KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság az elmúlt héten megtartott ülésén tárgyalta a törvényjavaslatot, és bár vita alakult ki annak szükségességéről, a bizottság többségi szavazattal, 15 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot.
Nem szeretném megismételni mindazt, amit az államtitkár úr a törvényjavaslat szükségességéről korábban elmondott, illetve annak részleteiről, hiszen ezt az általános vitában még a későbbiekben megtehetjük, szeretnék néhány dolgot kiemelni, amely a bizottsági ülésen is felmerült.
A hitelintézeti törvényhez kapcsolódó módosítási javaslatok - mint ahogy azt az államtitkár úr is említette - döntően a betétbiztosításhoz, a fióktelepekhez, a könyvvizsgálói tevékenységhez, valamint a magyar nyelvű tájékoztatási kötelezettséghez kötődnek. Ez az utóbbi jelentősen kiemelésre került a bizottsági ülésen is, mint egy rendkívül fontos szempont a fogyasztók tájékoztatása érdekében.
Az Európai Unió egységes belső piacához történő csatlakozással összefüggésben kiemelt fontossággal bíró pénzügyi intézmények kötelesek magyar nyelven rendelkezésre bocsátani az általános szerződési feltételeket, a kamatokról, a díjtételekről szóló tájékoztatót és az üzletszabályzatot. A tőkepiaci törvényben sok esetben párhuzamos változások jelentkeznek, amelyek a hitelintézeti törvényben is módosításra kerülnek. A módosítások egyik fő elemét jelentik a Hpt., a Befektetővédelmi Alaphoz kapcsolódó szabályok kiegészítése, a magyar nyelvű tájékoztatásra vonatkozó pontosítások, kiegészítések.
A biztosítási törvény módosításának elsődleges indoka az, hogy az alkalmazásra való felkészüléskor több ellentmondás jelentkezett, amelyek korrigálásra, illetve pontosításra szorulnak.
(17.30)
Több rendelkezés érinti a fogalmak meghatározását, a biztosításkötők tevékenységének rögzítését, a rájuk vonatkozó nyilvántartás kialakítását és képzésük feltételeinek szabályozását.
Az egyéb módosuló törvények közül kiemelendő az MFB-ről szóló törvény, amelynek célja, hogy a Magyar Fejlesztési Bank az állami és önkormányzati tulajdonban lévő vagyon megvásárlásakor szükséges hitelek refinanszírozásában is részt vehessen.
Egyetértettünk abban, hogy a törvényjavaslat több részletében is esetleg szükség lehet módosító indítványokra, ezek benyújtására sort kerítünk a későbbiekben, és - mint ahogy azt már a bevezetőmben is említettem - a bizottság többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot, és azt elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem