GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak közhelyek, amelyeket a környezetvédelem ügyével kapcsolatban nagyon sokan és nagyon sokszor el szoktak mondani. Ilyen például az is, hogy a környezetvédelem ügye egy nemzeti ügy kell hogy legyen. Én azt gondolom, hogy ha egy demokratikusan működő köztársaságban van egy nemzeti környezetvédelmi program, amelyet rendszeres időközönként a törvényhozás, az Országgyűlés megtárgyal, megvitat és elfogad, akkor az hozzájárul ahhoz, hogy ez az imént említett nemzeti ügy, a környezetvédelem ügye minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, illetve hogy a törvényhozásban és a kormányban a környezetvédelemmel kapcsolatos döntések kellő megalapozottsággal és a lehető legnagyobb fokú körültekintéssel tudjanak megszületni.
A parlament elé évről évre megérkeznek az ombudsmanok jelentései, a parlament bizottságai ezt megvitatják, a parlament plenáris ülésen is meghallgatja az ombudsmanok beszámolóit, megvitatja, és szinte kivétel nélkül egyhangúlag elfogadja ezeket a jelentéseket. Azt gondolom, hogy ahogy az ombudsmani jelentések egy jól működő demokráciában a demokrácia ünnepét jelentik - mármint konkrétan az a néhány óra, amíg ezt tárgyaljuk itt, a Házban -, úgy egy megfelelő szemléletű törvényhozás esetében a hasonló jellegű környezetvédelmi programok végrehajtásáról szóló jelentések megtárgyalása is hasonló súlyú, fontos, ha tetszik, ünnep kell hogy legyen.
(14.40)
Hiszen a környezetvédelem ügye valamennyiünk közös ügye, és nagyon fontos az, hogy a parlament és a kormány hogyan viseltetik ezzel az üggyel szemben. Miért mondom ezt? Itt többször elhangzott ebben a vitában, hogy furcsa az a helyzet, hogy a hat évre szóló nemzeti környezetvédelmi program végrehajtásáról szóló jelentést úgy vitatjuk meg, hogy van három kétéves ciklus. Ezzel nagy baj még nincsen, hiszen a törvény írja elő azt, hogy kétévenként kell jelentést készíteni arról, hogy hol is tart ez a program. Azzal azonban természetesen van probléma, hogy a Ház három ilyen, kétéves ciklusról szóló jelentést egyben tárgyal meg.
Egyetértek azokkal az előttem szólókkal, gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki szóvá tette ezt a dolgot, hogy az lenne az egészséges, ha erről megfelelő időszakonként, akkor, amikor azt a törvény előírja, tárgyalnánk; már csak azért is, mert ez adja meg a dolog súlyát, kellő komolyságát. Nem jó az, ha a törvényhozás, illetve a kormány vagy ketten együtt azt jelzik egy ilyen súlyú dologgal szemben, hogy ráérünk azt adott esetben hatévente három részletben, de egyben megtárgyalni. Ez ugyan egy fontos, szimbolikus dolog, de azt gondolom, hogy nagyon fontos jelzés.
A nemzeti környezetvédelmi programnak nagyon fontos szerepe kell hogy legyen a mindenkori kormányzat környezetpolitikájának az alakításában, ezért is fontos az, hogy ezek az értékelések időszerűen, menetrend szerint megtörténjenek. Én azt sem tartom egy nagyon-nagyon földtől elrugaszkodott ötletnek, sőt kifejezetten ésszerű felvetésnek tartom, amit, ha jól emlékszem, talán Józsa képviselő úr mondott, hogy egyfajta éves rendszerű, ha jól emlékszem, így mondta: gördülő jellegű értékelés, egyfajta folyamatos törvényhozási monitoring valósulhasson meg. Azt gondolom, hogy ez sem ártana, sőt kifejezetten használna ebben az ügyben.
Ugyanakkor azokra a felvetésekre is érdemes kitérni egy picikét, amelyek arról szólnak, hogyan fogadhattuk el a második hat évre szóló nemzeti környezetvédelmi programot, ha nem történt meg az, amit a törvény előír: az első teljes értékelése és megvizsgálása. A helyzet paradox, hiszen ha betartjuk mindazt, amit a törvény előír, akkor csapdahelyzetben vagyunk, hiszen az a helyzet, hogy ha a hatéves értékelés megtörténik rendre kétévenként, akkor az utolsó kétévesnél is meg kell várni minden rendelkezésre álló adatot, így a hatéves ciklusok között értelemszerűen el kell telnie, mondjuk, egy üres évnek, amikor ez megalapozódhat. Azt gondolom, hogy ez pedig nem jó.
Tehát az, hogy a minisztérium a saját maga adataival, a saját maga szakértői bázisával, apparátusával elkészíttette, a kormány elé vitte, a parlament pedig elfogadta a második nemzeti környezetvédelmi programot, azt gondolom, rendjén való dolog. Ha esetlegesen kiderül az, hogy az adatokkal valami nem teljesen stimmelt, mondjuk, azért, mert ez az értékelés nem történt meg kellő időben, akkor minden bizonnyal lesz lehetőségünk arra, hogy ezeket a dolgokat korrigáljuk, hiszen a tervek szerint a második program értékelése már rendjén való módon meg fog történni.
Az előttem szólók közül többen elmondták ebben a vitában, hogy az 1995-ös, a környezetvédelem általános szabályairól szóló törvény volt az, amely gyakorlatilag a környezetvédelem tervezési rendszerének a kereteit Magyarországon lefektette. Ehhez kapcsolódik az 1996-os, a természetvédelemről szóló törvény, amelyben találhatjuk azt a passzust, hogy a nemzeti környezetvédelmi program részét képező nemzeti természetvédelmi alaptervet is el kell készíteni. Az 1997-ben elfogadott nemzeti környezetvédelmi program egyik lényeges eleme a környezet kiinduló állapotához kapcsolódóan meghatározott célok és célállapotok leírása volt. Ez azt jelenti, hogy először a magyar környezetpolitika történetében, egy olyan program készült el, amely célja szerint - és lehet, hogy ezt a célt nem mindenben és mindenkor tudta megvalósítani - mégiscsak azt tűzte ki, hogy legyen egy kiinduló állapotfelmérés, és ezután pedig egy rendszeres monitoringlehetőség, egyfajta rendszeres ellenőrzési lehetőség. Az első nemzeti környezetvédelmi programban megjelennek a célok elérését szolgáló intézkedések és programok, illetve a 83/97-es országgyűlési határozat alapján elkészített intézkedési tervben meghatározott intézkedések és programok szolgálják ezeknek a céloknak az elérését.
Én azt gondolom, érdemes átfogóan is megvizsgálni azt, hogy az első nemzeti környezetvédelmi program megvalósította-e mindazt, amit célul tűzött ki. Azt gondolom, az kimondható, hogy a program az alapvető feladatát teljesítette, hiszen kijelölte a magyar környezetpolitika célkitűzéseit és cselekvési irányait, valamint felvázolt egy beavatkozási rendszert. A célok kitűzésekor törekedett valamennyi környezeti elemre és rendszerre vonatkozó, valamint a természetvédelemmel kapcsolatos probléma megfogalmazására.
A végrehajtás tapasztalatai alapján az is elmondható, hogy a problémák és a megoldásukra irányuló célok tekintetében a prioritásokat sokszor hangsúlyosabban kellett volna megfogalmazni, mert ez elősegítette volna, hogy a programban foglaltak megvalósítására a döntéshozók és a végrehajtók számára időben és pénzügyileg is jobban tervezhetők legyenek a körülmények. Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit ebben az általános vitában - és itt nem lesz részletes vita, hiszen nem lehet módosító javaslatokat benyújtani ehhez a jelentéshez - ki kell mondanunk, hogy a nemzeti környezetvédelmi program mint olyan - és itt már a másodikról is beszélünk -, az igazi célját, a legfontosabb célját valószínűleg akkor fogja elérni, ha egy olyan bejáratott rendszerként fog tudni működni, amely a mindenkori költségvetési tervezések során képes lesz erősíteni a környezetvédelem költségvetési pozícióit, illetve a költségvetés általános és környezetvédelmi része tervezését.
A nemzeti környezetvédelmi program intézkedési tervei egységes rendszerbe foglalták a hazai környezet- és természetvédelmi, valamint egyéb ágazatok környezetorientált programjait, mégpedig úgy, hogy megjelölték a felelősöket, a finanszírozást, a hazai és az európai uniós jogszabályok megjelölésével. Ennek ellenére az is kimondható talán, hogy a környezetpolitika ágazati integrációja még nem valósult meg kellő hatékonysággal. A nemzeti környezetvédelmi program egyik fontos eredményének az tekinthető, hogy alapot adott az ágazatközi együttműködésnek, valamint közérthetővé váltak a környezet- és természetvédelmi, valamint más ágazatok környezetorientált fejlesztései.
Ismételten visszatérnék a költségvetésre, mert ez egy nagyon fontos kérdés. Azt gondolom, nem kell túl nagy bátorság annak kimondásához, hogy a környezetvédelmi program szerepe a költségvetés tervezési folyamatában nem volt kellő súlyú, sokkal inkább összegyűjtötte és - ez szerencsés, de nem minden előforduló esetben - ösztönözte a környezetvédelmi közvetlen és közvetett intézkedéseket. Az éves tervezési folyamatba még nem épültek be szervesen a környezeti tervezési jellegű feladatok. Az integrációs folyamatot tekintve az intézkedési tervek ugyan minden esetben tartalmazták, hogy egy-egy feladat milyen uniós jogszabály megvalósítását célozza, de a tervezés nem vagy nem mindig kapcsolódott az intézkedési tervek előkészítéséhez.
A tervezésnek és a végrehajtásnak nem volt rögzített intézményrendszere. Egy első hatéves ciklusról, egy első programról beszélünk, ezért az egyébként érintett egységek, tárcák és más partnerek nem kapcsolódhattak be megfelelő intenzitással sem a tervezésbe, sem a végrehajtásba. A környezetvédelmi tárca ugyanakkor - ezt is fontosnak tartom - kiemelt figyelmet fordított a társadalom szereplőinek, a civil élet szereplőinek tájékoztatására, a döntéshozatalba való bevonásukra, illetve a környezeti ismeretek gyarapítására, ahogy azt sokszor elmondjuk, az úgynevezett környezettudatos szemlélet fejlesztésére.
A környezetvédelmi program céljainak elérése terén, azt gondolom, kimondható: sok területen jelentős előrelépések történtek. A csatlakozás feltételeinek részét képező környezetvédelmi jogharmonizáció legfőbb anyagai elkészültek.
(14.50)
Megkezdődött a vizsgált időszakban az EU-konform intézményrendszer kiépítése. A környezetvédelmi program a környezetvédelmi problémák megoldását ágazati bontásban kezelte, és fontos szerepe volt abban, hogy erősödjön a környezeti érdekek integrálódása a különböző ágazati és fejlesztési programokban, mint a területfejlesztési koncepció vagy a nemzeti fejlesztési terv.
A környezeti célok megvalósítása a természetvédelem és a levegőtisztaság-védelem területén volt a legnagyobb mértékű, szakterületi becslések szerint 80-90 százalékos. A vizek védelme, a földvédelem, az emberi egészség védelme, a környezetbiztonság növelése érdekében meghatározott feladatok teljesítésének mértéke ettől kismértékben elmaradt. A legnagyobb lemaradás a települési és épített környezet védelme, valamint a hulladékgazdálkodás terén mutatkozik. A közvetlen környezetvédelmi intézkedéseken túlmenően számos környezeti mutató a gazdaság szerkezeti változásának következményeként is javult, ahogy erre Kis Zoltán államtitkár úr is utalt volt az expozéjában.
Nézzünk néhány konkrét adatot! A levegőtisztaság-védelem területén a terv az volt, hogy jelentősen csökken a szennyezett levegőjű területek aránya. Ez a hat év alatt 13,2 százalékról több mint 2 százalékkal csökkent. 40 százalékkal csökken a kén-dioxid-kibocsátás aránya. Azt gondolom, ezek fontos előrelépések. A vizek védelmével kapcsolatban a környezetvédelmi program hosszabb távú célkitűzése volt, hogy a Duna általános állapota a vízminőségi osztályozás tekintetében harmadosztályú legyen. Ezt az állapotot 2001-ben már elérte.
Ilyen célkitűzés volt az, hogy az állóvizek II. osztályú vízminőségi kategóriába kerüljenek. A Balaton esetében elmondhatjuk azt, hogy a Balaton ezt elérte. A program azt tervezte hat évre, hogy el kell érni a 60 százalékos csatornázottsági arányt. Ez 2002-ben kicsikét elmaradt ettől, 56,1 százalékos volt.
A természetvédelem területéről is idéznék néhány adatot. Elmondható, hogy az erdősültség mértékét 20 százalékosra tervezte a program. A teljesítés nem maradt el ettől sokkal, 19,5 százalékos volt az országban. A hulladékgazdálkodás területén a kitűzött cél 1996-ban az volt, hogy 2002-re a szervezett hulladékgyűjtés aránya legalább 90 százalékra emelkedjen. Ez 2002-ben gyakorlatilag megvalósult, és ez még akkor is fontos, ha elmondható, és el is kell mondani újra azt, amit imént említettem, hogy a hulladékgazdálkodás területén nem a legnagyobb mértékben sikerült elérni a környezetvédelmi program által kitűzött célokat.
Nézzünk néhány konkrét adatot erről a területről, ami önmagában is kiemelt jelentőségű hatótényezője a környezetvédelemnek. A települési szilárd hulladék esetében nem volt teljes körű a gyűjtés, és alacsony fokon állt a szelektív hulladékgyűjtés a program indulásakor, ezért a program célul tűzte ki a hulladékmennyiség növekedésének megállítását és a lerakott hulladék szervesanyag-tartalmának csökkentését 20 százalékos értékig.
A szervezett hulladékgyűjtés arányát legalább 90 százalékra, a szelektív gyűjtés arányát pedig legalább 10 százalékra kívánta a program növelni. Célja volt továbbá a hulladékhasznosítás fejlesztése, a keletkező hulladék mintegy 25-30 százalékának újrafeldolgozásával vagy másodnyersanyagként történő hasznosításával.
Nos, ha megvizsgáljuk, hogy mi történt ezen a területen, akkor azt láthatjuk, hogy a települési szilárd hulladék mennyisége lényegében kismértékben növekedett a hat év alatt, a keletkezett települési szilárd hulladékból a szervezetten begyűjtött és kezelt mennyiség viszont közel eléri a 90 százalékot. A rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya 1995-ben 73 százalék volt, 2001-ben ez 86,5 százalék lett. A szelektív gyűjtés, amelyről olyan sokat szoktunk beszélni, lényegében csak részleges, alapvetően a termékdíjas termékekre irányult. 2002-re 700-750 ezer tonna termékdíjas termékből képződött hulladék került begyűjtésre.
A szelektíven gyűjtött, termékdíjas termékekből képződött hulladékok mintegy 38-40 százaléka került újrahasznosításra. A közszolgáltatás keretében begyűjtött települési szilárd hulladéknak - és azt gondolom, ez nagyon fontos adat, jövőre egy valamennyiünk számára nagyon fontos feladatot kitűző adat, szóval, a közszolgáltatás keretében begyűjtött települési szilárd hulladéknak - a kitűzött 10-zel szemben mindössze 3 százaléka kerül újrahasznosításra.
A vezérszónoklat elején beszéltem arról, hogy mennyire fontosnak tartom, mennyire fontosnak tartjuk a környezetvédelmi program parlamenti tárgyalásának, a végrehajtásról szóló jelentések parlamenti tárgyalásának rendszerességét, a törvény által előírt időszakok betartását. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy az Országgyűlés ezzel magának a témának, a környezetvédelem ügyének adja meg a kellő súlyt, és ehhez azzal járul hozzá, hogy a közvélemény figyelmét minél hatékonyabban legyünk képesek fölhívni ezen problémákra.
Ez a fajta, ha tetszik, gördülő monitoring lehet az, ami ebben igazán tud segíteni, és abban a célban is, ami, azt gondolom, valamennyiünk célja, akik elkötelezettek vagyunk abban a tekintetben, hogy a környezetvédelmi politika a mindenkori magyar kormányzaton belül hangsúlyos szereplő legyen, ez a terület pedig nem más, mint a költségvetés. Azt gondolom, hogy csak egy kellő komolysággal kezelt, rendszeres időközönként megtárgyalt és kellően - ha tetszik - megtisztelt nemzeti környezetvédelmi program lehet az, ami elősegítheti a környezetpolitikát abban, hogy az éves költségvetési tervezések során a pozíciói erősödjenek és a tervezhetőség javuljon.
Zárásképpen még egy olyan hírt szeretnék megosztani önökkel, tisztelt képviselőtársaim, amelyet reményeim szerint többen már ismernek. Egy televízióműsorban hangzott el a minap a tárca egyik tisztségviselője részéről, hogy a környezetvédelmi tárca tervei szerint a jövőben a környezetvédelmi program részidős jelentései arra is részletesen ki fognak térni, hogy mi az, ami nem valósult meg, mi az, ami elmaradt a célkitűzésekhez képest.
Azt gondolom, hogy ez az a nagyon fontos szemlélet, amellyel a mindenkori zöld tárcának hozzá kell állnia ehhez az ügyhöz, hiszen a nemzeti környezetvédelmi program és a jelentéséről szóló parlamenti vita azt a célt szolgálja, hogy az ország, hazánk környezeti állapotát valamennyien - a széles közvéleménnyel együtt - minél jobban ismerjük, és ezeknek az ismereteknek a birtokában tudjunk tenni azokon a területeken a helyzet javítása érdekében, ahol arra szükség van.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
