DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Sajnálom, nem az volt cél… Gáztűzhelyügyben miniszter úr olyan sok rendeletet nem hiszem, hogy kiadott. Nyilvánvalóan lehetett volna következtetni, sőt volt már arra példa ilyen esetben, habár én általában az egészségügy területén szoktam kérdést föltenni, hogy, mondjuk, a minisztérium előtte érdeklődik, hogy konkrétan miről van szó, de lényegében a miniszter úr válaszolt. A válasza utolsó részében igazolta azt, hogy jogtalan a Tigáz ezzel kapcsolatos eljárása, de természetesen a holnapi nap folyamán írásban is el fogom önhöz juttatni a kérdést, és nagyon szépen kérem, hogy vizsgálják meg.
Sőt, abból az aspektusból is nagyon érdekes a kérdés, hogy akkor, amikor a szolgáltatónak garantálva van a nyeresége a fejlesztés kapcsán is, hisz eszközarányos, akkor miért - folytatni lehetne a sort - az önkormányzatokra, vállalkozókra, állampolgárokra hárítják ezeket a terheket. Azért nem hiszem, hogy ennyire kellene kedvezni a szolgáltatóknak. Ez a rendelet is önmagában megérne egy újabb kérdést, hogy mi indokolta magának a rendeletnek a megalkotását.
Köszönöm szépen. El fogom juttatni a kérdést önhöz.
(16.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem