DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Jauernik képviselő úr hozzászólásához csatlakozva szeretném jelezni, hogy igen, amikor a passzusok a támogatásokról beszélnek, egészen konkrétan az a passzus, amire ő is utalt, a 72. § (2) bekezdés d) pontja, ott tartalmát és lényegét tekintve a törvény 71. §-ában szereplő támogatások értendők, és akkor vagyunk helyben.
Farkas képviselő úr hitet tett amellett, és nagyon egyetértünk ezzel, hogy ez év végéig nemcsak hogy újabb ígéretek, hanem a kártalanítási és támogatási rendeletek megjelenését is várjuk. Ennél többet is várunk, hiszen számtalan végrehajtási rendeletre ad felhatalmazást ez a jogszabály, ezek között újak is vannak, illetőleg létezők módosításai. Azt gondolom, hogy helyénvaló elvárása az országgyűlési képviselőknek ilyen előzmények után, hogy a törvény elfogadása előtt ezek aktuális állapotát bizottságok előtt megismerhessük.
A natúrparkkal kapcsolatos megjegyzéseket illetően: őszintén sajnálom, hogy Pap János úr továbbra is azt gondolja, hogy a természet védelméről szóló törvény az ország 8-9-10-20 százalékára kell hogy kiterjedjen - meggyőződésem, hogy az egészre ki kell hogy terjedjen. Ennek megfelelően a natúrparknak attól, hogy ez nem jelent új védettségi kategóriát, még ebben a törvényben helye van. Egyébként meg szeretném jelezni, hogy egy szerény kísérletet - de lehet, hogy nemcsak egyet, hanem kettőt is - tettem kapcsolódó módosító indítványok formájában - egyet Józsa István képviselő úrral -, hogy azon a helyzeten, miszerint a natúrpark ne legyen meghatározva, változtassunk, tehát legyen ebben a törvényben meghatározva.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem