BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Ha ön az előző országgyűlési ciklusban asszisztált egy olyan mezőgazdasági politikához, agrárpolitikához, ami ilyen helyzetbe hozta a vállalkozások egy részét, ha ön szolidaritást vállalt olyan kormányzati politikussal, aki ellen most büntetőeljárás van folyamatban, akkor kérdezem én öntől, milyen számításokat (Dr. Répássy Róbert: Ti nem adtátok ki! Ti nem függesztettétek fel a mentelmi jogát!) végzett arra vonatkozóan, hogy mennyi embernek lesznek megélhetési nehézségei jelenleg.
Egyébként a megoldást a következőkben látjuk. Először is igenis elkezdődött - hála istennek - az a folyamat, amiben éppen a kistermelők összeálltak annak érdekében, hogy versenyképessé tegyék kis gazdálkodásukat, és közösen, együtt az Unióban ne csak versenyképesek, hanem támogatottak is legyenek. Egyébként a képviselő urat tájékoztatom arról, hogy minden esetben, amennyiben egyáltalán a lehetősége vagy a veszélye megvan annak, hogy Magyarországon több száz, akár több ezer ember munkanélkülivé válik, akkor a tárcánk igen aktívan működik közre annak érdekében, hogy az embereket el tudjuk helyezni. Ha a napirend előtti hozzászólásokat figyelte volna képviselőtársam, akkor néhány konkrét példát is hallott volna arra vonatkozóan, hogy mindez hogyan zajlik. És természetesen megnyugtathatom önt abban is, hogy igen intenzív kapcsolatban vagyunk az agrártárcával annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból élők helyzetén javítani tudjunk elsősorban, de ha kell, annak érdekében is, hogy a mezőgazdaságból esetleg kikerülőknek munkát tudjunk találni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem