BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Való igaz, hogy fogyatékkal élő honfitársaink munkához juttatása nemes és kiemelten fontos kormányzati feladat. Nem egy esetben az országot járva fogtam meg olyan termékeket, legyen szó fazekastermékekről vagy más dísztárgyakról, amelyeket olyan emberek, olyan dolgozók készítettek, akik valamilyen téren rosszabb adottsággal rendelkeznek, mint mi.
(16.10)
Ezek a termékek ezzel együtt teljes értékű termékek voltak, és jól példázzák azt, hogy ha teljes értékű terméket tud egy dolgozó készíteni, akkor ő valójában egy teljes értékű munkavállaló. A kérdés tehát nem ez, hanem az, hogy milyen módon tudjuk azt elősegíteni, hogy minél több olyan honfitársunk, aki kénytelen fogyatékkal élni, be tudjon kapcsolódni a munka világába. Ennek döntő eleme az az állami támogatás, amelyet a célszervezeteken keresztül juttatunk el azokhoz az emberekhez, illetve a célszervezetekhez eljuttatott állami támogatással biztosítjuk ezen honfitársaink munkahelyét.
Ebben az évben a költségvetési törvény több mint 40 milliárd forintot irányzott elő erre a célra. Ezt a pénzt maradéktalanul fel is fogjuk használni, a célszervezetek és rajtuk keresztül a fogyatékkal élő honfitársaink munkahelyeinek támogatása érdekében. Egy területen viszont komoly erőfeszítéseket kell tennünk, mert ellentétben Nyugat-Európával, nálunk a célszervezetek jelentik a foglalkoztatók zömét, ha fogyatékkal élő honfitársainkról van szó, és elég kevés munkahely létezik az úgynevezett integrált cégeknél. Magyarán, a törekvéseink középpontjában a jövőben egyre inkább az kell majd hogy álljon, hogy bármely munkahelyen azokban a munkakörökben, aminek minden további nélkül egy fogyatékkal élő munkavállaló meg tud felelni, foglalkoztassanak ilyen honfitársunkat is.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem