DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyes törvények módosítása kívánatos, időszerű, jó, hogy itt van. A kormányt ezért - úgy is mondhatnám - elismerés is illeti, mert idehozta.
Aztán, ha tovább keresem a kormányt dicsérő kifejezéseket, azok már kvalifikáltabbak lesznek, amiket nem én találok ki, hiszen képviselőtársaim már eleddig szakszerűen és néha egészen ékesen elmondták azokat. Legyen szabad utalnom itt Dancsó József képviselő úr, a Fidesz vezérszónokának felszólalására, arra a szakszerű hozzászólásra, ami mögött alapos munka áll, és más képviselőtársaink is többé-kevésbé ilyen információkat hoztak ide, a tisztelt Ház elé. Tehát törvényjavaslatunkat jobban felkészülve végezhetjük, mint néha más esetekben.
Amikor így dicsérem magunkat, azért ne essünk át a lónak arra az oldalára, mintha minden rendjén volna. Nincsen. Nekem nem az a feladatom, én nem azt tekintem a mostani fölszólalásom feladatának, hogy újból leltárt készítsek az előttünk lévő törvényjavaslatról. Ez megtörtént a vezérszónoklatokban, korábban a kormány képviselőjének hozzászólásában, a bizottsági jelentésben. Engedtessék meg, tisztelt Országgyűlés, én inkább azt tenném, hogy két-három elemet kiemelek, hogy ezzel azokat a tényezőket megvilágítsuk, javítsuk, továbbá, hogy ezzel az én példámmal másokat is inspiráljak, invitáljak, hogy a laza vagy gyengébben konstruált részleteket vegyük elő.
Az első, amiről szólni kívánok, szólnom kell, a pénzügyi szolgáltatások terén működő azon intézmények dolga, egy specifikus intézményrendszernek a dolga, ami nem is tartozik oda. Hogy ott van? Hát, ott van, mert a szamárnak hosszú füle van, mert hosszú füle nőtt. Valahogyan így van, hogy a pénzügyi szolgáltatások rendszerében vannak azok az ingatlanszövetkezetek - óvatosan próbálok fogalmazni -, amelyek nem tartoznak oda, egyrészt azért, mert szövetkezetek, másrészt azért, mert a szövetkezetek dolga más, mint amiről ez a törvény szól, és azok a fájdalmak, fejfájások, szédülések és kellemetlenségek, amiknek az ország, a társadalom tanúja volt az elmúlt évek során, bizony nem lenne vagy sokkal kevesebb lenne. Odáig megyek, tisztelt Országgyűlés - hiszen a mi dolgunk az, hogy leltárt készítsünk a törvényekről, és mi vagyunk a törvényhozók -, hogy ha olyan törvények vannak, léteznek a könyvekben, amelyek nem felelnek meg a kívánalmaknak, akkor igenis mondjuk meg, keressük és módosítsuk. A törvénymódosítás része a törvényhozásnak, különösen akkor, ha olyan törvényekre vetődik a fény, amelyek nemcsak azért nem kívánatosak, mert elavultak, hanem odáig megyek, tisztelt Országgyűlés, hogy amikor azok a törvények meghozódtak - specifikusan az ingatlanszövetkezetek -, az már akkor is idejétmúlt…, nem jól mondom, nem idejétmúlt, hanem téves volt, hibás volt.
Ha erről többet gondolkozunk és belemélyedünk, akkor nem lesz olyan nagy talány számunkra, amit a sajtóban látunk, a kormánynyilatkozatokban, itt, az Országgyűlésben, az interpellációkban hallunk, hogy hogyan is foglalkozunk az ingatlanbefektető szövetkezetekkel; kimondom a nevét: a Baumag és rokonai, amelyek hasonlóféleképpen feltűnnek az országban. Az, hogy 10 ezer vagy 18 ezer ember, és az, hogy hány milliárd forint érték úszik valahol, hogy úszik-e vagy nem úszik - akik azokat a pénzösszegeket átadták a pénzintézetnek, igen szomorú képet festenek, és persze hogy az számít, amilyen képet ők látnak, ők, akiknek a pénze ott van, és amikor úgy érzik, hogy saját kezükbe kívánják azt a pénzt látni, az nem érhető el. Ez, igen tisztelt Országgyűlés, akárhogy is mondjuk, csőd. Lehet ezt cizellálni, és lehet más neveket használni, lehet magyarázni. Talán nem is szabad azt a szót mondanom, hogy magyarázni, hanem magyarázkodni. Szerencsére, a magyar nyelvben a két szó között - magyarázni és magyarázkodni - jelentős különbség van. Ilyennek vagyunk most a tanúi, és itt, az Országgyűlésben időről időre ezzel szembetalálkozunk, és valahogy még mindig nem hallottuk, nem mondódik ki, hogy az alaptörvények a hibásak, amelyek lehetővé tették azoknak az intézményeknek a létrejöttét.
Engedtessék meg, hogy koncepcionálisan néhány mondatot hozzáadjak ehhez a kijelentésemhez. A szövetkezet mint intézmény, mint gazdasági működési forma, az az önsegélynek a szerve. Ha nem egy önsegélyszerv, akkor nem szövetkezet. S nincs azzal semmi baj, ha egy gazdasági szervezet nem önsegélyszerv. A vállalkozás, az entrepreneurship, a kockázat egy hajtómotorja a gazdasági fejlődésnek, mi azt szeretjük, és a törvényhozásnak, a kormányzásnak feladata, hogy ezeknek a működését lehetővé tegye és biztonságosabbá tegye. Azonban az egy másfajta műfaj, és ez is egy másfajta műfaj.
(18.30)
A szövetkezetek - s persze most kísértésbe esek, hogy visszanyúljak az 1846-os rochdale-i szövetkezetekig - százvalahány esztendőn át sose tévesztették el, hogy mi a céljuk: az önsegély. Így volt ez a fogyasztási szövetkezetek, a termelési szövetkezetek, a hitelszövetkezetek, valamint a szövetkezések mint intézmények hosszú sora esetében. De a szövetkezet sohasem volt kockázatkereső és kockázatra vállalkozó intézmény. Márpedig manapság úgy magyarázzák meg nekünk a Baumag-féle intézmények létét, hogy ezek befektetési szövetkezetek. Tisztelt Országgyűlés, számomra ez olyan vaskarika, ami nincs is. A befektetés a lényegéből fakadóan kockázati tevékenység, ami nagyon jó, és buzdítok is embereket, hogy ezt csinálják. De ne csinálják a szövetkezeti intézményrendszeren belül! Ez volt a törvényhozási hiba azok részéről, akik ezt valamikor meghozták, részünkről pedig az, hogy ezt eddig nem gyomláltuk ki. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném, ha az előttünk lévő törvénymódosítás ezt is fölvállalná, mert ez olyan sürgős, mint ennek a törvénynek sok minden más tézise, eleme és szándéka.
Nem mehetek tovább, mert az idő szorít, de egy elemet még megemlítenék ezzel kapcsolatban, a biztonságot és a biztosítást. Az, hogy biztosítási intézmény legyen vagy különböző biztosító intézmények garantálják ezeknek az intézményeknek a működését, majdnem mindegy, ez mind rendben van, hiszen többféleképpen lehet eljutni a mennyországba vagy jól megoldani dolgokat, de ezt alaposan végig kell gondolni. Számomra viszont az is sok kérdést vet fel, hogy pénzügyi szövetkezetek fiókszervezeteket létesítenek szerte az országban. Nem tudom, pontosan hogy van, nézzük meg, miért van szükség arra, hogy Budapesten tucatjával legyenek vidéki hitelszövetkezeteknek fiókjai. Mi ebben a misszió? Hogyan? Gazdaságos ez? Kiknek? A szövetkezőknek? Kérdések sora vethető fel.
Abba kell hagynom, elnök úr, köszönöm szépen. Kérem, hogy ezeket a gondolatokat szívleljük meg, és a módosítások, valamint az egyeztetések során vegyük figyelembe.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem