DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon helyes, hogy aggódik a képviselő úr, és nagyon kívánatos is, hogy ezt megfelelő figyelemmel kísérje, ezért én is és ön is - remélem, egyezően - erre nézve a felügyelőségtől majd kérünk egy megfelelő választ, hogy ott minden engedély rendben van-e - tudomásunk szerint igen -; hogy az eljárások és a nyilvánosság mennyire van betartva, arra nézve is várom együttműködő közreműködését, és amennyiben az eljárások nem felelnének meg a hatósági rendnek, akkor az ellen együttesen lépünk. Ha meg megfelelnek, akkor kérem a képviselő urat, hogy ugyanilyen nyilvánosság előtt kövesse meg az illető céget.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem