DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Biztos Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy bizottsági álláspont ismertetőjeként már említettem, magam is azt gondolom, hogy tényleg nem egy könnyen szabályozható tárgykör az, ami előttünk van. Nincsenek minták, amihez igazodni lehetne, nem tudunk igazán kitekinteni Európára, sőt, ha valahová kitekintenék, talán a szomszédainkra kellene kitekinteni, mert azokban az országokban, a kelet-közép-európai országokban a kisebbségek világában ma már - legalábbis a haladó országokban - hasonló a gondolkodás. Ettől függetlenül igazi fogódzóink nincsenek, ezért nehéz a lecke, ami előttünk van.
Két törvény van előttünk egy törvénytervezetbe sűrítve, és az előkészítések során ezt mindig is így kezeltük, ugyanakkor én nem tekintem kardinális kérdésnek, hogy egy törvényként van beterjesztve most az Országgyűlés elé. Én nem törekszem itt arra, hogy a beterjesztett törvényt vagy csomagot ismertessem, hanem inkább öt kérdéskört járnék körül, azokat, amiket én hangsúlyosnak tartok a Fidesz képviselőcsoportja nevében is megemlíteni, és bizonyos problémákra, további gondokra szeretném a figyelmet ráirányítani, vagy esetleg olyan örömteli elmozdulásokra, amik előttünk vannak, és lesz lehetőségünk eszmét cserélni ezekről a kérdésekről.
Az első ilyen probléma, amiről majd beszélni fogok, magának a kisebbségi törvénynek a céljával függ össze; ezt tartom én egyébként a legizgalmasabb kérdésnek, ez hogyan tudott eddig megvalósulni, és mennyire lesz inkább megvalósulási lehetősége, ha elfogadjuk ezeket a módosításokat. Ez a kulturális autonómia gyakorlásának lehetőségeivel függ össze. A második problémakör, amit én körbejárnék, az önkormányzati rendszer és a kisebbségi önkormányzati rendszer egymásmellettisége, az ezekben bekövetkező szerintem pozitív változások. Egy harmadik kérdéskör, amit szintén nagyon fontosnak tartok, hogy a törvény hatályában milyen változások lesznek. Itt egyfajta európai kitekintésre vállalkoznék. Egy negyedik kérdéskör - ez talán a legtöbb vitára okot adó kérdés -, ami a választójoggal függ össze, nyilvánvalóan a névjegyzék problematikáját fogja felvetni, és lesz javaslatom arra, hogy hogyan haladjunk tovább, hogy ebből törvény is lehessen.
Azt mondtam, én a legfontosabbnak azt tekintem, hogy a hazai kisebbségek valós kulturális autonómiával rendelkezzenek. Ezzel azt is mondom, és mondják a kisebbségi vezetők is, hogy ezt eddig ugyan a '93-ban megalkotott kisebbségi törvény deklarálta számukra, de ez az autonómia nagyon féloldalas volt. A deklaráció önmagában nem elég, meg kellett vagy meg kell teremteni azokat a törvényi feltételeket, azokat a jogi és pénzügyi garanciákat, amik azt eredményezik, hogy itt lesz kisebbségi autonómia.
Akkor, amikor a törvényt évek óta előkészítettük, konszenzus volt köztünk abban, hogy azt a helyzetet kell valamelyest megváltoztatni, ami a jelenlegi gyakorlat. A jelenlegi gyakorlat úgy írható le, hogy vannak valakik, akik intézményeket tartanak fenn, ezek többnyire a települési önkormányzatok vagy a megyék, és jó esetben ott van egy kisebbségi önkormányzat is. Ez a kisebbségi önkormányzat egy más által ellátott feladatot valamilyen módon befolyásol, mert más lehetősége nem igazán volt a hazai kisebbségeknek. Az autonómia akkor lesz teljesebb, ha kialakulhat egy olyan intézményi világ, ahol a kisebbségeknek nemcsak a befolyásolás lehetősége van meg, hanem autonóm módon ők egyfajta igazi fenntartóként irányítani tudják azt az intézményi világot, ami nekik rendeltetett.
(10.00)
Akkor, amikor kerestük azt a szereplőt, akihez ilyen jogok telepíthetők, az országos önkormányzatokban véltük megtalálni ezt a szereplőt. Itt emlékeztetek arra, hogy az oktatási törvényt már módosította a parlament ebben az országgyűlési ciklusban, és azok a koncepciók, amik egyébként a kisebbségi törvény gondolkodásának fontos részét jelentették, már ma meg is valósulnak, tehát ez egy élő joganyag, de csak az oktatás világában, mert az oktatási törvény módosította akkor a kisebbségi törvényt is. Talán az oktatás világában volt könnyebb dolgunk, mert szabályozni kellett azt az intézményi kört, aminek fenntartója lehet holnaptól kezdve az országos önkormányzat. Ez nem egy parttalan rendszer, tehát nem futhat el egészségtelen irányba a dolog, ha irreális igényei lennének a kisebbségi közösségeknek, hiszen a törvény szabályozta azt, hogy milyen intézmények kerülhetnek át az országos önkormányzatok fenntartása alá bizonyos feltételek mellett. Ezek azok az intézmények igazán, amelyek az adott kisebbségi közösség szempontjából rendkívül fontosak, az ország bármelyik pontján legyenek, és alapvetően a kisebbségi intézmények ilyen célokat szolgálnak.
Az országos önkormányzatoknak megadtuk azt az erős jogosítványt, hogy ők magukhoz tudják venni gyakorlatilag a fenntartás jogát. Megjegyzem, a települési önkormányzatok ezzel persze nem ellenérdekeltek, hiszen a pécsi Tiborc utcai iskola, ha holnaptól kezdve a német önkormányzat lesz a fenntartója, ettől még Pécsen lesz, ugyanaz a gyerekközösség, ugyanaz a pedagógusközösség fog ott dolgozni, csak a pécsi önkormányzatnak nem kell már a normatíva felett erre az intézményre áldozni, mert az állam áldoz rá. Tehát az államnak ez valamelyest többletköltségeket jelent, de ugyanakkor ki fog alakulni például egy olyan német intézményi világ, és ez igaz minden más kisebbségre is, amit akár az anyanemzetek másként fognak támogatni, mert ez most már a német kisebbségi világ, tehát én azt gondolom, hogy ezek fontos elmozdulások voltak; ez volt a jogi garanciarendszer.
A pénzügyi rendszer esetében pedig egyszerűen lemásoltuk azt, ami az egyházak világában már normálisan működött, az egyházaknak sincs annyi pénzük, amennyire szükségük lenne, ezért a jogalkotó azt mondta, hogy a normatíva feletti összeget, ami kell az intézmény működéséhez, az állam kipótolja. Ezt a technikát honosította meg a kisebbségi törvény is az oktatás világában, és ez az, ami ma már egy hatályos joganyag.
Egy kicsit nehezebb dolgunk volt a kultúra világában, mert az autonómiának ez is egy fontos része, tehát nemcsak oktatási intézményekben kell gondolkodnunk, hanem könyvtárakban, múzeumokban és bármilyen más kulturális intézményben, itt viszont a finanszírozás jelenti az igazi nehézséget, mert itt aztán tényleg nincs fogódzó a kezünkben. Tehát akkor, amikor az országos önkormányzati vezetők azt mondják, hogy többletgaranciákat kérnek arra, hogy tudjanak intézményeket működtetni, meggyőződésem, ezt a szabályozást tartják egyelőre gyengének, ugyanis az országos önkormányzatoknak most meglesz az a lehetőségük, hogy bizonyos intézményeket átvegyenek, ami kizárólag kisebbségi érdekeket szolgál, vagy akár alapítsanak; a törvényben annyi van, hogy ennek a pénzügyi feltételeit a költségvetési törvényben kell megteremteni. Ezt nem érzik elég garanciának, mert ezt sokféleképpen meg lehet teremteni, úgy is meg lehet teremteni, hogy valójában nem lesz kulturális intézményre átvételi lehetőség, mert a mindenkori költségvetési alkuk során nem képződik ehhez kellő forrás, vagy nincs mögötte kellő akarat, tehát itt a törvény mindenképpen pontosításra szorul. Egyébként a miniszter úr az expozéjában is kitért erre, ha nem is ilyen konkrétsággal, de én azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre gondolt.
Ahhoz persze, hogy ez az autonómia működni tudjon, hogy az országos önkormányzatok intézményeket tudjanak fenntartani, az országos önkormányzatokat is meg kellett erősíteni. Azt a lehetetlen állapotot, hogy az országgyűlési (Sic!) önkormányzatok elláthatnak közjogi feladatokat, de törvényességi szempontból senki sem felügyeli őket, meg kellett változtatni, ez bizonyos vitákat váltott ki, de azt gondolom, az országos önkormányzatok ezzel már tökéletesen egyetértenek, hogy ez a törvényességi felügyelet velük szemben is működni tud. Nyilvánvalóan ahhoz, hogy ők a feladataikat ellássák, egy szakavatott hivatalra van szükségük, erre a törvényben vannak utalások, ennek a hivatalnak a költségvetését is biztosítani kell, szabályozni kellett a hivatalban dolgozóknak a státusát, és azt gondolom, hogy ez megnyugtató módon ebben a törvényben megtörténik.
Egy második kérdéskör maga az önkormányzati rendszer és az abban bekövetkezett elmozdulások. A Fideszen belül is vannak olyan álláspontok, és ennek talán valamelyik bizottsági előadó is hangot adott, hogy a fővárosban meg kellene szüntetni a kétszintű önkormányzatot, és egy kisebbségi önkormányzatot kellene működtetni. Akik emellett érvelnek, azok csak azért hozzák fel ezt a kérdést, mert azt mondják, hogy a fővárosban van a legtöbb visszaélés a kisebbségi rendszerrel, ha van valamifajta biznisz ezen a területen, akkor ez leginkább itt jelenik meg, és ezért akarják a kerületeket megszüntetni. De az egész rendszernek a logikája, még egyszer mondom, mások látnak el feladatot, települési - vagy főváros esetében kerületi - önkormányzatok, és mellette van egy kisebbségi önkormányzat, ami ezt a feladatellátást befolyásolja, tehát ezt is lássuk magunk előtt, amikor egy ilyen kérdésben kimondjuk a végső szót.
Ha a főváros kétszintű, akkor számomra eddig is felfoghatatlan volt, hogy vidéken miért csak a települési önkormányzatok mellett van kulturális autonómiagyakorlási lehetőség. Egy kisebbségi önkormányzatnak is, mondjuk, a megyéknél, amelyek fontos intézményfenntartók, sőt egyre nagyobb intézményfenntartók lettek a lehetetlen önkormányzati anyagi helyzet miatt, a települések söpörték át az intézményeket az önkormányzatoknak, a közgyűjtemények mint nagyon fontos intézmények ott vannak a megyénél, és a kisebbségi autonómiagyakorlásnál a befolyásolásnak a lehetősége se volt meg azért, mert a megyék szintjén nem működött kisebbségi önkormányzat. Ezt valamilyen technikával mi pótoltuk ott a vidéken, de nem volt az igazi. Tehát azt gondolom, hogy amikor ezeket a kérdéseket vizsgáljuk, akkor az egész kérdést, a szervezetet az autonómiagyakorlás szempontjából vizsgáljuk, és így mondjunk ítéletet, vagy így változtassuk meg a törvényt, és ne csak magát a szervezetet lássuk.
A következő kérdés a törvény hatálya. Én egy nagyon fontos elmozdulásnak gondolom azt, hogy kiterjedne a törvény hatálya az európai uniós polgárokra, azokra, akik Magyarországon letelepednek, hiszen az Európai Közösség joga ezeknek a polgároknak egyébként is megadja azt a lehetőséget, hogy a települési önkormányzatok választása során választók és választhatók legyenek, leszámítva a polgármesteri státust. Ha a többet megadjuk, miért ne adnánk meg a kevesebbet ezeknek a polgároknak? Ott élnek ezek az emberek ma közöttünk, Baranya kicsi településein, ahhoz az adott közösséghez nyelvileg és kulturálisan is kötődnek, részesei ennek a közösségnek, teljesen mindegy, hogy tegnap például Németország vagy Luxemburg - Luxemburg nem jó példa -, vagy például Belgium volt esetleg az életterük, most egy Baranya megyei kicsi településen élnek. Tehát azt gondolom, racionális kiterjeszteni rájuk is a törvény hatályát, nem beszélve arról - gondolkodjunk megint magyar fejjel -, hogy mi nem akarjuk elfogadni azt az európai gondolkodást, hogy a nemzeti lét és az állami lét feltétlenül összefügg. Gondoljunk a státustörvény körüli vitáinkra, mi egy egységes magyar nemzetben gondolkodtunk, aztán Európa némi gyomrozása hatására - a jelenlegi kormánytöbbség akaratának megfelelően - elfelejtettük, hogy mi egy egységes magyar nemzetben gondolkodunk.
Most az Európai Unió tagjai leszünk, lehetőségünk van arra, hogy befolyásoljuk a holnapi európai jogot. Az Európai Bíróság az, amely az Európai Közösség jogából jogot csinált, nem a többi intézmény, a Bíróság csinált jogot. Érdemes lenne egyszer végigelemezni, hogy például az emberi jogok problematikája hogyan került be az Európai Közösség jogába, milyen fontos szerepe volt ebben az Európai Bíróságnak. Egyébként csak abban bízom egy nagy idealistaként, hogy a kisebbségi jog fejlesztése területén az Európai Bíróságnak hasonló szerepe lesz, de ehhez valami fogódzót kell adnia a tagállamoknak. Magyarország mint egy leendő tagállam adjon ehhez némi fogódzót, nem beszélve arról, hogy akkor, amikor az európai klauzulát beépítettük az alkotmányba, bekerült az az államcél is, ha szabad így fogalmaznom, hogy a Magyar Köztársaság az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében. Ez az én felfogásom szerint nemcsak azt jelenti, hogy amit Brüsszelben valakik eldöntenek, azt mi kénytelenek vagyunk alkalmazni, hanem innen mi is alakítjuk az Európai Közösség jogát, mi is segítjük ilyen szempontból az integrációt.
Tehát azt gondolom, hogy egy kisebbségi közösséghez tartozó, nyelvileg és kulturálisan is hozzátartozó egyén, ha az nem magyar állampolgár, de itt életvitelszerűen él, a mindennapok részében együtt él a hazai kisebbségi közösségekkel, számomra teljesen evidens, hogy a választások során is megnyilvánulhasson, és utaltam arra, hogy mennyivel több lehetősége van ennek a polgárnak egyébként is az Európai Közösség jogából adódóan. Örülök, hogy ez bekerült a törvénybe, ezt egy fontos elmozdulásnak tekintem.
(10.10)
Itt kell talán kitérnem arra is, hogy az Európai Parlament 1993. szeptember 24-ével egy jelentésében úgy foglalt állást, hogy a majdan elfogadásra kerülő európai alkotmány ne csak Európa kulturális sokszínűségét említse meg, hanem a nyelvi sokszínűségre is hangsúlyt helyezzen. Ez nagy valószínűséggel így lesz alkotmányerőre emelve, ahogy ez megtörténik. Mi azonban itt arra figyeljünk fel, hogy ha a nyelvi sokszínűség érték, az Európai Parlament ezt eddig is értéknek tekintette. Volt, amikor pénzzel is ösztönözte úgy, hogy nem volt rá igazán hatásköre, de mégis pénzzel ösztönözte a nyelvi sokszínűség megőrzését Európában addig, amíg az angolok keresztbe nem tettek ennek a törekvésnek. De most, ha lesz egy alkotmányos fogódzó ebben, akkor a nyelvi kérdés felerősödhet nekünk, és meg kell keresnünk a törvényben minden olyan paragrafust, azoknak a paragrafusoknak a felerősítése lehetőségét, ahol a nyelvi kérdésnek rangot adunk. Ez a Fidesz frakciójában nyomatékosan megfogalmazódott, és ez a törvényben kevésbé hangsúlyos kérdés, és nem feltétlenül csak ott kell keresgélni, ahol eddig keresgéltük, hogy a jelölt, aki képviselő lesz, tudja a kisebbség nyelvét, mert ez jól van, ha így van, ez erősítendő, az más kérdés, hogy kőbe véshetőek ezek a szabályok, de más területen, a mindennapi működésben is erősíteni lehet a nyelvi kérdést.
A választójog problematikája talán a legtöbb vitára okot adó kérdés, és itt nyilvánvalóan akkor el kell jutnunk a névjegyzékhez. Valamit csinálnunk kell, mert az az alkotmányos ex lex állapot, ami eddig az alkotmányban volt, hogy mondott valamit az alkotmány 68. §-a, a kisebbségi közösséghez tartozók válasszanak helyi és országos önkormányzatot, és volt egy 70. § (1) bekezdés - vagy ma még van is -, ami viszont ezzel szögesen szembement, és azt mondta, hogy ezeken a választásokon minden magyar állampolgárnak aktív és passzív választójogot adunk; ettől kezdve elindult az a népmozgalom, ami elindult a választások során, mindenki szavazott oda, ahová éppen megkérte rá a szomszédja vagy valamilyen ismerőse, és utána ezt az illegitim rendszert vagy kevésbé legitim rendszert elkereszteltük kisebbségi önkormányzatnak.
Most már alkotmányos kényszer van, hogy elmenjünk valamilyen racionális választás irányába, mert a 70. § (1) bekezdése az európai uniós tagságunk napjától kezdve nincs benne a magyar alkotmányban, tehát csak a 68. § van, mindent a 68. §-nak kell alárendelnünk. Azt biztosnak gondolom, hogy ami itt le van írva, legalábbis én azt gondolom, az egy lehetséges megoldás. Ugyanakkor a Fideszen belül - és ezt egy pillanatig sem titkolom - nincs e körül a kérdés körül egyetértés. Az a megcélzott törekvés, hogy a 68. § kapjon hangsúlyt, hiszen nincs is más, azaz a kisebbségi közösséghez tartozók joga legyen helyi és országos önkormányzatot létrehozni, az egy nem vitatott cél, másoknak ebbe nem kell és nem lehet belebeszélni, ettől kisebbségi ez az önkormányzati rendszer. De hogy ezzel a névjegyzéki megoldással kell-e ezt megcsinálni vagy egy más technikával, ekörül a Fidesz-frakció is még vitatkozik és gyűrődik.
Egy kicsit félünk ettől a rendszertől. Azt őszintén mondom, hogy ha a jogászi énem nyilvánul meg, akkor nem tudok nagyon ez ellen a rendszer ellen beszélni. Ha az az érintett, vagy aki az adott közösségben él, akkor tudom jól, hogy a kisebbségi közösségek mezei emberei, akik a végeken szavazni fognak, akik az egésznek a lényegét jelentik, azok berzenkednek mindenfajta névjegyzékkel szemben, még akkor is, ha a kisebbségi közösség tagjai hozzák létre ezt a névjegyzéket. További gond az, hogy ez egy laikus társaság, alakszerű határozatokat kellene hozni, amit utána a bíróság előtt is lobogtatni lehet.
Tehát nem tudom elképzelni, hogy valamelyest az államigazgatás jó szándékú segítsége ne tudjon megnyilvánulni egy ilyen névjegyzékhez. Ez annyira nem lehet egy zárt világ, hogy a szakértelmet is eltanácsoljuk a névjegyzéket létrehozó bizottságtól. Ráadásul akiket az első körben eltanácsolunk a névjegyzékbizottságból, azok egy következő körben látják ezt a névjegyzéket.
Tehát ha a névjegyzékben gondolkodunk, akkor ezt is újra kell gondolnunk, és az elkövetkezendő egyeztetések során a Fidesz-frakciónak kérése lesz az is - ennek itt is hangot adok -, hogy azért más megoldásokban is akarjunk gondolkodni, amelyek kevésbé macerásak. Ezt négyévenként eljátsszuk a kisebbségi közösséggel, ez elkoptatja a kisebbségi közösséget, ez sokunknak az álláspontja, és nincsenek igazi fogódzók. Ha önök végigolvassák ezt a törvényszöveget, akkor talán igaz az az állításom, hogy mérlegelés alapján akarunk választójogot adni az embereknek, ugyanakkor azok, akik mérlegelnek, azoknak igazán nincsen semmi a kezükben, ami alapján mérlegelni tudnának. Nincsenek igazi fogódzók, egy olyan ismeretkritérium van körbeírva. Milyen helyzetbe hozzuk a bíróságot, akinek ezt a jogvitát el kell dönteni? A bíróságnak se adtunk semmilyen támpontot, ezért hozzáértő jogászok azt mondják, hogy a bíróság minden esetben az egyén jognyilatkozatát fogja elfogadni, és ha ő a kisebbséghez tartozónak gondolta magát és tett egy jognyilatkozatot, akkor ez fog megállni, és nem az egyéb szempontok.
Tehát ilyen nézőpontból is gondoljuk újra ezeket a kérdéseket. Még egyszer mondom: mi a céllal egyetértünk, hogy a 68. §-nak meg kell valósulnia a választások során, hogy ezzel az eljárással, ezt némileg átalakítva vagy egy másik eljárással, az vitatható kérdés a továbbiakban.
És itt, az utolsó másodperceimben akkor arra térnék ki, hogy hogyan tovább. Államtitkár úrral azért a Fidesz frakciója már egyeztetett. Tehát azt gondoljuk, hogy most itt a vezérszónokok a frakciójuk álláspontját úgy körülbelül elmondták, felfedték a kártyáikat, semmi se hajt minket arra, hogy ebből három héten belül törvényt csináljunk, pihenjünk rá erre a kérdésre. Nem akarom a szőnyeg alá tenni ezt a kérdést, de gondoljuk át újra ezeket a kérdéseket, egyeztessünk, és birkózzunk azokban a kérdésekben, ahol hangsúlyeltolódás mutatkozik közöttünk, tudva, hogy a törvénynek minden sora kétharmados, és azért, hogy egypár hónap múlva ebből tényleg törvény lehessen, mert ez a kisebbségek érdeke, és azt gondolom, hogy a politikai pártok képviselőinek is ez kell hogy legyen az érdeke.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
