ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)
ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a 2003-tól 2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést H/6195. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/6195/40., 60. és 63. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott.
Bejelentem, hogy a kiegészítő ajánlás 18. pontját előterjesztője visszavonta, a kiegészítő ajánlás 8. pontja pedig nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást.
Bejelentem, hogy az ajánlás 3., 5., 11., 14., 20., 22., 26., 31., illetve a kiegészítő ajánlás 1., 3., 7. pontjait, továbbá a II. kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjait az előterjesztő támogatja. Ezek közül a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért a II. kiegészítő ajánlás 3. pontjáról. Felhívom figyelmüket, hogy ezek elfogadása kizárja az ajánlás 2. és 17. pontjaiban levő indítványokat.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk a külön szavazásra kért indítvány kivételével.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 308 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatokat.
A II. kiegészítő ajánlás 3. pontjában a gazdasági bizottság az 1. pont (4) bekezdését új alponttal egészíti ki. A Fidesz kérésére az Országgyűlés külön dönt erről. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 199 igen, 110 nem szavazattal, 2 tartózkodással elfogadta a javaslatot.
Most azokról az indítványokról határozunk, amelyekről az előbbi döntések ismeretében még szavazni lehet. Az ajánlás 1., 29. és 30. pontjaiban Balsay István a határozat címének és egyes rendelkezéseinek módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 126 igen, 188 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 4. pontjában Fónagy János és Manninger Jenő a határozati javaslat 1. pont (1) bekezdése 1. alpontjának módosítását javasolják. A gazdasági bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 123 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 6. pontban Ivanics Ferenc az 1. pont (1) bekezdés 2. alpontja szövegpontosítását kezdeményezi. A gazdasági bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 118 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 7. pontban Balsay István a határozati javaslat 1. pont (1) bekezdés 5. alpontja módosítását kezdeményezi. A javaslat elfogadása kizárja a 8. pontot. A gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 124 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most Tóth István javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 8. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen, 190 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 9. és a kiegészítő ajánlás 2. pontjában Pap János két változatot terjesztett elő az 1. pont (1) bekezdés új alponttal történő kiegészítésére. Először a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról határozunk. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 124 igen, 188 nem szavazattal, 3 tartózkodással elutasította a javaslatot.
Most Pap János javaslata következik a 9. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen, 187 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 10. pontjában Ivanics Ferenc a határozati javaslat 1. pont (1) bekezdését új alponttal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 120 igen, 193 nem szavazattal, 2 tartózkodással elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 12. pontjában Ivanics Ferenc a határozati javaslat 1. pont (3) bekezdése 4. alpontja átszerkesztését és kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 118 igen, 195 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 13. pontjában Balsay István az 1. pont (3) bekezdését új alpontokkal egészíti ki. A javaslat magában foglalja a 15. pontot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 123 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most az ajánlás 15. pontjáról döntünk Balsay István javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 124 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Ivanics Ferenc az 1. pont (3) bekezdését új alponttal egészíti ki. Ennek alternatíváját is előterjeszti az ajánlás 16. pontjában. Először a kiegészítő ajánlás 4. pontjáról szavazunk. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 293 igen, 22 nem szavazattal, 1 tartózkodással elfogadta a javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 5. és 12 pontjaiban Ivanics Ferenc a határozati javaslat 1. pontja (4) és (5) bekezdését új alponttal egészíti ki. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 304 igen szavazattal, 13 nem ellenében elfogadta a javaslatot.
Az ajánlás 18. pontjában Balsay István az 1. pont (4) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 128 igen, 186 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 19. pontjában Fónagy János és Kósa Lajos az 1. pont (4) bekezdés 1. alpontjának módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 124 igen, 191 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 21. pontban Ivanics Ferenc az 1. pont (4) bekezdés 3. alpontja módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 123 igen, 192 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
(17.40)
Az ajánlás 23. és 24. pontjai egymás mellett is elfogadható javaslatot tartalmaznak az 1. pont (4) bekezdés 4. alpontjának kiegészítésére. Először Devánszkiné Molnár Katalin és Fogarasiné Deák Valéria javaslatát teszem fel szavazásra a 23. pont szerint. A gazdasági és környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 293 igen, 22 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
Most Fónagy János és Manninger Jenő javaslata következik a 24. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 130 igen szavazattal, 184 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Bernáth Ildikó a határozati javaslat 1. pontja (4) bekezdését új alponttal egészíti ki. Ennek alternatívája található az ajánlás 25. és a hozzá kapcsolódó ajánlás 34. pontjában.
Először Bernáth Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 6. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 126 igen szavazattal, 191 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Most Tóth István javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 25. és 34. pontjai szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 124 igen, 189 nem, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 27. pontjában Balsay István a határozati javaslat 1. pontja (4) bekezdését új alponttal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 191 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 28. és a kiegészítő ajánlás 9., 10. és 11. pontjaiban alternatíva található az 1. pont (4) bekezdésének új alponttal történő kiegészítésére. Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 28. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen, 190 nem, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Most Tóth Sándor javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 9., 10. és 11. pontjai szerint. A gazdasági és környezetvédelmi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 189 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 32. pontjában Ivanics Ferenc az 1. pont (5) bekezdés 2. alpontja módosítását javasolja azzal, hogy a magyar Duna-szakaszon a vízi út és a kikötői alap-infrastruktúra kiépítése legyen a hosszú távú cél. A kiegészítő ajánlás 19. pontjában Pap János a kiépítést és fejlesztést együtt kívánja a tervek között szerepeltetni. E javaslat tehát magában foglalja a 32. pontot.
Most a kiegészítő ajánlás 19. pontjáról határozunk, a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 187 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Most az ajánlás 32. pontját teszem fel szavazásra. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 118 igen szavazattal, 191 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A 33. pontban Balsay István az 1. pont (5) bekezdése 7. alpontja kiegészítését kezdeményezi. Ennek alternatívája található a kiegészítő ajánlás 15. és 16. pontjaiban.
Először Kovács Zoltán és Kontrát Károly javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 16. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 123 igen, 189 nem, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Most Bernáth Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 15. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 123 igen szavazattal, 191 ellenében elutasította a javaslatot.
Most Balsay István javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 33. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 188 ellenében elutasította a javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 13. pontjában Ivanics Ferenc az 1. pont (5) bekezdését új alponttal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 121 igen szavazattal, 190 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 35. és a kiegészítő ajánlás 14. és 17. pontjai alternatívát tartalmaznak a határozati javaslat 1. pontja (5) bekezdésének új alponttal történő kiegészítésére. Először Pap János javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 17. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 120 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Most Ivanics Ferenc javaslatát teszem fel a kiegészítő ajánlás 14. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 121 igen szavazattal, 193 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Most Ivanics Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 35. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 191 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 36. pontjában Ivanics Ferenc a határozati javaslatot új ponttal kívánja kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 115 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra a jövő heti ülésünkön kerül sor.
(17.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem