LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Több évtizedes pedagógiai tapasztalatom egy mondatba sűríthető: a kábítószer támadás az élet ellen.
A világban szinte mindenütt felemás és bizonytalan a küzdelem az élet elleni támadásokkal szemben, mert élet elleni támadásnak tartom az abortuszt, a magzatgyilkosságot, az erőszakos képernyőt is, a pornográfiát, a homoszexualitást, az egyneműek házasságát. Élet elleni támadásnak tartom a túlzott alkoholfogyasztást, a nikotinfüggőséget, az eutanáziát és sorolhatnám tovább. És mindenképpen élet elleni támadás a kábítószer.
Felemás a küzdelem, és bizonytalan ez a küzdelem az élet elleni támadásokkal szemben, a világon szinte mindenütt - mondtam a bevezetőmben. S felemás érzésekkel tanulmányoztam a tények, az ellátó intézmények felsorolásában, a statisztikákban bővelkedő jelentést. A felemás közérzetem oka az, hogy bennem is kialakult az az érzés, hogy egy ilyen kiemelt nemzetstratégiai program teljesítése eleve nem lehet sikeres, ha még a kívülállók is úgy látják, hogy bizonytalanságot sugalmaz a drogok elleni küzdelem. Azt tapasztalom magam is, hogy a médiában a kormánypártok megszólaltatott személyiségei lényegesen több időt fordítanak a drogfogyasztással szemben következetesen fellépő politikusok és társadalmi szervezetek ellenében, mint a tényleges veszélyt jelentő, a drogokat terjesztő és fogyasztó közeg ellen.
Ilyen körülmények között egy alapos gyanú is foglalkoztatja a társadalmat, egy olyan gyanú, hogy a kábítószerügy felelősei vajon mennyire elszántak, mennyire céltudatosak, mennyire határozottak, és mennyiben képesek megingás nélkül elutasítani a tilalom és a tűrés határát bontogató kísérleteket. Elég, ha csak egy kéthetes újsághírre utalok, amely szerint a “Liberális Charta 2004” nyilatkozatot kibocsátók a szabad droghasználat és a drogfogyasztás büntetlenségének elérése mellett törtek lándzsát.
(16.10)
A drogfogyasztás teljes büntetlenségét követelők véleményüket azzal indokolták, hogy ők a megelőzést tartják fontosnak, s nem a drogfogyasztók büntetését. Ez a nézet véleményem szerint a büntetőjog eddigi szemléletének radikális megkérdőjelezését is jelentheti, hiszen a büntetések magától értetődő célja, sőt olykor erőteljesebb célja is lehet a megelőzés és a bűnelkövetésre csábító alkalmak semlegesítése.
Éppen a megelőzés eszközeit gyengítette az elmúlt években a drogfogyasztást korábban büntető jogszabályok eltörlése vagy fellazítása. Gyakran hallható érv, hogy a korábbi szigorú szabályok alapján lényegében alig ítéltek el néhány személyt, azaz nem volt jelentősége ezeknek a büntető intézkedéseknek. Nos, éppen ez az a hibás szemlélet, amivel magam sem értek egyet, hiszen ha a korábbi jogszabályok jól szolgálták a bűnmegelőzést, volt elrettentő erejük is, akkor semmilyen következtetést nem lehet levonni a büntetőjogi hálón fennakadtak csekély számából. Ezen logika alapján akár meg lehetne szüntetni a rablógyilkosságért járó büntetést is, ha valamely évben éppen nem volt ilyen jellegű bűncselekmény.
Tisztelt Ház! A jelentés azt állítja, hogy a korábbi büntető jellegű intézkedéseket azért kellett enyhíteni, mert nem volt semmiféle elrettentő erejük. Idézem az indoklást: “A változást követő statisztikai adatok és készített felmérések is azt mutatják, hogy a kábítószereket kipróbálók, valamint az e tárgykörben regisztrált bűncselekmény-, illetve elkövetői szám továbbra is növekedést mutat.” Ha fellapozzuk a hivatalos statisztikai adatokat, akkor a jelentés állításaival szembenálló adatokat találhatunk. Például azt az adatot, hogy az egészségügyi hatóságok látókörébe első ízben került betegek száma '99-ben 5770 volt, 2002-ben, kedves Gusztos Péter képviselő úr, 4717. A hivatalos adatok szerint tehát lényegesen gyengült a kábítószert élvezők táborának az utánpótlása.
Egy adat nem adat, mondhatná bárki, aki védelmezni kívánja a korábbi szigorú drogellenes intézkedések feloldását. Hadd említsek tehát egy másik adatot, a kezelésen megjelent drogbetegek számát: összesen 2000-ben 12 789, 2002-ben egy kissé kevesebb, 12 777 kábítószeres beteggel foglalkoztak az egészségügyi hatóságok. Itt már nem volt olyan látványos eredmény, nem volt olyan mértékű esetszámcsökkenés, mint az első ízben megjelenő betegek körében, de az adatok mindenképpen cáfolják a jelentésnek azt az állítását, hogy ebben az időszakban a kábítószert használók száma töretlenül növekedett volna. 2003-ra nézve már elfogadom a növekedés lehetőségét, de ez a növekedés már a korábbi szigorú büntetési tételek eltörlése után jelentkező új tendencia is lehet.
Tisztelt Ház! Hiányérzetem volt a jelentés tanulmányozása során amiatt is, hogy a hatóságok nem veszik fel a küzdelmet a drogfogyasztás érdekében fellépő mozgalmak és gyanús társadalmi szervezetek ellen. Mit ér egy kormányprogram, ha annak több felelőse az úgynevezett puha drogok legális fogyaszthatóságát propagálja? Itt a média felelőssége is óriási, hiszen volt tavaly Budapesten egy olyan drogpárti felvonulás, ahol a média a drogbárók ellen fellépőket festette le szélsőségesnek, és nem a drogdílereket pártolók gyülekezetét. Vajon hogyan fogták fel a szerepüket a média-panaszbizottságokban a kormánypártok által delegált személyek, ha nem ennek a drogellenes nemzeti stratégiának a szellemében döntöttek?
Ezzel az esettel is érzékeltetni kívántam, hogy bizony a kormány drogpolitikáját mennyire kettős természetűnek érzi a közvélemény, még akkor is, ha itt, a teremben jó szándékot képviselők ülnek - de tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Hadd említsek még egy problémát, mégpedig az uniós csatlakozást követő vámhatárok megszüntetését: ami eddig fennakadhatott a határon, az május 1-je után már szabadon beáramolhat az országba. A jelentés ugyan röviden kitér arra, hogy “hét régióban tevékenykedő határrendészeti mobil ellenőrző csoportokat hoznak létre, amelyekben kiképzett kábítószer-felderítők is helyet kapnak”, véleményem szerint elhamarkodott volt a nagymértékű létszámleépítés a vám- és pénzügyőrség testületében, meg kellett volna várni a csatlakozás után ránk háruló feladatok tényleges nagyságát. Attól tartok - és ebben a szakemberekkel egyetértek -, hogy 2004 a kábítószer-ellenes küzdelem fekete éve lehet az akadálytalanul beáramló drogok nagy mennyisége miatt.
Mindezek ellenében a jelentés nemhogy a szükséges, de az elégséges következtetéseket sem rögzíti véleményem szerint. Egyetértek Csáky Andrással: a jelentés elfogadásakor magam is tartózkodni fogok. Hogy miért nem utasítom el? Egyrészt valóban tartalmaz hasznos ismereteket, jó szándékot, másrészt becsülöm mindazok erőfeszítését, akik áldozatos munkájukkal naponta újrakezdik küzdelmüket a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
