DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetértek a Répássy Róbert képviselő úr által tételesen felsorolt tévhitekkel, álláspontom azonban az, hogy a családon belüli erőszak kérdésének megoldása jogos és szükséges igény, hiszen a vele járó emberi megalázás, bántalmazás és kiszolgáltatottság elviselhetetlen szenvedést okoz az érintetteknek.
Az ilyen helyzetekre valójában az egész társadalomnak tudatos és hatékony választ kell adnia. A családon belüli erőszak elnevezés használata azt a hamis és álnok üzenetet közvetíti, mint ha a család nem a biztonság, a bizalom, a felelősség és a kölcsönösség legintimebb közössége lenne, hanem tűzfészek, ahol meg kell fékezni az elszabadult és gonosz indulatokat.
Tudjuk, hogy a neveknek és az elnevezéseknek gyakran szimbolikus jelentőségük van, illetve üzenetértékűek, ezért feltehető a kérdés, hogy miért nem lehet a családon belüli erőszak elnevezést például otthonon belüli erőszakként emlegetni, vagy pedig egyszerűen csak erőszakként. Azon szörnyűségek elleni védekezés, amely ellen fel akarunk lépni, nem teheti áldozattá, bűnbakká és gyanússá magát a család intézményét.
Nagyon nagy kárnak, illetve nagyon nagy vétségnek tartom, hogy a szocialista kormány leállította azt a három éven keresztül működött programot, amelyet a polgári kormány indított el, és amely 1,4 milliárd forintot szánt a különböző programok, illetőleg lehetőségek pályázatára. Ez az 1,4 milliárd forint azokra a civil és közösségi pályázatokra volt jó, amelyek a családi funkciók megőrzését, a kapcsolaterősítést, a konfliktuskezelést, a különböző generációk összekapcsolását, a családközösségek létrejöttét segítő kezdeményezéseket támogatták.
És ha már erről a fontos kérdésről gondolkodunk, akkor a figyelmünknek ki kellene terjednie az erőszak sajnos nagyon változatos formáira is és ezek szereplőire. Ugyanis általában azt a képet erősítik ma a különböző megnyilatkozások, amelyben a férfi az erőszakos, italozó és kíméletlen üldöző, a család többi tagja pedig csupán az erőszakot elszenvedő vétlen áldozat. De mi vezethet ilyen kérlelhetetlen magatartáshoz, és tudunk-e valamit a belső kapcsolatokban rendre rejtve maradó női erőszakról? Ezen problémák mélységének a feltárása szerintem nagyon fontos kérdés lenne, amely a társadalom szempontjából is megoldást igényel.
Itt, előttünk fekszik egy törvénytervezet, hiszen elkészült ez a javaslat, amelyet megelőzött egy országgyűlési határozat 2003. április 16-án, és megelőzte a szociális és családügyi bizottságnak a 2002. november 6-i ülése.
(20.30)
De nézzük csak időrendben, mi is történt addig, amíg ez a javaslat elkészült. A szociális és családügyi bizottság egy tájékoztatóban foglalta össze a gondolatait, és egyhangúlag szavazta meg 2002. november 6-án. Ez a tájékoztató arról szólt - már a címében is jelzi -, hogy nem értett egyet a mostani megfogalmazással: Családok védelmében az erőszak ellen. Ezt a tájékoztatót azért hoztuk létre, hogy felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy valamit tenni kell. A bizottság felkérte a kormányt, valamennyi tárcát - az egészségügyi, szociális és családügyi, az oktatási, a foglalkoztatáspolitikai, a munkaügyi, a belügyi, az igazságügyi tárcát, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot -, továbbá az érintett egyéb kormányzati szerveket, hogy a civil szervezetek és az egyházak bevonásával kezdeményezzen összehangolt cselekvési programot, és ami a lényege, hogy a 2003. évi költségvetés tárgyalásánál - hiszen ez a bizottsági ülés annak a tárgyalása előtt volt - vegye figyelembe ezt a tájékoztatót, amelyet a bizottság hozott, és teremtse meg ennek a pénzügyi, anyagi feltételeit, illetőleg hozza létre a költségvetésben a keretet. Természetesen támogattuk volna azt a felvilágosító kampányt - vagy teljesen mindegy, minek nevezzük -, amely elindította volna, hogy a társadalom figyelmét felhívja erre.
Nos, mint mondtam, volt egy időrendi sorrend. Ezt követte egy országgyűlési határozat, amely a 45/2003. országgyűlési határozat volt. A parlament ezt is megszavazta IV. hó 16-án, amely öt pontban rögzítette a kormánynak azokat a feladatait, amelyeket 2004. március 31-ig meg kellett volna tennie, és le kellett volna tennie a parlament asztalára. Nos, ebből az öt pontból talán az 1. pont a) alpontja teljesült, ez “A távoltartó rendelkezés bevezetése a magyar jogban” címet viseli, amelyet tulajdonképpen az előttünk lévő törvény próbálna kielégíteni. De itt számos olyan felhívás, illetve kötelezettség van még a kormány számára, amelyek sajnálatosan elmaradtak, illetőleg nem teljesültek.
Nem a részleteiben, hanem csak fontossági sorrendben néhányat kiemelnék, hiszen úgy gondolom, ezek az intézkedések egymásra épülnek, és ha bármelyik lépése, illetőleg lépcsőfoka kimarad, akkor az elérni kívánt cél sajnálatos módon nem teljesül.
Tehát mint említettem, az a) pont nagyjából megfogalmazásra került a kormány által, amelyről ma beszélünk, azután ezt követi még az országgyűlési határozatban az elkövetett erőszak eseteiben a bíróságok és a hatóságok előtti eljárásban a soron kívüli, a gyorsított eljárás megteremtése, azután a rendelkezésre álló tanúvédelmi szabályok megerősítése, amelyre olyan álláspontot kaptunk az Igazságügyi Minisztérium képviselőjétől a bizottsági ülésen, hogy majd 2005 augusztusában várható ennek a rendelkezésnek a megteremtése. Ez azért is nagyon kétséges, hiszen a törvény 2005 júniusában lép hatályba. Most már egy harmadik időpont is van, ez pedig az augusztusi időpont, amelyre elkészül majd egy javaslat, amit természetesen azt követően az Országgyűlés tárgyalni fog.
Ennek az országgyűlési határozatnak a 2. pontja arról szól, hogy az erre szakosodott társadalmi szervezetek bevonásával alkossa meg azokat az egyértelmű és egységes szabályokat, amelyeket a rendőrség, a gyermekvédelmi szervek, a szociális intézmények, az egészségügyi intézmények alkalmazni kötelesek a családon belüli erőszak esetén, függetlenül attól, hogy az erőszak fennállása már bizonyított vagy még nem bizonyított, valószínűsíthető vagy nyilvánvaló. Ez majdnem visszaköszön arra a tájékoztató anyagra, amelyet a szociális és családügyi bizottság is megfogalmazott, és amelyet már egy évvel korábban valamennyi tárcának megküldött, és felhívta rá a figyelmet.
Azután folytatja a határozat, hogy bővítse és korszerűsítse a biztonságos menedékház-hálózatot, és állítson fel a családon belüli erőszak áldozatai számára speciális áldozatvédelmi, kríziskezelő központokat az erőszak elől menekülő nők, gyermekek és más bántalmazott hozzátartozók számára. Azután a jogi segítségnyújtó rendszerről, a jogi tanácsadás rendszerének a kidolgozásáról, az egész országra kiterjedő cselekvési programról szól ez a határozat, majd folytatja tovább, hogy szervezze meg a családon belüli erőszak megelőzésében és kezelésében érintett szakemberek felvilágosítását, folyamatos képzését.
Felkérte az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy a bírák továbbképzését is szervezze meg, és mintegy az utolsó pontban indítson országos felvilágosító, köztudatformáló kampányt, melynek fő célcsoportjai általában a lakosság, az elektronikus és a nyomtatott sajtó vezetői és munkatársai, a bántalmazottak, a bántalmazók, az erőszak áldozataival, illetve elkövetőivel hivatali tevékenységük során kapcsolatba kerülő szakemberek, rendőrök, orvosok, jogászok és a többi.
Nos, tehát ez volt az előzménye annak a törvényjavaslatnak, amely jelen pillanatban itt fekszik a parlament asztalán, és amely eléggé nagy vitát váltott ki mind a bizottsági ülésen, mind pedig itt, a törvényhozás keretében.
Ami nagyon figyelemre méltó: Béki Gabriella azt mondta, hogy az ellenzék mindent számon kér. Nem kér mindent számon az ellenzék, csupán azt kéri számon, amit a parlament elfogadott itt, az országgyűlési határozati javaslatban, és amelyről az előbb szóltam.
Engedjék meg, van még egy rendkívül érdekes és nagyon fontos momentum, amely a bizottsági ülésen elhangzott, ezt szeretném ismertetni. A szociális és családügyi bizottság ülésén a meghívottak között jelen volt a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium képviseletében dr. Hafiek Andrea, aki elmondta - szó szerint idézem -: “A tárcánk részéről annyit hozzá tudok tenni jó hírként talán, hogy 100 millió forint értékben körülbelül két hete zajlik egy komoly médiakampány a családon belüli erőszak ellen, szemléletformáló céllal.” Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert ahogyan itt már az előttem szóló képviselő úr is felvetette, a médiában elindult egy olyan kampánysorozat, amelyre a szülők felkapták a fejüket. Ezt elmondtam a bizottságban is.
Képviselő úr, többféle kampánycéllal készült film is van a médiában. Amit ön említ, azt én nem láttam, de van egy olyan, amelyet a bizottsági ülésen elmondtam. Van egy nagyon szép, szőke hajú kislány, ül egy széken, elsötétedik a háttér, és egy hang azt sugallja, hogy ezt a kislányt az édesapja molesztálja. Sajnálatosnak tartom azt, hogy ezek a médiafilmek főműsoridőben kerülnek bemutatásra, akkor, amikor a gyerekek is nézik.
Tudják, azt gondolom, hogy egy normális családban, ahol normális családi közösség van, fel sem vetődhet egy ilyen kérdés, de ha ezt a gyerek sokszor látja, előbb-utóbb szöget üt a fejébe, és amikor az édesapja, ahogyan egy normális családban illik, odamegy hozzá, megsimogatná a kislánya fejét, akkor az, nem tudni, miért, valami rossz sugallatra elhúzódik tőle. Ugyanígy van ez, amikor az édesanya megsimogatná a kisfiát, ahogyan az egy normális családban szokás a szülő és a gyermek kapcsolatában. Azt gondolom, ez felháborító. Felháborító az, hogy közpénzből 100 millió forintot költenek ilyen reklámra, és azt sugallják, hogy a gyermek, illetőleg a szülő vagy pedig az anya és a kisfiú között más kapcsolat is kialakulhat, mint a kisfiú és az anya, illetőleg az apa és a kislánya közötti kapcsolat.
Még egy ugyanilyen film van, amelyről itt épp az előbb beszélgettünk. Ez két kisgyermekről szól. A kislánynak egy baba van a kezében, akitől a kisfiú megkérdezi, játsszunk-e papás-mamást, és a következő pillanatban a kisfiú brutálisan elkezdi ütni. Ennek a filmnek családon belüli erőszak a címe, illetőleg az ez ellen való küzdelem.
Nem tudom, hová vezetnek ezek a reklámfilmek, de hogy jó irányba nem, ezt bizton állíthatom. Biztos vagyok benne, sokat kell tenni az ellen, hogy ne fordulhasson elő bántalmazás a családon belül, se a gyermeket ne bántsák, se a nőt ne bántsák, se az apát ne bántsák, tehát szeretet alakuljon ki, mint ahogyan ennek egy normális családban lennie kell. De hogy ezek a filmek nem azt a célt szolgálják, amit meg szeretnénk valósítani, azt bizton állíthatom, és ezt nemcsak én állítom, hanem a szülők többsége is.
Arra kérem a kormány képviselőit, fejezzék be az ilyen reklámfilmek forgalmazását, fejezzék be az erre költendő 100 millió forint további folyósítását.
(20.40)
Hiszen azt hiszem, hogy ha komolyan gondolják, hogy a családok védelmét meg kell oldani, akkor ennek a 100 millió forintnak számtalan helye van, és nem pedig a média zsebében. Ezt fontolják meg!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
