DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt a véleményemet elmondom, szeretnék két dolgot leszögezni. Az egyik az, hogy kizárólag saját képviselői véleményemet fogom elmondani, hiszen a frakciónk álláspontját már a múlt héten a frakció vezérszónoka ismertette. A másik, amit szeretnék leszögezni, hogy a törvényjavaslat céljával és indokaival egyetértek. De, tisztelt képviselőtársaim, az empátia, az együttérzés, a jó szándék még nem elég ahhoz, hogy jó törvényt is alkossunk. Ha ebben egyet tudunk érteni, akkor talán elfogadják, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot lehet és kell is kritizálni.
Annyira megtetszett az a felsorolás, amit Gusztos Péter mondott a honlapról leolvasott tévhitekkel kapcsolatban, hogy néhány tévhitet én is összegyűjtöttem. Tisztelt Képviselőtársaim! Tévhit az, hogy a családon belüli erőszak jelenleg nem büntetendő. Ezzel szemben a valóság az, hogy a családon belüli erőszak elkövetési magatartásait ma is bünteti a szabálysértési törvény vagy súlyosabb esetekben a büntető törvénykönyv. Azok a példák, amelyek ellen joggal tiltakoztak civil szervezetek, olyan események köréből kerültek ki, amelyek a legsúlyosabb bűncselekmények körébe tartoznak.
Tévhit az, hogy a rendőrségnek eddig ne lett volna joga a bántalmazót kiemelni a családból. Teljes tévhit! A rendőrségnek, főleg, ha ilyen súlyos cselekmények történnek, akkor joga lett volna őrizetbe venni, azonnal őrizetbe venni a bántalmazót, és akár előzetes letartóztatását javasolni.
Tévhit az, hogy ez a törvény megelőzi az erőszakot. A törvényjavaslatban megfogalmazott családon belüli erőszak fogalmába számos, bár befejezett erőszak fogalom tartozik, tehát sajnos nincs mit megelőzni, mert ha valakit már bántalmaztak, akkor legfeljebb a következő bántalmazást lehet megelőzni.
Tévhit az, hogy a nőknek vagy a gyerekeknek ezután már nem lesz szüksége bátorságra ahhoz, hogy a rendőrséghez forduljanak. Tehát, képviselőtársaim, az a helyzet, hogy van egy lélektani határ, amit - akár van ez a törvény, akár nincs ez a törvény - vagy át tudnak lépni a bántalmazottak, vagy nem tudnak átlépni. Ha átlépik ezt a lélektani határt a bántalmazottak, akkor már most, ebben a pillanatban is tudnak a rendőrséghez fordulni. Ha nem tudják átlépni ezt a lélektani határt, magyarul, félelemben maradnak, akkor bizony ez a törvény sem fog ezen segíteni.
(19.40)
Tévhit az, hogy a távoltartó határozat betartása ellenőrizhető lesz. A távoltartó határozat egy meglehetősen különös jogintézmény lesz; egy olyan jogintézmény, amit tulajdonképpen csak az érintettek tudnak ellenőrizni. A bántalmazó és a bántalmazott tudja azt, hogy találkoznak-e vagy sem, és amikor már találkoznak, akkor lehet, hogy megint bekövetkezik egy újabb bántalmazás. Tehát ezek a tévhitek, amelyekkel bizony számolni kell; ennek a törvényjavaslatnak a helyes és támogatandó céljaival együtt is tisztában kell lennünk, hogy ilyen tévhitek fűződnek ehhez a törvényjavaslathoz.
Én kifejezetten a törvényjavaslattal kapcsolatos jogbiztonsági és alkotmányossági szempontokra szeretném felhívni a figyelmet, mert úgy gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslat esetén, amely a személyi szabadságot és általában az alkotmányos jogokat ilyen erőteljesen érinti - nevezzük nevén, végül is egy személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről van szó -, ilyen esetben a jogbiztonsági, alkotmányossági szempontok mérlegelése rendkívül fontos.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdjük az első kérdéssel, hogyan határozza meg a családon belüli erőszak fogalmát ez a törvény. Most nem azzal akarok foglalkozni, hogy jó-e az elnevezés, hanem kifejezetten azzal a jogi megfogalmazással, hogy melyek az esetei a családon belüli erőszaknak, és hogy mit jelent a családon belüli erőszak. Az én megítélésem szerint a törvényjavaslat a jogbiztonságot kellőképpen nem szem előtt tartó módon, és ha úgy tetszik, alkotmányos aggályokat felvető módon fogalmazza meg a családon belüli erőszak fogalmát, ugyanis büntetőjogi fogalmakkal operálva határozza meg a családon belüli erőszak fogalmát a törvényjavaslat úgy, hogy ehhez a büntetőjog garanciális elemei nem társulnak.
Például arról, hogy egy családon belüli erőszak, cselekmény megtörtént-e vagy sem, ez a fogalom úgy szól, hogy a bántalmazó által, pontosabban a bántalmazó részéről megvalósuló, családon belüli erőszakot kell figyelembe vennünk. Képviselőtársaim, van úgy, hogy azt, hogy például egy tettleges bántalmazás megtörtént-e vagy sem, mondjuk, független bírói testületek hónapokig vizsgálják, hogy vajon ez megtörtént-e vagy sem. Tehát nem egyszerű kérdés néha eldönteni azt, hogy közösülésre kényszerítés történt-e vagy sem, magyarul: erőszakos közösülés történt-e vagy sem. Ezeket a kérdéseket a javaslat úgy kezeli, mintha ez az intézkedő rendőr által azonnal megállapítható dolog lenne. Ennél sokkal nehezebb dologról van szó, a jog által sokkal inkább körülbástyázott jogi fogalmakról van szó.
Azután amellett, hogy ez a fogalom felsorolja, hogy kik között beszélünk családon belüli erőszakról, meghatározza ezeket a magatartásformákat. Azt szeretném javasolni - és be is nyújtottam ilyen módosító indítványt, és kérem, fontolják meg önök is -, hogy nem büntetőjoghoz hasonló fogalmakkal kellene meghatározni a családon belüli erőszakot, hanem kifejezetten büntetőjogi fogalmakkal vagy szabálysértési kategóriákkal kellene meghatározni. Az én javaslatom az - és kérem az Igazságügyi Minisztériumot, hogy ezen gondolkodjon el -, hogy meghatározott bűncselekmények megalapozott gyanújához kellene kötni azt, hogy családon belüli erőszakról beszélünk-e. Meghatározott bűncselekmények, úgymint például a testi sértés vagy a veszélyes fenyegetés - ami egy szabálysértés -, vagy az erőszakos közösülés, ezek megalapozott gyanúja már kiváltja azt, hogy a törvény rendelkezéseit lehessen alkalmazni.
Tehát nem javaslom azt, hogy mindenféle bizonytalan és új szóvirágokkal körülírt magatartásformákat írjunk le ebben a törvényjavaslatban, hanem használjuk az egyébként a rendőrség tagjai által is jól ismert büntetőjogi kategóriákat azzal, hogy ennek már a megalapozott gyanúja is elég ahhoz, hogy például beindulhasson a távoltartás intézményének az alkalmazása.
A másik jogbiztonsági, alkotmányossági probléma sajnos éppen magával a távoltartó határozatnak a rendőrség által meghozható ideiglenes távoltartó határozatával van. Ez az intézkedés, hogy egy személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést, egy ilyen jelentős személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést a rendőrség alkalmazhasson, szerintem súlyos alkotmányos aggályokat vet fel, és bizonyos értelemben visszalépést jelent az eddigi jogállami fejlődéshez képest.
Korábban számos olyan büntetőeljárási kényszerintézkedés volt, amit a rendőrség vagy az ügyészség saját hatáskörében alkalmazhatott. Minden egyes ilyen kényszerintézkedés folyamatosan eltolódott a bíróság felé azzal, hogy igen, a bíróságot adott esetben, mondjuk, azonnali vagy három napon belüli döntésre is kell tudni az ilyen eljárásokban kényszeríteni - törvényhozási eszközökkel értettem. Tehát amikor a rendőr őrizetbe vesz valakit, majd ezt követően három nap múlva a bíróság elé kell hogy állítsa, akkor a bíró három napon belül frissen eldönti azt, hogy például letartóztatja-e vagy sem. Ugyanez a helyzet a távoltartó határozattal is, nem lehet megspórolni a bírósági döntést, nem lehet megspórolni azt, hogy ilyen jogállami megoldásokat alkalmazzunk.
Tehát az én javaslatom meglehetősen radikális. Azt javaslom, hogy az ideiglenes távoltartó határozatról szóló teljes fejezet kerüljön hatályon kívül, és kizárólag a bíró által elrendelhető távoltartó határozat valósuljon meg. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy ne lehetne gyorsan dönteni, és nem jelenti azt, hogy ne lehetne akár rövidebb vagy hosszabb időre a távoltartó határozatot alkalmazni. Ha pedig ennek a feltételei nem adottak, akkor az Országgyűlés teremtse meg, hogy a bíróságon ezek a feltételek adottak legyenek.
Végezetül egy apróság, ami talán nem is jogbiztonsági szempont. Azt javaslom, hogy gondoljuk át, hogy a családon belüli erőszak fogalmába milyen személyi kapcsolatokat értünk. Egyetlenegy kifogásolható rész van. Úgy gondolom, hogy az a megfogalmazás, amely szerint a közös háztartásban időszakonként együtt élő más személyek is a családon belüli erőszak védelme alá tartoznának, egy olyan túlzás, amely egyrészt nem felel meg a család társadalmilag elfogadott fogalmának, másrészt jogilag teljesen bizonyíthatatlan, hogy mit jelent az, hogy időszakonként együtt élő személyek vonatkozásában el lehet követni a családon belüli erőszakot.
Olvastam a NANE Egyesületnek, illetve a Habeas Corpusnak azt a véleményét, amely szerint az elutasított udvarlót is ebbe a körbe kellene sorolni. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen az elutasított udvarló sem követhet el semmiféle erőszakot, de ez nem azt jelenti, hogy a család fogalmába kellene például ilyen kategóriákat suszterolni.
Összefoglalva tehát azt javaslom, hogy alaposan fontoljuk meg, hogy miről hozunk törvényt. Ennek a törvénynek ki kell állnia az alkotmányosság próbáját. Végül is nem tartom rossznak, bár kétségtelen, hogy kicsit kampányízű megoldás, hogy egy év múlva lépne csak majd életbe ez a törvény. Nem tartom rossznak viszont, mert legalább az alatt az egy év alatt, mondjuk, az alkotmányossági normakontrollja elvégezhető, de ettől függetlenül az Országgyűlésnek nem árt, ha olyan igényességet mutat, hogy lehetőség szerint alkotmányosan megalapozott törvényt hozzon az Országgyűlés.
Tisztelt Ház! Összefoglalva, én a magam részéről csak súlyos fenntartásokkal tudom támogatni ezt a törvényjavaslatot, és ez nem a törvényjavaslat indoklásának vagy az indokainak és a céljának szól, hanem bizony annak a jogi megoldásnak, amit javasolt az Igazságügyi Minisztérium.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
