PÁL TIBOR

Teljes szövegű keresés

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Mindig el tudok csodálkozni azon, amikor egy kérdés címén ilyen széles körű kitekintést tudnak egy-egy ügy kapcsán tenni. Azt gondolom, sokkal érdekesebb lett volna egy kicsit hallani arról, hogy az ön által vezetett bizottság valójában mire is jutott, hiszen ott elég komoly munka folyt. Azt gondolom, mindenki szívesen hallotta volna, hogy mindaz, amit ön elmondott, mennyire is felel meg a valóságnak. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból.)
De válaszolok az ön kérdésére is. Nos, az ön által megnevezett személy ellen a nyomozás során a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség 2004. március 9-én bocsátott ki külföldön tartózkodó személy elleni ügyészi elfogatóparancsot - tehát 2004. március 9-én. Az elfogatóparancsot az ügyben eljáró nyomozó szerv, a rendőrség még a kibocsátás napján, tehát azon a napon, amikor az elfogatóparancsot kibocsátották, továbbította az Interpol nemzeti irodájához, amely azt értelemszerűen továbbította rögtön, ahogy azt kézbe kapta.
Ezután a Fővárosi Főügyészségnek megküldött tájékoztatása szerint az Egyesült Államok a saját jogrendszerére hivatkozva, illetve annak alapján a kiadatási kérelem teljesítéséhez további követelményeket támasztott, amelyeket teljesíteni kellett. Ezeket a követelményeket a rendőrség azonnal teljesítette, soron kívül, és a kapcsolódó iratokat, dokumentumokat haladéktalanul továbbította a Fővárosi Főügyészséghez, pontosan azzal a céllal, hogy a nyomozást segítsék, a nyomozás sikerét, az eredményességet segítsék. Nos, az előbbiek után került sor az illetékes magyar bíróság általi bírói elfogatóparancs kiadására, az Egyesült Államokba való továbbításra.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt ön is tudja, hogy egy ügyészség által felügyelt nyomozásnál az ügyészségnek van döntési szerepe. Azt gondolom, hogy az ön által föltett kérdést elsősorban a Fővárosi Főügyészséghez kellene intéznie, hiszen ők azok, akik a nyomozást szorosan felügyelik. Ezt, gondolom, ön is ugyanilyen jól tudja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem