DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Excellenciás Hölgyeim és Uraim! Karnyújtásnyira vagyunk a történelmi dátumtól, Magyarország belépésétől az Európai Unióba. Itt, a Ház előtt, a főbejáratnál egy nagy óra, egy úgynevezett csatlakozási óra számlálja vissza az időt, ami még hátra van. Most nagyjából azt mutatja, hogy 31 nap, 13 óra és 10 perc van még hátra Magyarország belépéséig. Mai vitánk tekinthető lenne egy technikai vitának is, ami egyszerűen abból következik, hogy a magyar jogrendben a nemzetközi szerződések elfogadásának kettős biztosítékrendszere van: először megerősítjük, majd később a kihirdetésről is döntünk.
Mégis úgy vélem, a mai nap nem a technikai vita napja, és ez helyes. Helyeslem azt is, amit Szájer József képviselőtársam tett, hiszen alkalom arra, hogy érdemben fejthessék ki a pártok és a kormány a véleményüket a csatlakozás egészének ügyéről és folyamatáról.
(10.50)
Hiszen nagyon nagy ügyről van szó, és a képviselőknek viszonylag kevés alkalmuk volt a magyar parlamentben, legalábbis a plenáris ülésén, vita lefolytatására. Én azt sem bánom, hogy itt polemikus hangok is voltak; nyilván fogunk polemizálni is egymással, de az a fontos, hogy a nagy és közös célban egyetértsünk, és idáig minden szónok jelezte támogatási szándékát a fenntartásai mellett is.
Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a szabad demokraták nevében én is néhány gondolattal járuljak hozzá ehhez a vitához, ami itt a Ház falain belül és a Ház falain kívül is folyik. Mi mindig is úgy ítéltük meg, hogy Magyarország tagsága az Európai Unióban alapvetően az értékekről szól; nem a pénzről, nem a támogatásokról, mert bár természetesen ezek is hozzátartoznak, hanem az értékekről, egy értékrend vállalásáról, nevezetesen, a szabadság és szolidaritás értékeinek vállalásáról, azon értékek kiteljesítéséről és megerősítéséről, amelyek alapján az egész rendszerváltás folyamata elindult, és amelyek meghatározták az elmúlt tizennégy év közjogi fejlődését, magyar politikai fejlődését is. Elsősorban tehát ezt kell figyelembe vennünk. Mi most visszatérünk ahhoz a családhoz, ahova mindig is tartoztunk, ahonnan a történelem kegyetlensége kitagadta Magyarországot, és nemcsak Magyarországot, hanem az összes sorstársunkat itt, Közép- és Kelet-Európában. Most végre újból és együtt lehetünk ennek az értékközösségnek a tagjai is.
A tagság Magyarország számára egy nagy esély, egy nagy lehetőség a felemelkedésre, egy sikeres, modern európai Magyarország megteremtésére, de önmagában semmire sem garancia, ezt soha nem is állította sem a kormány, sem a kormánypárti képviselők. Nagyon sok fog múlni mostantól rajtunk is. Megfelelő keretek közé kerültünk, megkaptuk az esélyt, de hogy milyen eredményt érünk el, az bizony a mi hozzájárulásunkon, a mi erőfeszítésünkön is múlik. Végigtekinthetünk a hozzánk hasonlítható helyzetben lévő korábbi csatlakozó országokon, és levonhatunk egy nagyon biztató általános következtetést: mindegyik ország hasznára vált a csatlakozás, egyébként nemcsak a kevésbé fejlettebbek, hanem a fejlettebbek számára is. A kevésbé fejlettebbek számára egyértelműen előnyös volt, de nem azonos mértékben volt előnyös, ezt is látni lehet. Vannak országok - itt elsősorban Írország példáját szokták kiemelni -, amelyek számára a csatlakozás egy egészen páratlan fejlődési lehetőséget nyitott meg, és ma már ez az ország az Európai Unió átlagát meghaladó mértékű fejlettséggel rendelkezik. Vannak olyan országok, amelyek még nem érték el az átlagot, de már nagyon megközelítették, és mind nagyjából onnan indultak, ahonnan mi is.
Mit jelent ez? Azt, hogy minden feltétele adott a mi előrelépésünknek, de természetesen rajtunk is fog múlni, hogy ezt milyen mértékben tudjuk valóra váltani. Én bízom Magyarországban, a magyar társadalomban, a magyarok tehetségében, kitartásában, szorgalmában. Biztos vagyok benne, hogy azok közé fogunk tartozni, akik jobb eredményt érnek el a csatlakozást követően. Nagyon fontos következménye ennek a csatlakozásnak, hogy végre újból saját történelmünk főszereplőivé válhatunk, újból magunk hozhatjuk meg a döntéseket saját sorsunk formálására. Nekünk olyan a történelmünk, hogy ezt sokszor megtagadták tőlünk, elvették, sokszor voltunk mellékszereplők, sokszor voltunk tárgyai ennek a történelemnek, elszenvedő alanyai annak, ami a világban történt, a nagy világfolyamatoknak. Az Európai Unió egy lehetőség arra, hogy az egyenrangú felek családjában egyenrangú, egyenjogú résztvevőként vehessünk részt az Európa jövőjét meghatározó döntések meghozatalában, hiszen az Európai Unióban születnek meg azok a fontos döntések - egyébként eddig is ott születtek meg -, amelyek a magyar gazdaságot, a magyar társadalmi fejlődést, Magyarország hosszú távú jövőjét meghatározzák. Mostantól, május 1-jétől lehetőséget kapunk arra, hogy ezeket a döntéseket befolyásoljuk.
Tudjuk azt, hogy mekkora a mi lehetőségünk. Tudjuk azt, hogy hány szavazattal rendelkezünk ebben a döntéshozatali folyamatban. Nem szabad túlértékelni magunkat, de azt is tudjuk, hogy ez egy fontos szerep, vannak szövetségeseink, vannak koalíciók, elképzelések, amelyekhez csatlakozhatunk, tehát esély van arra, legalábbis sokkal-sokkal több esély van arra, hogy érvényre tudjuk juttatni elképzeléseinket, értékeinket, érdekeinket. Ezeket részben már egyébként Szájer képviselőtársam jelezte is. Ezek az esélyek ugyanis nemcsak a Tanácsban adottak, hanem az Európai Parlamentben is, akkor is, ha csak huszonnégyen leszünk, lesznek az Európai Parlament tagjai.
Nem vitás, hogy ez a döntés hosszú távra szól, hosszú távon határozza meg az ország jövőjét, ezért nagyon hibás dolog lenne az európai uniós csatlakozás mérlegét az első hónapok vagy akár csak az első egy, két, három év eredményei alapján megvonni. Ez a döntés ugyanis meggyőződésünk szerint évtizedekig fogja befolyásolni az ország jövőjét, évtizedekre határozza meg azokat a keretfeltételeket, amelyek között működni és tevékenykedni fogunk, és a mérlege is nyilvánvalóan később vonható meg. De már most is, az előzetes mérleg is - most nem elsősorban a támogatni mérlegre gondolok, bár az is egyértelmű -, az első nem egész teljes évben is mintegy 200 milliárd forintos többletet mutat a magyar költségvetés számára.
Akik emlékeznek arra, hogy itt a Ház falai között milyen ádáz vita folyt arról a 185 milliárdról, amely a költségvetési egyensúly megteremtéséhez hiányzott, azok tudják, hogy ez a 220 milliárd forint nem olyan kis összeg, de nem ez a lényeg. A lényeg az, amiről az imént beszéltünk.
Fontos az is, hogy mennyire optimista Európa, és mennyire lehetünk mi optimisták Európa jövőjét és azon belül Magyarország helyzetét illetően. Nem vitathatjuk, hogy volt okunk a borúlátásra, és mi is vagy én magam is kicsit pesszimistán láttam a helyzetet néhány héttel ezelőtt. Úgy érzékeltem, hogy az Európai Unióban egyfajta elakadás tapasztalható néhány fontos ügyben, és itt szeretném kiemelni az alkotmány ügyét, mert az alkotmány ügyét szimbolikusan az egyik legfontosabb ügynek tekintem az Unió jövője szempontjából. Nem az a jelentősége, hogy végre egységes jogi szerkezetbe foglalja az eddigi szerződések eredményeit, és ad egy biztos jogi pontot, megteremti az Európai Unió jogi személyiségét, egy világos alapdokumentumot, a tagállamban közvetlenül érvényesülő jogszabályként működő alapdokumentumot hoz létre, ezek mind részleges dolgok, azok is, amelyek a döntéshozatalra vonatkoznak. Talán kevésbé részleges, de még az sem a legfontosabb, hogy a kisebbségek jogait hogyan szabályozzák.
Az igazán fontos dolog az alkotmány elfogadásának üzenete, az az üzenet, hogy Európa egyet akar: egy új kezdethez új kereteket teremt, és képes a közös vállalkozásra, a huszonöt ország képes egy ilyen fontos ügyben egységre jutni, és képes megteremteni ennek szimbolikus jelentőségét. Éppen ezért éreztem úgy tavaly decemberben, hogy az Európai Unió alkotmányozásának elakadása egy súlyos válság jeleit vetíti előre, és most, az Európai Tanács március 25-26-ai ülése után éppen ezért vagyok optimista, mert úgy érzékelem, hogy mégis van felelősségérzet Európa vezetőiben. Érzik azt, hogy ezen nem pusztán az múlik, hogy milyen szavazati rendszerek lesznek, és milyen módon rendezzük a belső ügyeinket, hanem az a lélektani feltétel és hangulat is, ami a csatlakozást, majd az európai uniós parlamenti választásokat meghatározza, alapvetően áll vagy bukik azon a tényen, hogy ez az egyetértés még ebben az évben, lehetőleg júniusban létrejön-e. Ma úgy látom, hogy létre fog jönni, és ezt nagyon pozitív folyamatnak tartom, és azt is pozitívnak tartom, hogy egyébként tartalmilag és az egyes vitatott részelemekben is, azok túlnyomó többségében olyan megoldásokra számíthatunk, legalábbis ma úgy látjuk, hogy olyan megoldások kerülnek be az alkotmányba, amelyeket jó szívvel el tudunk fogadni, de ezt tartom kevésbé fontosnak.
Fontos döntése volt a hét végi csúcstalálkozónak a terrorizmus elleni küzdelemben való összefogás. Az elmúlt egy-másfél évben megéltünk egy megosztottságot Európában, egy belső vitát, ennek bizonyos hatásai Magyarországra, Magyarország megítélésére is voltak. Sajnálatosan érzékeltük azt, hogy Európa nyugati felében - nem minden országban, de bizonyos országaiban - kevésbé érzékenyek azokra a veszélyekre, amelyeket a terrorizmus és az új veszélyforrások jelentenek a világ békéje szempontjából, kevésbé érzik át az azonnali cselekvés szükségességét, a nemzetközi szerepvállalás fontosságát, az Európai Unió feladatát, a széles Közel-Keleten való felelősségvállalását, mint néhány európai vagy óceánon túli szövetségesük.
(11.00)
Magyarország, a magyar kormány vagy a magyar kormánypártok kezdettől érezték a súlyát ennek a fenyegetésnek, kezdettől látták, leküzdeni ezt a fenyegetést Európa csak a transzatlanti szövetség keretein belül tudja. Egy nagy és jelentős közös vállalkozás részesei vagyunk: vagy együtt bukunk el, és válunk a terroristák, a despotizmus áldozatává, vagy győzni fogunk. Én biztos vagyok benne, hogy Európa is és Európa legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok is együtt győzni fog azokon a veszélyeken, amelyek most mindannyiunk biztonságát, mindannyiunk jövőjét fenyegetik. Erre részben már napirend előtt ki tudtam térni a NATO-bővítéssel kapcsolatos felszólalásomban is. Ez tehát egy fontos hír.
Természetesen vannak problémák az Európai Unióban is, olyan problémák, amelyek minket is érinteni fognak. Az első ilyen - és ezt sokszor szóvá tettük, tegnap is vita folyt erről itt, a parlamentben - a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos. Mi úgy ítéljük meg, hogy itt egy alapelvről van szó. Ennek a kérdésnek nem a gyakorlati fontossága a meghatározó, hanem az elvi jelentősége: a négy alapszabadságról beszélünk. A négy alapszabadság megtagadása az új tagállamoktól - akár átmeneti időszakban is - az Európai Unió alapeszméjének az elárulása.
Tehát itt arról van szó, hogy ez egy alapértéket sért. Ez egy elvi kérdés, amit ebben a formájában nem fogadhatunk el, de nem fogadhatjuk el gyakorlatilag sem. Minden közgazdasági elemző egyetért abban, hogy a rugalmas, egységes és nyitott munkaerőpiac a versenyképesség és a gazdasági növekedés egyik kiinduló feltétele. Az Egyesült Államok az elmúlt egy évben mutatott jó gazdasági teljesítményének döntő része a nyitott és belső piac, az új munkahelyek teremtése, a belső mobilitás gyorsítása, a nyitottság megerősítése.
Örülünk annak, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó zárónyilatkozatában, egyébként magyar felvetésre - a magyar miniszterelnök levélben fordult az ír miniszterelnökhöz, Bertie Ahernhez és Romano Prodihoz, a Bizottság elnökéhez - bekerült egy mondat a nyitott munkaerőpiac fontosságáról. Reméljük, hogy ebben az ügyben lesz előrelépés. A magyar kormány határozottan lépett. Jelezte, hogy válaszintézkedéseket is életbe léptet, de nem szívesen, nem akar életbe léptetni, azt szeretné, ha nem lenne szükség rá, ha ezek az országok belátnák, hogy annak, ami itt folyik, nincs értelme. Tudjuk, több más, velünk együtt csatlakozó ország is hasonló intézkedéseket fontolgat: Szlovénia már be is jelentette, hasonlókat hallunk Lengyelországból és más országokból is.
Helyeseltük a miniszterelnök ez ügyben tett határozott fellépését. A külügyminiszter minden tárgyalásán ebben a kérdésben határozottan véleményt nyilvánít, és természetesen ugyanígy a pártoknak is megvannak a maguk feladatai. Mi, szabad demokraták is, ahol lehet - bármely nemzetközi fórumon, beleértve az Európai Parlamentet -, ezt a kérdést napirendre tűzzük. A szabad demokraták egy jegyzéket nyújtottak át a hazánkba akkreditált, velünk együtt csatlakozó országok nagyköveteinek, melyben kértük a közös fellépést, sürgettük ebben az ügyben a közös fellépést, mert úgy érezzük, fontos ügyről van szó.
Előttünk áll egy másik nagy ügy is. Valaki úgy fogalmazott, hogy egy új európai polgárháború előestéjén vagyunk - ezt persze idézőjelben mondta. Ezt a polgárháborút ugyanis nem fegyverekkel, hanem a statisztikákkal vívják, és ez a polgárháború az Európai Unió hétéves költségvetéséről szól, a 2007-től 2013-ig terjedő időszakról.
Bizony, nem mindegy számunkra, hogy melyik álláspont fog győzedelmeskedni. Mi a Romano Prodi bizottsági elnök úr által beterjesztett javaslatot tekintjük a szűk minimumnak. Ez a minimális feltétele annak, hogy a csatlakozó országok a maguk felzárkózását és az Európai Unió a kohézió szellemiségét meg tudják valósítani. Tehát úgy gondoljuk, a hat nettó befizető ország álláspontja az, hogy a költségvetés nem haladhatja meg a jelenlegi 1 százalékos összesített GDP- vagy GNI-szintet, ez elfogadhatatlan, ellentmond a bővítés egész tényének. Egyszerűen nehéz érvelni amellett, hogy huszonöt tagállam költségvetése nem lehet érdemben magasabb, mint a tizenöt tagállam költségvetése, akkor, amikor a tíz új tagállam érzékelhetően nagyobb forrásokra tart igényt a szolidaritás és a kohézió érdekében.
Beszéljünk pár szót az itthoni feladatokról is; ez egy soha véget nem érő munka. Sok mindenről beszélt Szájer József képviselőtársam, van is, amivel egyetértek vele, természetesen sok mindenben nem. Mindenképpen egyetértek vele abban, hogy az együttműködési törvény fontosságát kiemelte. Én is úgy ítélem meg, hogy az együttműködési törvény - a parlament és a kormány közötti együttműködési törvény - alapfeltétele a kormány demokratikus ellenőrzésének. Ha nincs ez a törvény, akkor nincs ilyen ellenőrzés, s ez nem a jelenlegi kormányra, hanem a mindenkori magyar kormányra vonatkozik. Ezzel tartozunk a demokráciának, hogy ezt a törvényt elfogadjuk. Én most optimista vagyok Szájer úr és Herényi úr tegnapi megnyilatkozásai alapján. Úgy érzem, megvan az esély arra, hogy ki tudjunk alakítani egy tisztességes ellenőrzési rendszert, olyant, amellyel Európában is nyugodtan kiállhatunk, mert valahol a középmezőnyben helyezkedik el, nem a nagyon erős, de nem is a gyenge parlamenti ellenőrzések között. Ezt mi, parlamenti képviselők büszkén vállalhatjuk a többiek előtt.
Szájer úr elmondta, hogy az agrárgazdaságban problémák vannak. Ez kétségtelenül így van. Az országjelentés négy ilyen problémát azonosított, ebben önnek igaza van. Azért nem feledkezhetünk meg az SAPARD-ügy kapcsán arról - ugyan Szájer képviselőtársam azt mondta, már készen állt ez a hivatal, de ez azért erősen kérdéses -, hogy Magyarországnak 2002 júniusáig, a kormányváltásig nem volt akkreditált SAPARD-irodája; az összes csatlakozó ország közül egyedül Magyarországnak nem volt, Bulgáriának már 2000-ben volt. Tehát 2000 januárjától fel lehetett volna állítani és akkreditáltatni ezt az irodát, de 2002 júniusáig nem volt. Lehet, hogy voltak irodai elképzelések, ezt nem vitatom, de az tény, hogy 2002 őszére sikerült az akkreditációt, az elfogadtatást megszerezni. El sem indulhatott 2002-ig a SAPARD. Tehát amikor itt vádaskodunk, akkor egy kicsit több szerénységet is érdemes tanúsítania minden oldalnak, megvan az okuk erre, mert úgy látom, most sem ment minden tökéletesen, főleg ami az agrárgazdaság területén van.
Ez igaz az egységes integrált ellenőrzési rendszerre is, ezt elfogadom, ez is késlekedés volt, későn írták ki a tendert, sőt az első tendert vissza is kellett vonni, de ma azt állítják - és én mint bizottsági elnök, ezért bizonyos felelősséggel tartozom, folyamatosan figyelem -, hogy május 1-jével ez egy működőképes rendszer lesz. Kétségtelenül igaz, jobb lett volna, ha hamarabb üzemelhetjük be ezt a rendszert, ha még a csatlakozás előtt kipróbálhatjuk, hogyan működik.
Kétségtelenül igaz, vannak kisebb problémák az intézményépítés területén. Ezt nehéz is megmagyarázni, hogy miért, hiszen Magyarország egy működő ország, Magyarországon van hagyománya az intézmények működtetésének, ezért kétségtelen, nehéz erre jogos magyarázatot adni, de azt hiszem, május 1-jéig ez is megoldható.
És van egy hiányosság a felkészülésünkkel, ez nem vitatható: ez a kommunikáció. Ebben bizony nagyon komoly az előző négy év felelőssége is, hiszen nem folyt átfogó kommunikáció, de úgy érzem, az elmúlt két év sem tudta megoldani ezt a problémát, ez még előttünk áll. De ez csak egy dologra figyelmeztet: nem szabad leállni a csatlakozás pillanatában, a kommunikációnak, a tájékoztatásnak folytatódnia kell ezt követően is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még nagyon-nagyon sok mindent lehetne és kellene is mondanom, de az időm lejáróban van. Engedjék meg, hogy kifejezzem azt a reményemet, hogy nemcsak ennek a mostani vitának, de a júniusi európai parlamenti választásokig előttünk álló két, két és fél hónapnak is méltóságteljes, európai lesz a hangvétele. Ebbe beleférnek a viták, de ezek legyenek európai viták, lépjünk be emelt fővel az Európai Unióba (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), hiszen a siker kapujában állunk, és át fogjuk lépni azt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
