TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági vitában sajnálattal vettük tudomásul, hogy a kormány nem támogatja az ellenzéki képviselők módosító javaslatait, egy egészen egyszerű nyelvhelyességi módosító javaslatot támogatott, holott a Pap János által az előzőekben elmondott módosító javaslatok lényegében a törvény eddigi szabályozó hatását kívánnák megtartani, ugyanakkor nem értjük, hogy az a fölpuhító hatás miért kell hogy bekövetkezzen.
Mi az az indok, talán olyan brutális környezeti javulás történt, hogy most már nem kell környezeti hatásvizsgálatot készíteni? Mi az a brutális ok, ami miatt a kormánynak be kell avatkozni a Környezetvédelmi Tanács munkájába, szabályozni az ügyrendjét, a szervezeti és működési szabályzatát? Ha ezelőtt négy évvel tett volna ilyet a polgári kormány, akkor önök a sajtótól kezdve Szibériáig végignyüszítették volna fél Európát, hogy a környezeti állapotot tönkre kívánjuk tenni. Önök teszik most tönkre! Azzal, hogy a beruházásokhoz szükséges hatásvizsgálatokat kikerülik, és az elmúlt év végén volt olyan törvénymódosítás a gyorsforgalmi úthálózat építéséhez, ami teljes egészében ennek a rendszernek az első eleme volt, és teljes egészében fölpuhították a környezetvédelem céljait, így ez a törvény egyáltalán nem támogatható, legfőképp azért, mert nem is akarnak egyetlenegy olyan módosító indítványt sem elfogadni, amely valamelyest vissza próbálná tartani a környezetkárosítást.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem