DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Teljes szövegű keresés

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném eloszlatni esetleg az ellenoldalon ülő képviselőtársainkban azt a látszatot, miszerint a Fidesz képviselői túl érzékenyek a médiareklámokra, éppen ezért szeretném szó szerint idézni a bizottsági ülésünkön a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának elhangzott szavait:
“Jómagam is úgy gondolom, hogy az a reklám, amit a képviselő úr említett, kifejezetten gusztustalan. Ebben a környezetben majdhogynem felbujtói magatartást tanúsít az a cég, amely ilyen típusú módon akarja a termékeket eladni. Abban is egyetértek, hogy a mai médiák nem mindig szolgálják jól az ügyet. Szeretnék arra is utalni, amikor a sértetteket eszközként használja a média, és a saját érdekeik mentén további megaláztatásoknak teszik ki. Azt gondolom, hogy a közös figyelem a média irányába egy etikai minimum kialakítását hozhatja magával.”
Így nyilatkozott a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, akár kereskedelmi reklámról legyen szó, akár a kormányzat által megfinanszírozott, leforgatott és megjelenített reklámokról.
Én azt hiszem, hogy anyák napja másnapján joggal szóltam arról, hogy olyan a képernyőre nem kerülhet, ahol egy anyukát megütnek. Az a gyerek - ahogy Mátrai Márta mondta -, aki ezt a reklámot látja vagy mélységesen elborzad, vagy súlyos trauma is érheti, különösen akkor, hogyha sokszor látja ezt a reklámfilmet. Azonnali beavatkozásra kell hogy felkérjük az illetékes médiahatóságokat és a reklámozó cégeket is. És emiatt vannak kétségeink, hogy ha ilyen előfordul, mondjuk, egy szándékos kampány mellett, akkor hogy lesz megoldva az, hogy egy év múlva mindenki fogja tudni a feladatát, a törvénnyel kapcsolatos teendőit. Komoly kétségeink vannak efelől.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem