KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Noha a frakciónk soha nem tekintette kizárólag gazdasági kérdésnek Magyarország európai uniós csatlakozását, de az államtitkár úrnak tökéletesen igaza van, lehetséges, hogy az elkövetkezendő években, az elkövetkezendő tíz évben Magyarország soha nem látott fejlődési pályára állhat és fejlődést mutathat fel.
Ez természetesen nem következik be automatikusan és magától, mert valóban rajtunk múlik, hogy sikeresek leszünk-e ebben. Rajtunk múlik egy nagyon kemény versenyhelyzet körülményei közepette; és rajtunk múlik azért is, mert mindezt pályázati rendszerben kell tudnunk megvalósítani. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy találjuk ki, milyen Magyarországot is akarunk; milyen fejlődési pályát tudunk felrajzolni az ország számára; melyek azok a területek, amelyeket fejleszteni kívánunk; mi az, amiben azt gondoljuk, hogy az Európai Unióban akár még az élre is kerülhetünk. Egyáltalán, érdemes lesz majd sokat vitatkoznunk arról, hogyan képzeljük el Magyarország helyét az Unióban, és persze hogyan képzeljük el, milyennek képzeljük el magát az Európai Uniót.
Arról is sokat kell majd beszélnünk, hogyan tudjuk közösen versenyképesebbé tenni Magyarországot, megint csak annak érdekében, hogy ebben a nagyon kemény versenyben, amely elé nézünk, megfelelő módon megálljuk a helyünket. Mint ahogy le vagyunk a tekintetben is maradva, hogy azt megvitassuk, hogy a régiók Európájában mi a szerepe a magyarországi régióknak, vajon milyen módon tudjuk azokat fejleszteni, és mit kell tennünk annak érdekében, hogy ezek a régiók megerősödve kerüljenek ki ebből a versenyből. A csatlakozás mindezt valóban együtt is jelenti.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Neked!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem