GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor tavaly, illetve tavalyelőtt részt vettem a több civil szervezet által közösen megrendezett Néma tanúk felvonuláson, ahol civil szervezeti jogvédő aktivisták, illetve a családon belüli erőszak volt vagy a felvonulás ideje körül éppen még mindig folyamatban lévő zaklatások és testi bántalmazások áldozatai vonultak föl, és az áldozatok emlékét megjelenítő piros sziluetteket vitték magukkal, illetve a még élő vagy túlélő áldozatok személyes tanúságtétel formájában mondták el azt, hogy velük mi történt a családban, nos, amikor tavaly és tavalyelőtt részt vettem ezeken a felvonulásokon, akkor nagyon sok mindent tanultam, nagyon sok mindent láttam és hallottam, olyant, amelyet - azt gondolom - ebben a Házban a legtöbben tudunk, de amikor egy ilyen törvényjavaslatról vitatkozunk, talán nem ártana mindannyiunknak feleleveníteni.
A néma tanúkon, a piros sziluetteken monogramok vannak: egy éve, mondjuk, X. Y. negyvennyolc éves volt, amikor élettársa leszúrta, ez a szöveg. Bizony, évről évre, minden év őszén hol ötven, hol ennél is több piros sziluettet visznek magukkal a demonstrálók.
A Néma tanúk kiállításon egy szöveget olvashatunk, ez a következőképpen szól: “A néma tanúk a családon belüli erőszak során meggyilkolt nőknek állítanak emléket. Magyarországon ez évente 50-150 közötti áldozatot jelent. Ahogy nézi a figurákat és olvassa a történeteket, gondoljon mindazokra a nőkre és gyerekekre, akiket ezekben a pillanatokban is bántalmaznak, akik éppen most is életveszélyben vannak. Gondoljon az e heti halálos áldozatokra. Élete során minden ötödik nőt bántalmaz partnere fizikailag. Mindannyian tehetünk valamit az áldozatok biztonságáért. Az erőszak nem magánügy.” Így szól a Néma tanúk kiállítás szövege, és hozzátehetjük, hogy semmilyen jellegű erőszak, sem a verbális, sem a lelki, sem a fizikai, sem a szexuális, sem pedig a gazdasági értelemben vett családon belüli erőszak fölött nem hunyhatunk szemet.
Az általános vita eddigi szakaszában sok kritikai észrevétel elhangzott már amellett, hogy mindannyian vagy legalábbis a legtöbben képviselőtársaim közül elmondták azt, hogy elismerik a probléma jogosságát, és szükségesnek tartják, hogy a parlament foglalkozzon ezzel. Vannak olyan kritikai észrevételek, amelyek alapos megfontolásával jómagam is egyetértek, hiszen ezek között meg kell említeni azt, hogy minden bizonnyal egy olyan törvényt fogunk elfogadni, amely alapvető személyes szabadságjogokat érint. Az, hogy például hogyan korlátozzuk egyes emberek szabad mozgáshoz való jogát, hogy ezt arányosan, az alkotmányos követelményeknek megfelelően, az arányosság és a szükségesség tesztjét betartva végezze el a parlament, nos, ez természetesen jogos igény.
Vannak olyan kritikai észrevételek is, amelyeket már kevésbé tudok személy szerint jómagam akceptálni. Ezek közé tartozik például az elnevezés vitatása. Meggyőződésem szerint - azt hiszem, ezt valamennyi liberális képviselőtársam nevében mondhatom - a családon belüli erőszak mint kifejezés pontosan fedi le azt a fogalmat, amelyről itt szó van, ezért nem látjuk indokoltnak, hogy a törvényjavaslat szövegéből, esetleg címéből ez kikerüljön.
Az általános vitának ezen a pontján szeretnék visszatérni oda, ahonnan elindultunk, ha tetszik, a kályhától, a családi fészektől elindulni, attól a családi fészektől, amely sajnálatos módon meglehetősen gyakran válik Magyarországon is - mint ahogyan a legtöbb helyen ez így van - családi tűzfészekké.
(19.10)
Arról szeretnék önöknek az általános vitának ezen a pontján néhány gondolatot elmondani, miért gondolom azt, hogy égető szükség van erre a törvényjavaslatra. Mondom mindezt azzal, még egyszer, hogy magam is aláírtam több módosító javaslatot, és természetesen a más frakciókból érkező módosító javaslatokat is meg fogom nézni, és mérlegelni fogom képviselőtársaimmal együtt. Hiszen ez az előterjesztés sem tökéletes, és mivel kényes dolgokat szabályozunk, nagyon alaposan és minden esetleges módosításra nyitottan kell majd eljárnunk akkor, amikor ezeket megvitatjuk, és ezekről szavazunk.
Azonban most mégis visszamennék tehát az alapkérdéshez, ezekbe a részletekbe egyelőre nem belebocsátkozva: miért van szükség erre a jogszabályra? Sokan kénytelen-kelletlen veszik tudomásul azt, hogy erről a dologról, a távoltartásról jogszabályt alkot a Magyar Országgyűlés. Pedig nagyon nagy szükség van erre, hiszen félmillió-egymillió között lehet azoknak a nőknek és gyermekeknek a száma, akiket bántalmaztak vagy bántalmaznak csak ebben az országban. Beszélhetnénk arról is, hogy meglehetősen sokan, több tízezren, ötvenezren írták alá azt a petíciót, amely a családon belül erőszakkal szembeni állami fellépést követelte.
Beszélhetnénk különböző nemzetközi okmányokról is: az ENSZ-nek van egy bizottsága, amely a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésével foglalkozik, és ez 2002 nyarán a nők magyarországi helyzetének áttekintése nyomán egyebek között felszólította hazánkat “a nők elleni erőszak büntetőjogi büntetendőségének biztosítására, valamint hogy gondoskodjék az ilyen cselekmények megfelelő szigorral és gyorsasággal történő kivizsgálásáról és megbüntetéséről, és arról, hogy az erőszak női áldozatai számára biztosítson azonnali védelmet és jogorvoslatot”, illetve hogy kezdeményezzen a nők elleni erőszak társadalmi és erkölcsi elfogadhatatlanságát hirdető köztudatformáló intézkedéseket, egyebek között egy zéró tolerancia kampányt.
Önök előtt is minden bizonnyal ismert az a tény, hogy az a mozgalom, a Néma Tanúk mozgalom, amiről a beszédem elején szóltam, az nem egy magyarországi kezdeményezés, 1990-ben az Egyesült Államokból, Minnesota államból indult, egy maroknyi aktivista kezdte ezt a demonstrációsorozatot, és egyébként pedig az a magyar civil szervezet, a Nők a Nőkért, Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, amely meglehetősen alaposan felkészült, sajnálatos módon felkészült kell legyen ebben a tárgykörben, nos, ők voltak azok, a NANE Egyesület, akik először megrendezték ezt a Néma Tanúk felvonulást Magyarországon, méghozzá egészen pontosan 1998-ban.
De vannak más demonstrációk is, hiszen 1991 óta november 25-e és december 10-e között egy tizenhat akciónapból álló sorozatot rendeznek szerte a világon minden évben: november 25-ével, ami nemzetközi nap a nők elleni erőszak ellen, kezdődik ez a rendezvénysorozat, és december 10-ével, az emberi jogok nemzetközi napjával záródik. Ezeknek a demonstrációknak, ezeknek a kezdeményezéseknek a lényege mindenütt azonos, ha csak a Néma Tanúk felvonulásra gondolunk, összegyűjti és nyilvánosan megemlékezik az adott évben partnerkapcsolati erőszakhoz kötődő gyilkosságok áldozatairól, és mondom még egyszer: Magyarországon ez a szám évről évre meghaladja az ötvenet. Ezek a demonstrációk támogatást nyújtanak a megnevezett vagy névtelen áldozatok rokonainak, valamint bántalmazó kapcsolatokból sikeresen kimenekült embereknek. És egyébként pedig a haláleseti statisztika minden évben minden országban jól megmutatja azt, főleg ennek a változatlansága vagy esetleges jó irányú változása, hogy az adott állam vagy ország mennyire lép fel hatékonyan a családon belüli erőszak ellen.
Én azt gondolom, hogy ezek a civil szervezetek - a NANE mellett a Habeas Corpus Munkacsoport -, amelyek évek óta szívós kitartással küzdenek azért, hogy ezen a területen jogot alkosson a Magyar Köztársaság Országgyűlése, autentikus források ebben a kérdésben, hiszen jogsegélyt folytatnak ezekben az ügyekben, ismerik a vonatkozó statisztikákat, és azt gondolom, hogy nekünk törvényhozóként, a törvényhozás tagjaiként illik meghallgatnunk az ő szakavatott véleményüket, és illik hallgatnunk az ő hangjukra. Szeretnék néhány gondolatot idézni a NANE Egyesület honlapjáról, ahol találtam egy rövid összeállítást “Tények és tévhitek a családon belüli erőszakról” címmel. Azt gondolom, hogy ezek olyan tények és olyan tévhitek, amelyek nem ártalmasak, hogyha elhangzanak ebben a vitában itt, az Országgyűlésben, sőt kifejezetten hasznunkra válnak majd.
Tévhit például, hogy a nők is verik a férjüket, hiszen az esetek 95 százalékában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz - az esetek 95 százalékában.
Tévhit, hogy a bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti, hiszen tény, hogy minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere, ez jelenleg Magyarországon mintegy félmillió bántalmazott nőt és feltehetően majdnem ugyanennyi bántalmazó férfit jelent.
Tévhit, hogy a családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni, és sok nő csak bosszúból vádolja partnerét. A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatti téves letartóztatások aránya egy százalék, éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni, a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.
Tévhit, hogy a bántalmazás főleg az iskolázatlan, szegényebb rétegek körében elterjedt. Ezzel szemben tény, hogy minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozataikkal.
Tévhit, hogy a bántalmazott nők mazochisták és élvezik a verést, különben nem maradnának. Ezzel szemben tény, hogy a nők nem önmaguktól választják a fájdalmat és a megalázást. A mazochizmus egy pszichés betegség - fogalmaz a honlap -, amely körülbelül olyan gyakori, mint a tudathasadásos elmezavar - valószínűtlen, hogy a nők többsége ebben a súlyos betegségben szenvedne. A tévhit arra szolgál, hogy felmentse az elkövetőt, és az áldozatra hárítsa a felelősséget. A válás vagy elköltözés sok nő számára lehetetlen anyagi vagy lakhatási okok miatt.
Tévhit, hogy ha a nőnek tényleg rossz lenne, hogy verik, akkor nem maradna. Ezzel szemben tény, hogy a nők nagyon gyakran hisznek vagy reménykednek abban, amit a bántalmazó megígér, tudniillik hogy ilyesmi többet nem fordul elő, ő megváltozik, és nagyon szereti a nőt. A nők gyakran anyagilag is függnek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek házastársuk bosszújától - ez a félelem egyébként jogos, mivel a bántalmazó ilyenkor a legveszélyesebb.
Tévhit, hogy a nők néha kiprovokálják, hogy verjék őket. Ezzel szemben tény, hogy senki sem érdemli meg, hogy megverjék, még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt ember képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. Tetteink oka soha nem lehet egy másik ember. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.
Tévhit, hogy ami az otthon falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze, és a magánéletbe nem lehet beleszólni. A verés és a bántalmazás bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy otthon történik. Magyarországon a meggyilkolt nők 60 százaléka házastársa vagy élettársa áldozata. A nők elleni erőszak nem egyéni, hanem társadalmi probléma.
És végül tévhit az is, tisztelt képviselőtársaim, hogy a törvény megvédi az áldozatokat. Ezzel szemben tény, hogy a világ legtöbb országában, így Magyarországon is a családon belüli erőszak áldozatait nem védi hatékonyan a jog. A rendőrség és a bíróságok még a meglévő törvényeket sem szívesen alkalmazzák, pedig még ezek alkalmazásának esetén is sok súlyos bűncselekményt meg lehetne akadályozni. A törvények módosításától a legtöbben mereven elzárkóznak.
Az országgyűlési határozat, amelyet elfogadott a Ház, néhány fontos tényt állapított meg, ezeket idézném: elismeri az országgyűlési határozat, hogy Magyarországon hozzátartozója erőszakos magatartása következtében átlagosan minden harmadik napon meghal valaki; elismeri, kimondja az országgyűlési határozat, hogy házastársa, élettársa, volt házastársa vagy élettársa erőszakos magatartása következtében átlagosan minden héten meghal legalább egy nő; és végül az országgyűlési határozat szövege is tartalmazza azt a tényt, hogy a családon belüli erőszak gyermekáldozatainak száma havonta legalább egy.
Az országgyűlési határozat legfontosabb feladatokként a távoltartó rendelkezés megalkotását, a gyorsított eljárások lehetővé tételét, illetve a családon belüli erőszak elleni nyilvános kampány megalkotását és lefolytatását rótta a kormány feladatául idén tavaszi határidővel. Az előttünk fekvő törvényjavaslat elsősorban ezt a távoltartó rendelkezést, illetve az eljárások gyorsított lefolytatását teszi lehetővé.
(19.20)
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, tisztelt képviselőtársaim, azt, amit a hozzászólásom elején is elmondtam. Minden bizonnyal számos jogos kritikai észrevétel elhangozhat ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, minden bizonnyal valamennyi érdeklődő és az ügyben elkötelezett képviselőtársunk jó szándékú és szakmailag megalapozott módosító javaslataira szükség van ahhoz, és egy jó részletes vitára is szükség van ahhoz, hogy ez a törvény igazán jó és igazán hatékony legyen. De azt gondolom, hogy azok, amik itt elhangzottak ebben a vitában, és aminek csak egy szelete volt az a néhány nagyon fontos adat, amit az imént én is említettem, nem teszik megkérdőjelezhetővé azt a tényt, hogy égető szükség van Magyarországon arra, hogy a távoltartó intézkedés bevezetésre kerüljön, és lehetőséget adjunk a családon belüli erőszak áldozatainak a helyzetükből való megszabadulásra és a nagyobb tragédiák megelőzésére.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.
