DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szállóigévé vált már az a mondás, hogy a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Különösen fontos ez a 20. század végén, a 21. század elején, amikor egy olyan intenzív gazdálkodási forma indul el az egész világon, amely szemléletmódjában a profitorientált, minőségi életnívó kielégítését, másik oldalról a rendelkezésünkre álló környezeti forrásoknak a végtelen kizsákmányolását célozza meg. Ebben az időben civil mozgalmak egyre hangosabban követelik, hogy az adott országok kormányai szíveskedjenek hathatós intézkedéseket hozni törvényi szabályozással, a gazdasági háttér megteremtésével, valamint hosszú távú cselekvési programokkal annak érdekében, hogy a világ, a globális, fenntartható fejlődés, az adott környezeti ártalmak mérséklése, az egészségkárosodás megakadályozása és nem utolsósorban egy élhető életminőség kialakítása megteremthető legyen.
Ennek felismerésével Magyarországon a rendszerváltást követően, 1995-ben megalkotásra került a környezetvédelmi törvény, majd rá egy évre, 1996-ban a természetvédelmi törvény is. Nagyon fontos, hogy ebben az országban a jogrend végre olyan egységes törvényi szabályozást rendezett, az Országgyűlés olyan szabályozási normákat fogadott el, amely nemcsak előírásaiban és szankciórendszerében, hanem a gazdasági háttér megteremtésével, programozottan kívánta mindazon feltételeket megteremteni, ami az élhető környezethez és a fenntartható fejlődéshez nélkülözhetetlen, szükséges.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A törvényi hatály alapján rendelkezett az Országgyűlés arról, hogy mindaz, ami szabályozási normában megjelenik, tényszerűen, a nemzetgazdaság valamennyi ágára lebontva, a pénzügyi finanszírozást, a költségvetést összességében, tárca szinten mindenütt a környezeti ártalmak fölszámolásának, az életminőség javításának, valamint az infrastruktúra fejlesztésének megfelelően rendezze, ehhez képest alkossa meg a nemzeti környezetvédelmi programot, amely hatéves időszakra szól, tehát kormányzati ciklusokon átível, és ennek immáron második ütemébe lépett az Országgyűlés azzal, hogy az elmúlt évben a nemzeti környezetvédelmi program második részét is elindította.
Nem elég azonban csak kormányzati programokat és parlament által elfogadott országgyűlési határozatokat hozni, azoknak a végrehajtásáról kétévente be is kell számolni, amely időszak - az elmúlt ciklust is magába foglalva - három ilyen jelentést tartalmazott, és ezek a jelentések az Országgyűlés illetékes bizottságait is megjárták. Ennek a három jelentésnek az együttes vitájára kerül most sor, amelyből az látszik, hogy a három jelentés - amely az elnök úr által is felsoroltan az 1997-98-as, az 1999-2000-es és a 2001-2002-es nemzeti környezetvédelmi program végrehajtási jelentéseit tartalmazza -, meg kell állapítsuk, a bizottsági vitákban is elhangzó többségi vélemény szerint bizony eltérő színvonalú, és eredményességét tekintve is, a különböző célokat figyelembe véve nem mindig felel meg azoknak az előírásoknak, és nem mindenben hozza azokat az eredményeket, amelyeket a nemzeti környezetvédelmi program előírt. A többszöri átdolgozás után az illetékes bizottság az 1997-98. évi, valamint a 2001-2002. évi beszámolót egyhangúlag ajánlotta az Országgyűlésnek, míg az 1999-2000-es beszámolót többségi határozattal ajánlotta figyelmünkbe.
Nos, a program előkészítésében és a program végrehajtásában nemcsak a különböző tárcáknak és különböző kormányoknak kell szerepet vállalniuk, hanem a nemzetgazdaság valamennyi szereplőjének, ide értve a gazdasági szereplőket, és nem utolsósorban a civil, tehát a társadalmi szerepvállalókat is.
Amikor arról beszélünk, hogy egy-egy ilyen nemzeti környezetvédelmi program milyen pénzügyi hatásokat, milyen közvetlen és közvetett kiadásokat feltételez, akkor iszonyatos számok hangzanak el, és sokszor szinte kételye van az átlagpolgárnak, hogy képes-e a nemzetgazdaság ezeket a pénzügyi forrásokat megteremteni. Hisz emlékezzünk csak vissza, az elmúlt évben, amikor itt az Országgyűlés a nemzeti környezetvédelmi program második részét tárgyalta, a közvetlen és közvetett környezetvédelmi kiadásokra összességében mintegy 4200 milliárd forintot állapított meg és feltételezett hatéves időszakra.
Az első nemzeti környezetvédelmi program a következőképpen számolt. Azt mondta, hogy a GDP, tehát a bruttó nemzeti termék viszonyított aránya az első két évben 1,4 százalékra emelkedik, aztán majd eléri az 1,7 százalékot, s az utolsó időszakban, 2000-2002-ben a 2,2 százalékot.
(13.10)
Igen, ez lett volna a kívánatos, és a mindenki számára megnyugtató arányszám. Ehhez képest a beruházások aránya a GDP-hez képest 1996-ban 1,03 százalék; 1997-ben ugyancsak 1,03 százalék; 1998-ban 1,1 százalék; 1999-ben 1,13 százalék. 2000-ben volt egy visszaesés, sajnálatos módon itt először nem érte el az 1 százalékot, 0,99 százalék volt; 2001-ben 1,07 százalék, és 2002-ben 1,02 százalék. Tehát összességében a várakozásnak megfelelő eredmények, illetve pénzügyi ráfordítások nem jelentkeztek.
Viszont mit jelent számokban a környezetvédelmi beruházások mértéke? Én most a 2002. évi áron sorolnám fel a környezetvédelmi beruházások értékét. A 2002. évi áron ez 1996-ban 131 milliárd forintnak, 1997-ben 131 milliárd forintnak, 1998-ban 139,7 milliárd forintnak, 1999-ben 142,2 milliárd forintnak, 2000-ben 147,6 milliárd forintnak, 2001-ben 168,5 milliárd forintnak és 2002-ben 170 milliárd forintnak megfelelő ráfordítást jelent. Tehát a tendenciában valóban van egy elmozdulás, ami egy intenzív növekedési folyamatot feltételez, de összességében ez a pénzügyi forrás az előttünk álló feladatok megoldása kapcsán nyilván nem tette lehetővé, hogy a közgazdasági helyzet mindenben megfeleljen azoknak az elvárásoknak, amikhez - az átfogó értékelések alapján - a nemzeti környezetvédelmi program előirányzatokat tartalmazott, illetve amely programok megvalósítását célul tűzte ki.
Tisztelt Országgyűlés! Nyilván ezek a számadatok, ezek a beruházási összegek nem az optimista várakozásnak megfelelően alakultak. De nézzük meg, hogy milyen helyzetből indult 1997-ben a nemzeti környezetvédelmi program, és ehhez képest milyen fejlesztések valósultak meg sorban, azokat a környezetvédelmi elemeket figyelembe véve, amelyeket maga a program is megcélzott. A levegőtisztaság védelme terén a program időszaka alatt a szennyezett és a mérsékelten szennyezett levegőjű területek nagysága 13,2 százalékról 11 százalékra csökkent. A közlekedésből származó ólomemisszió megszűnt. Ez óriási dolog, hiszen az ólomemisszió kiszűrése nemcsak pénzügyi ráfordítást jelentett, hanem nyilvánvalóan egy társadalmi elfogadottságot is annak irányába, hogy a környezeti károk mérséklése érdekében magának a fogyasztónak is, a környezetet szennyezőnek is költségeket kell vállalnia, és ezt a program teljes egészében teljesítette.
1996-2001 között a nitrogén-oxid kibocsátása 7 százalékkal, a szilárdanyag-kibocsátás 13 százalékkal csökkent - itt óriási ugrás van. Nyilvánvalóan azt lehetne mondani, ez borzasztóan szép, hogy a szilárdanyag-kibocsátás 13 százalékkal csökkent. Ennek két összetevője van, az egyik: a környezeti eljárásoknak megfelelő fejlesztések; másrészt nyilvánvalóan van egy gazdasági-ipari csökkenés, elsősorban a nehézipar terén, ami ehhez az értékhez hozzásegített bennünket. Tehát a két tényezőt együttesen kell nézni. A szén-dioxid-kibocsátás 4 százalékkal, a kén-dioxid-kibocsátás pedig 41 százalékkal csökkent - ez jelentős előrelépés. Az intézkedések a közlekedés terén, akárcsak az Európai Unióban, nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a kedvező tendenciákat.
Ahhoz, hogy ezek az adatok pontosan figyelemmel kísérhetőek legyenek, olyan rendszerre is szükség van, ami az állandó figyelést, a monitoring kiépítését feltételezi. Szerencsénkre ebben az időszakban már olyan pénzügyi források is rendelkezésünkre álltak az Európai Unió úgynevezett előcsatlakozási alapjaiból, de elsősorban a PHARE-CBC-programból, amelyek ennek a megfigyelő-mérő állomáshálózatnak a kiépítéséhez nyújtottak segítséget. Így a mérő-megfigyelő hálózat a jogszabályilag előírt teljes körre gyakorlatilag megújult.
A másik környezeti elem a víz. A települési szennyvízkezelési és -tisztítási programhoz kapcsolódóan jelentősen javult a közcsatornába bekötött lakások aránya. 1997-ben ez 46,2 százalék volt; 2002 végére 56,1 százalékra nőtt, és úgy tűnik, ebben az évben a 60 százalékot túl tudjuk lépni. Ez egy olyan lemaradása Magyarországnak, ami közel százéves teher, és amit ha nem tudunk 12-15 év alatt megoldani, akkor ennek beláthatatlan kárai lesznek. S Magyarország vállalta az európai uniós csatlakozási szerződésben, hogy 2015-ig a szennyvízkezelést gyakorlatilag százszázalékosan megoldja. Jó esélyünk van arra, hogy nem kell 2015-ig várni, tehát ha ezt az ütemet feltételezzük, mint amit az első hatéves programban a mintegy 20 százalékkal bővülő szennyvízcsatorna-hálózat megléte már bizonyít, akkor 2015-re vagy az előtt ez az elvárás teljesülhet.
A környezetet immáron közel száz éve terhelő és a két világháború között, sőt 1981-82-ig sem jogszabályilag, sem pedig a társadalmi közfelfogásban olyan nagyon nem preferált és fókuszba nem helyezett részek a környezeti károk: azon környezeti károk, amelyek felhalmozódnak, a terhelést a területen megjelenítik, és ennek bizony a kármentesítési program keretében kell megvalósulnia. Ebben a hat évben az állami forrásból indított kármegelőzési, illetve kármentesítési programok 230 területen folytak, illetve részben be is fejeződtek. Természetesen az előttünk lévő időszak nem teljesen oldotta meg ezt a problémát, tehát lesz még olyan feladat, ami a kármentesítési programba ismételt pénzügyi források bejuttatását jelenti, azzal, hogy amennyiben a szennyező még fellelhető, illetve a jogutódja megvan, ennek az összegnek a megfizetésére, valamint a terhek viselésére kötelezve legyen.
A felszín alatti vizek mennyiségi védelmével összefüggésben a minőségvédelem is megjelenik. Itt két olyan komoly program indul el, az Alföld-program és a Duna-Tisza közi homokhátság, amelyről Lezsák képviselő úr ebben az Országgyűlésben már nagyon sokszor szólt, amely a vízkészlet megtartását, minőségi fenntartását s a vízvisszatartó képesség növelését célozza.
Ugyancsak a felszíni vízvédelem kapcsán fontos, ami 2000-2002 között kapott nagyobb hangsúlyt a Balaton vonatkozásában, a vízmennyiség- és a vízminőség-javítás. Hála a jó istennek, jelenthetjük, hogy az elmúlt hat év erőfeszítései megteremtették azt a lehetőséget, hogy a Balaton vízminőségi problémái lényegesen javultak, az alacsony vízmennyiség ellenére is, a környezeti terhelés megszűnt. Most itt is két tényező van: az egyik az, hogy a Balaton agglomerációjában intenzíven felgyorsult a szennyvízhálózat kiépítése, a befolyó vizek tisztítása; a másik oldalról csökkent az a környezeti terhelés, amelyet korábban a mezőgazdaság a balatoni vízgyűjtő területre a műtrágya- és kemikália-felhasználásával oda juttatott.
A természetvédelem eredményei közül külön említést érdemel, hogy az ökológiai hálózatok kialakultak; növekedett az oltalom alatt álló területek aránya - 8,6 százalékról 9,2 százalékra -; nőtt az erdőterületek aránya. Az erdőtelepítési program keretében 46 523 hektár erdővel gazdagodott az ország, így az 1997-es 18,7 százalékos erdősültségi területről 19,6 százalékra jutottunk. Meg kell jegyezni, hogy ebben az időben négy új nemzeti park is létrejött: a Duna-Ipoly, a Balaton-felvidéki, az Őrségi és a Körös-Maros Nemzeti Park. Ezek nemcsak védettségi szinten, hanem most már a tíz nemzeti park meglétével, amik az egész országot behálózzák, új feltételrendszert, új védelmet és nem utolsósorban egy olyan környezeti-ökológiai egység fenntartását biztosítják, amely az ember és az állat- és növényvilág harmóniáját megtartja, fenntartja, és hozzájárul a következő nemzedék környezettudatos neveléséhez is.
(13.20)
Meg kell mondani, hogy a hulladékgazdálkodás területén vannak elmaradások. Itt nemcsak a pénzügyi feltételrendszerről kell szólni, hanem bizony még magáról a szemléletről is. Amikor szűkítjük, és azt mondjuk, hogy nem lehet ez az ország a szemétdombok országa, regionális hulladékkezelő programokat indítunk el - jelen pillanatban is 12 van folyamatban, az elmúlt időszakban 15 ilyen rendszer részben már be is fejeződött -, akkor azt látjuk, hogy még mindig arra gondolnak az emberek, hogy egy-egy ilyen hulladékkezelő rendszer bizony egy óriási szemétdomb, és nem foglalkoznak azzal, hogy itt a hulladék előminősítése történik, nem jön számba az, hogy egy olyan alapanyag újrahasznosítására kerül sor, ami a lerakás, a megsemmisítés ezen legrosszabb formáját csökkenti, és az európai uniós sztenderd és a magyar érdek is az, hogy a belátható jövőben egynegyedénél ne legyen több az az hulladékmennyiség, amely nem kerül újrahasznosításra vagy komposztálásra, illetve hőhasznosítással megsemmisítésre.
A legfőbb cél azonban a hulladékkibocsátás csökkentése. Ebben az időszakban számos olyan jogszabály jelent meg, amely súlyosan szankcionálja a többlethulladék-kibocsátást, és nem árulunk el titkot, ha azt is előrevetítjük, hogy a következő évtől kezdődően még inkább nagyobb terhelésnek tesszük ki azon gazdálkodókat, akik a hulladékkibocsátási mennyiség növelésével kívánják gazdasági érdekeiket elérni.
A települési hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó programoknak, intézkedéseknek köszönhetően 196 települést ellátó hulladéklerakó-kapacitás épült. Elindult 350 települést ellátó lerakó építése, és ez most már 3,5 millió lakost közvetlenül el is ér.
A szervezett gyűjtés hat év alatt 73,2 százalékról 90 százalékra nőtt, ami azt jelenti, hogy Magyarországon gyakorlatilag minden olyan háztartás, amely településen belül található, már a szervezett hulladékgyűjtésben ott van, de még nincs ott az úgynevezett szelektív hulladékgyűjtésben. Itt a következő hatéves program az, ami az elérhetőséget valamennyi településen a szelektív gyűjtésre biztosítani fogja azzal, hogy itt ugyancsak annak, aki ezt igénybe veszi, különböző többletvállalásai vannak, mert egyszerűbb a hulladékot ömlesztve egy nagy kukába berakni, mintsem azt előkezelve, szelektíve gyűjtve, ne adj' isten, 300-400 méterre el is vinni. Azt hiszem, egyébként itt jó úton járunk, és elsősorban a fiatalabb generációnál igen jó a fogadtatás.
Ha másként nem, a nemzetközi közösségi elismerések is bizonyítják ezt a hat évet azzal, hogy Budapest lesz a helyszíne az európai környezetvédelmi és egészségügyi miniszterek ötévenkénti találkozójának. Ez elismerése az ország korábbi, most már nyolcadik éves erőfeszítéseinek, és igazán bizonyítja azt, hogy komolyan vesszük valamennyi, a programban meghirdetett akciót, valamennyi olyan programot, amelynek finanszírozása most már ettől az évtől részben még a korábban kifutó, úgynevezett ISPA-programból, részben pedig az új, rendelkezésünkre álló európai uniós pénzügyi források közül a kohéziós alapból és a strukturális alapokból lesz elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! Az első nemzeti környezetvédelmi program egy korábban mostohán kezelt területet próbált a helyére emelni. El kell ismernünk: ez nem mindig és nem mindenben ment könnyen. Megnövekedett az emberek és az őket képviselő politikusok környezet iránti érzékenysége, újabb és újabb szempontok, igények merültek fel, így elmondhatom, hogy bőven maradt feladat, javítanivaló és nem utolsósorban gazdasági-pénzügyi igény is arra, hogy a második környezetvédelmi program megvalósulhasson, amely az akcióprogramok sorában már más struktúrát képvisel, mint a most tárgyalt és a kétévenkénti beszámolókkal ideterjesztett első.
Legfontosabb tanulságként megjegyezhetjük, hogy az intézkedési tervek előkészítése és megvalósítása során olyan hatásos kapcsolatot kell teremteni, amely valamennyi, az érintett gazdasági szereplőket és nem utolsósorban az egész társadalmat egyaránt a tervezéstől egészen a megvalósulásig a munkába bevonja és a nyilvánosságot biztosítja.
A nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi, az 1999-2000. évi, valamint a 2001-2002. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentést, ahogy már az előbb is említettem, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága egy kivétellel egyhangúlag, a másikat többségi szavazással általános vitára ajánlja, és az elnök úr által ideterjesztett országgyűlési határozatban elfogadását az Országgyűléstől kéri.
Az előterjesztő nevében megköszönöm a bizottság munkáját, az eddig kifejtett aktív közreműködését, valamint azt a javító szándékkal - mind az irományokban, mind a szerkesztésben, mind később az adatok pontosításában - együttműködő munkájukat, és remélem, hogy a második nemzeti környezetvédelmi program kétéves beszámolóit már nem így, együttesen kell tárgyalnunk egyszerre, hanem úgy, ahogy az a rendes ügymenet szerint kívánatos, tehát kétévente itt az Országgyűlés előtt, s majd a végén a hatéves programról, mint ahogy ez itt is elkészült, az egységes értékelő jelentést, amely minden képviselő számára megfelelő kontrollt, az ellenőrzést és a jövőt illetően is a jogalkotás terén a beleszólási lehetőséget és a javaslattételi lehetőséget megalapozottan biztosítja.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
