ennek külön hangsúlyt adtunk, hogy az önkormányzatok ebben az ügyben természetesen partnerek, és érdekükben áll az önkormányzatoknak, hogy a családon belüli erőszak minden eszközzel visszaszorítható legyen, de nem lehet arra építeni egy várakozást, hogy majd az önkormányzatok saját erejükből, külön normatíva nélkül vagy erre vonatkozó finanszírozás nélkül megoldhatóvá tegyék ezeket a kérdéseket.
Összességében a jogszabály jó szándékú, új jogintézménnyel van dolgunk, aminek a bevezetésére, úgy látszik, elegendő időt szán a jogalkotó. De ahhoz, hogy 2005. január 1-je után a hatóságok, a rendőrség és a bíróság megfelelően tudjon eljárni ezekben az igen szerteágazó és - hallottuk - komplex, kényes, megítélés szempontjából, közvélekedés szempontjából is megosztó esetekben és cselekményekben, az kell, hogy olyan törvényt kapjanak kézhez az eljáró hatóságok, a rendőrség és a bíróság, amelynek egyetlen paragrafusa, egyetlen bekezdése sem értelmezhető így vagy úgy, lehetőleg ne legyen benne joghézag. Ha ez a jogszabály a módosító javaslatokkal olyan lesz, ami egyértelmű eljárást biztosít mindenki számára, és a bevezetés és a társadalmi elfogadottsága eléri majd azt a szintet, ami elvárható lenne itt a mi országunkban, ha már európai ország vagyunk, akkor ennek a törvénynek talán hosszú évek alatt sikere is lehet.
Ezért arra szeretném végül felhívni a figyelmet, hogy a legnehezebb feladat magának a jogintézménynek a bevezetése, létének tudatosítása és jogszerű alkalmazása lesz, de bízom abban, hogy a hatálybalépésig a felkészülést és a felkészítést nemcsak az illetékes szervek fogják szolgálni, hanem egyöntetű helyeslés és elfogadás mellett általános társadalmi támogatásra számítunk, mert csak ez esetben járhatunk sikerrel ebben az ügyben. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az SZDSZ soraiban.)
