DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Azért kértem szót, hogy két perc erejéig világossá és pontossá tegyem az álláspontomat. Tehát ezt az eszközt mint áldozatvédelmi eszközt el tudom fogadni. Tehát nem arról van szó, hogy ellenezném ezt az áldozatvédelmi eszközt. Pusztán arról beszéltem, hogy ha ez egy áldozatvédelmi eszköz - nem véletlenül kezdtem azzal körülbelül egy órával ezelőtt a mondataimat -, végül is, ha büntetőjogi kategóriákat alkalmazunk, és lényegében bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetéséhez társítjuk a távoltartó határozatot, akkor indokolt, hogy áldozatvédelmi eszköznek tekintjük, és indokolt, hogy áldozatról beszélünk.
De egy bűncselekmény áldozata sohasem lesz jóban azzal az elkövetővel, aki az ő sérelmére bűncselekményt követett el. Hosszú távon meg lehet bocsátani, de a lényeg az, ha már odáig eljut ez az eljárás, hogy tényleg egy ilyen távoltartó határozat meghozatalára sor kerül, akkor felesleges abban reménykednünk, hogy ez a házasság vagy ez a család helyreáll. De még egyszer mondom, áldozatvédelmi eszközként el tudom fogadni.
Ami meg azt illeti, hogy e nélkül a távoltartó határozat nélkül például helyreállhat-e egy házasság: igaz, hogy kivételes esetnek tartom, de számtalanszor előfordult, legalábbis az én rövid ügyvédi gyakorlatom során tapasztaltam, a bíróság is ismeri például a házassági bontóperek szünetelését, aminek kifejezetten az a célja, hátha helyreállítják a házassági kapcsolatot, és ez az esetek kisebb részében, de mégiscsak eredményre szokott vezetni, tehát előfordul, hogy eredményre vezet. Azt mondom, ha már ilyen drasztikusan beavatkoznak államilag, jogilag a család életébe, akkor valószínűleg nincs remény, hogy így helyreállítsák. Igaz, hogy egész más eset, amikor valakit megerőszakolnak, meg egészen más eset, amikor elcsattan egy pofon, a kettő között nyilván van súlybeli különbség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem