DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyancsak Józsa István képviselő úrral egy javaslatsort terjesztettünk be a természetvédelmi törvénytervezet módosításai kapcsán. Ezek közül szeretném fölhívni a tisztelt Ház figyelmét a természetvédelmi törvénynek a kártalanításra vonatkozó 72. §-ához benyújtott indítványra, amihez hasonló értelmű módosítót más képviselőtársaim is benyújtottak.
(22.00)
Ezzel a kérdéssel foglalkozott Farkas Imre és Jauernik István képviselő úr is, foglalkozott Kovács Ferenc úr is, és egyes elemeit illetően Parragh Dénes képviselő úr is.
A benyújtott módosító indítvány - ahogyan egy ilyen módosító indítvány vagy törvénymódosítás kapcsán a vita lehetővé teszi - még nem tudta felvonultatni mindazokat a megoldási lehetőségeket, amelyekre a vezérszónoki beszédemben én magam is utaltam. Ennek pedig az lenne a lényege, hogy meg kellene próbálni a mostani törvénymódosítással lehetőséget teremteni arra, hogy a gazdák ne valamilyen felsőbb hatóságok által kényszerűen elrendelt korlátozásként éljék meg a természet védelmét, hanem adjunk rá esélyt, lehetőséget, teremtsük meg a jogi, ezen keresztül és ezzel párhuzamosan a financiális hátterét annak, hogy önként vállalt megállapodáson nyugvó módon válhassanak a gazdák nem elszenvedőivé, hanem aktív alakítóivá a természet védelmét szolgáló tevékenységünknek. Ezt a célt szolgálta az a módosító indítvány, amely ezt a passzust, tehát az eredeti törvény 72. §-át kinyitotta.
A bizottsági vita során, illetőleg az ezzel kapcsolatban folytatott egyeztetések során számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a módosító indítványnak a beterjesztett formája nem fedi le azt a szándékot, amit magam is megfogalmaztam, ezért ugyancsak Józsa úrral kapcsolódó módosító indítványt fogalmaztunk meg, fenntartván azokat a kártalanításra vonatkozó javaslatokat, amelyeket az előterjesztés tartalmaz. Ezek nagyon fontos előremutató lépéseket jelenítenek meg, hiszen elég, ha arra utalok, hogy a földhasználati korlátozásokból eredő kártalanításnak értelemszerűen a földhasználót kell illetnie, ezt a mostani törvényjavaslat tartalmazza.
Tehát ezen túlmenően, hogy ezek az értékek megmaradnak, azt hoztuk be a javaslatba, hogy ez a kártalanítás, valamint a támogatás kérdéseire kiterjedő, az igazgatóság és a földtulajdonos, illetőleg a földhasználó közötti megállapodásra a törvény erejénél fogva legyen lehetőség. Ezzel egy oldalról a bürokratikus, nehezen belátható időtartamú eljárásoknak is elejét lehet venni, más oldalról azt tartanám a legfontosabbnak, ha tényleg el lehetne érni azt, hogy a gazda ne elszenvedje, hanem akarja, és tisztességes díjazás ellenében vállalhassa és vállalja a természet védelmének az ügyét.
Ezért arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, nyújtsanak segítséget abban, hogy megfelelő formájúvá kerekítve ezeket a gondolatokat, az erre irányuló kapcsolódó módosító indítvány kapja meg azt a támogatást, hogy ezt a fajta új szemléletű, gazda által folytatott természetvédelmet a társadalom és ezen keresztül az állam anyagiakban is becsülhesse meg.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem