DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A napirend előtti hozzászólások kapcsán már megemlékeztem arról, hogy 1999-ben a kamatadó kapcsán az előző kormány milyen döntést hozott. Ebből következően vagy ehhez kötődően szeretnék még egy idézetet megemlíteni. Az idézet úgy szól, hogy a kormány döntése értelmében a kamatadó akkor kerül bevezetésre, ha az infláció 5 százalék alá csökken. A jelenlegi elképzelések szerint tehát 2001-ben várható az új adónem bevezetése - mondta Járai Zsigmond 1999. augusztus 10-én. Augusztus 11-én az akkori kormányfő azt mondta, hogy végül is az a kompromisszum alakult ki, hogy amíg az 5 százalékot az infláció nem éri el, addig nem vezetjük be, amikor az 5 százalékot eléri az infláció, akkor bevezetése megtörténik majd. - Orbán Viktor, augusztus 11., Reggeli krónika.
De nem a kamatadóról van szó, képviselő úr. Arról van szó, hogy önök kétségbe akarják vonni ebben az interpellációs kérdésfölvetésben is azt, hogy valóban történt-e 2002 óta Magyarországon a jóléti rendszerváltozás érdekében számos intézkedés. Kétségbe akarják vonni azt, hogy a családi pótlék 2002 szeptemberi 20 százalékos emelése megtörtént. Kétségbe akarják vonni, hogy 2004 januárjában 5,5 százalékkal emelkedett-e a családi pótlék; hogy bevezettük-e a 13. havi családi pótlékot; hogy az anyasági támogatás átlagosan 50 százalékkal, ikergyermekek esetében pedig 100 százalékkal növekedett-e.
Kétségbe akarják vonni azt, hogy a legrászorultabb családok esetében gyermekenként havi 900 forinttal emelkedett-e a rendszeres gyermekvédelmi támogatás. Kétségbe akarják vonni azt, hogy ennek összege 2004 januárjától 5100 forint havonta. Úgy vélem, hogy mindezek a tények nem vonhatók kétségbe. Ezeket a tényeket a 2002-es kormányváltást követően ez a parlamenti többség megszavazta, a kormány ezeket a döntéseket meghozta.
(14.50)
Azok a személyek, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek, ezeket mind-mind megkapták, azaz gyermeket nevelnek s a többi - nem akarom végigsorolni.
Remélem, képviselő úr, még azt sem vonja kétségbe - hiszen a képviselő úr tanult közgazdászként a számításokat el tudja végezni, ha akar, akkor kontrollszámítást is -, nevezetesen, hogy miközben '98-2001 között a reálbérek összességükben 15 százalékkal növekedtek, éves átlagban ez 3,8 százalékos növekedés volt, eközben a GDP 20 százalékkal növekedett Magyarországon, tehát a GDP növekedése mögött jelentősen elmaradt a reálbérek növekedése, eközben az elmúlt két évben, tehát 2002-2003-ban 24 százalékos volt a reálbérek növekedése. És természetesen a reálbér-növekedés a következő években is folytatódni fog Magyarországon, nem ilyen ütemben, mint amilyen ütemben ez meg tudott valósulni 2002-ben és 2003-ban, hiszen nincs olyan erős gazdasága a világnak, hogy ilyen gyors ütemű növekedést a továbbiakban is képes lenne megtenni.
A 2004. évre a reálszféra képviselőivel megállapodtunk az Országos Érdekegyeztető Tanácsban egy 7-8 százalék közötti bérnövekedési mértékben. Megállapodtunk abban is, hogy az adott évben, tehát a 2004. évben a reálbér-növekedés a közszférában is biztosított lesz.
A képviselő úr, eléggé, hogy is mondjam, pejoratívan értelmezte az eddig bekövetkezett reálbér-növekedés nagyságát. Azt kell mondjam, hogy ha nem történne semmi, tehát megengedve ezt a feltételezést - de nem így van, mindannyian tudjuk - a következő évekre, akkor is több lenne a reálbér-növekedés ebben a kormányzati ciklusban a közszférában, mint amennyi volt az előző ciklusban.
Ezért, ezen tények alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kérem a képviselő urat a válaszom elfogadására.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem