GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt-ott nemcsak a módosító indítványomat érintem, de ez a vita tökéletesen bizonyította azt, amit Márton képviselő úr is csinál: az a kétségbeesett kísérlet, amivel megpróbálják a kormányt valamilyen... (Márton Attila közbeszólására:) Ki fogok rá térni, ami történt. És hadd mondjam el, képviselő urak, Fónagy képviselő úrnak már elmondtam: 36 oldal csak a címe azoknak a cikkeknek, amit tetszettek művelni az M5-ös körül. Tessék végiggondolni, hogy ekkora ballaszttal lehet-e tárgyalni! És már az önök kormányának az idején tudott volt, hogy meg akarja szerezni a kormány, tehát ez nem most derült ki.
De folytatom, Márton képviselő úr: négy éven keresztül egyetlen vizsgálóbizottság nem alakulhatott, az ÁSZ nem vizsgálhatott ehhez hasonló kérdéseket, semmit. Sőt, a Közbeszerzések Tanácsa elnökének a beszámolóját sem fogadták el abban a pillanatban, amikor azt mondta, hogy közbeszerzést illett volna kiírni. Azért tartom ezt fontosnak, mert ez itt szóba jött, és most szeretném elmondani: képviselőtársaim, azért gondolom a két hónapot, mert egy vizsgálóbizottságba olyan képviselőket küldünk, akik bizonyos fogalmakkal tisztában vannak, és bizonyos dolgokat értenek.
Amiről Szalay képviselő úr beszélt - én ezért kellő udvariassággal és tisztelettel mondom Fónagy képviselő úrnak, hogy tudom, hogy azoknak a kérdéseknek a kapcsán, amelyeket feltett, ha leülnénk ketten, a dokumentumokat megvizsgálva, nem biztos, hogy egy órára szükségünk lenne. Mert mind a ketten értjük, hogy mit jelent, ha azt írta egy bank, hogy: “lejártnak tekintem a hiteleket”; mind a ketten tudjuk, mit jelent az, hogy ha közbeszerzési pályázatot írok ki, akkor a pénznek a zsebemben kell lennie, mert különben fedezet nélkül nem lehet kiírnia az államnak sem közbeszerzési eljárást, márpedig ez a forrás nem áll rendelkezésre. Tehát meg kell találni azt a forrást, amivel ezt az építést el lehet végezni, de nem folytatom. Tehát erre gondoltam. Ha tisztességes, jó szándékkal ülnek le a képviselők, akkor néhány óra alatt fantasztikus eredményeket érhetnek el.
De továbbmegyek, képviselőtársaim, a költségvetés hiánya, ami 6 százalék a múlt évben; nem mi, hanem önök tetszettek olyan pánikot csinálni decemberben és januárban, hogy nincs az a felelős kormány, amelyik ezek után még további kiadásokat mert volna bevállalni, függetlenül attól, hogy az előző évi 9,4-gyel szemben több mint 3 százalékos a csökkenés. És meg vagyok győződve arról, hogy önök is tudják: amit Szalay képviselő úr elmondott a hiányról, ahhoz hadd tegyek annyit hozzá, a két percbe biztos nem fért bele, képviselőtársaim, amikor a hiány finanszírozására a pénzt felhasználom, az azt jelenti, hogy nem kell kölcsönt felvennem, és a költségvetésnek nem kell további kamatterheket vállalnia.
De tovább folytatom: ami engem felháborított, és először kétpercest akartam kérni, Márton képviselő úr azt mondta, hogy a kormány kormányozzon. Kíváncsi vagyok, Varga Mihály, Áder János felmegy-e a pulpitusra, és bocsánatot kér-e Medgyessy Pétertől és a kormánytól, mert megvan a 12 havi statisztika, és szó szerint igazolja azt, amit elmondtunk. Kedves képviselőtársam, 2001 óta először a negyedik negyedévben nőtt 3,5 százalékkal a gazdaság, miközben az Unió átlaga nem érte el az 1 százalékot. (Felmutat egy dokumentumot.) Az ipari termelés meghaladja a 6,4 százalékot, az export a negyedik negyedévben 17 százalékkal növekedett, 4 százalékkal jobban, mint az import. Tehát javult az ország pozíciója.
És mondok még egy szörnyűt, mert tudom, hogy önöket megrázza: lakásépítés (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.): 13 százalékkal épült több, mint az előző időszakban. Tehát egy év eredménye (Szijjártó Péter: Ez melyik javaslatban van?), és még folytathatnám az inflációval és sok más dologgal.
Képviselőtársaim, ezért vagyok szkeptikus, és ezért ragaszkodom mereven a 60 napos határidőhöz, mert ha cirkuszt akarnak, azt nem a vizsgálóbizottságban kell megtenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem