MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés határozata alapján a kormánynak kétévente kell egy jelentést beterjesztenie, aminek két célja van: egyrészről, hogy áttekintse a kábítószerrel kapcsolatos helyzetet az országban, másrészről pedig a kábítószer-ellenes stratégiával kapcsolatos kormányzati feladatokról adjon egy számadást, hogy hol állunk, hol tartunk, milyen eredményeket értünk el.
Azt gondolom, hogy ezen feladatok végrehajtásához egy nagyon jó alapot teremt az a 2000-ben elfogadott kábítószer-ellenes nemzeti stratégia, amit az Országgyűlés egyfajta politikai konszenzussal fogadott el, hiszen 2 tartózkodással, egyetlenegy ellenszavazat nélkül, teljes összhanggal fogadta el a Ház. De azt gondolom, fontos megjegyezni, hogy a társadalomban ennek a problémának a kezeléséhez egy kicsit több mindenre van szükség, hiszen szükség van egyfajta társadalmi konszenzusra is.
Minden egyes társadalmi problémának van egy életciklusa, ha szabad ezt mondani, valamikor először a társadalom még csak tabuként kezeli a problémát, aztán kezdi elfogadni, hogy létezik ez a probléma, de még nem nagyon mer vele foglalkozni, aztán egyre természetesebbé válik, és már egy kicsit el is kezd foglalkozni a kérdéssel, de még nem érti meg, nem fogadja el, és talán az utolsó fázis az, amikor érti is a problémának a lényegét, el is fogadja, hogy ezzel együtt kell élni, és ekkor születik meg talán az az összhang, az a fajta hozzáállás, ami egy empatikus hozzáállást jelent, és ez teszi lehetővé igazán hatékonyan a probléma kezelését.
Éppen ezért ez a mostani jelentés tartalmaz egy nagyon fontos állítást ebben a témakörben, ami arról szól, hogy ugyan a magyar társadalom hozzáállása a kábítószer-problémához egy eléggé tartózkodó hozzáállás, ettől függetlenül - és ez az, ami nagyon fontos - az átlag állampolgár a kábítószerfüggő embert, a kábítószerfüggő fiatalt nem bűnözőnek, hanem betegnek tekinti. Ebből viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a társadalom fontosnak tartja azt, hogy segítsünk ezeknek az embereknek, és a problémájukból valamifajta kiutat tudjunk mutatni. Tehát mindenféleképpen megértéssel közelít a társadalom ehhez a kérdéshez.
Azt gondolom, ebből az is következik, hogy közös a felelősségünk, nemcsak kormányzati oldalról, nemcsak önkormányzati oldalról kell ezzel a problémával foglalkozni, hanem igenis kell a család oldaláról, kell a civil szektor oldaláról, és kell a kortársak oldaláról foglalkozni, hiszen aki jár fiatal közösségbe, az tudja, hogy manapság sokkal nehezebb erre a kihívásra, erre a veszélyre nemet mondani egy adott kortársi közösségben, mint igent, és ezáltal csatlakozni a közösséghez. Éppen ezért azt gondolom, hogy komoly figyelmet kell fordítani nemcsak a családra, nemcsak a civil szektorra, hanem magukra a fiatalokra is, hogy önmagukban is legyen kellő erő, hogy ellen tudjanak állni ennek a kísértésnek.
Néhány szót a helyzetelemzésről, hiszen van egy-két rossz tendencia, erről kell hogy beszéljünk, hiszen azért dolgozunk, hogy ezeket a tendenciákat is visszájára tudjuk fordítani. Talán tételként azt mondhatjuk, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály a középiskolás korosztály; ha a '90-es évek elejét tekintjük, akkor azt lehet mondani, hogy a kábítószert kipróbálók aránya a középiskola 16 éves korosztályában egészen konkrétan 10 százalék körül mozgott, ez a '90-es évek második felére majdnem megduplázódott, 19 százalékra emelkedett. Aztán van egy másik adat, ami a 2003-as adatokat tartalmazza: itt azt mondjuk, hogy a középiskolások közül, akik valamilyen módon már kipróbáltak bármilyen kábítószert, ez 21,5 százalékot tesz ki, tehát egy jelentős arányról van szó.
(A jegyzői székben Németh Zsoltot Vincze László váltja fel.)
Ugyanilyen fontos tendencia, hogy van egy jelentős különbség Budapest és a vidék, és a nagyvárosok és a vidék között. A leginkább fertőzött és leginkább veszélyeztetett fiatalság a Budapesten élő fiatalság, hiszen az elmúlt négy évben 20 százalékkal emelkedett Budapesten a kábítószert kipróbálók aránya, tehát ez mindenféleképpen jelzés értékű, és a kormányzati feladatokat ehhez mérten kell majd meghatározni.
(13.30)
És még van egy nagyon kellemetlen tendencia, amit mindenféleképpen meg kell változtatni. Amíg a '90-es évek során, amikor valóban volt egy robbanásszerű növekedése a kábítószer-használatnak, a kábítószert kipróbálók átlagéletkora 16 év és afölött volt, addig manapság már találkozunk 14 éves vagy 14 év alatti fiatallal, aki kipróbálta a kábítószert. Tehát mindenféleképpen az figyelhető meg, hogy az elmúlt 14 évben lefelé tolódik a kábítószert kipróbálók átlagéletkora. Aztán vannak azért kedvező tendenciák is, és hadd folytassam ezzel. Ugyan említettem, hogy volt a '90-es években egy robbanásszerű növekedés a kábítószert kipróbálók körében, de ennek a növekedésnek az üteme, hála istennek, az elmúlt két-három évben lassulást mutat, tehát nem olyan dinamikusan növekszik már a kábítószert kipróbálók aránya, mint ahogy ez az elmúlt tíz évben tapasztalható volt.
Van még számos más adat, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Például az egészségügyi intézményekben kezelt kábítószer-fogyasztók: az elmúlt négy évben, ha ezt a teljes egységet nézzük együtt, akkor összességében az állapítható meg, hogy az intézményekbe bekerülő emberek számának a növekedése megállt, stagnál, és úgy néz ki, hogy körülbelül egy 12-13 ezer fő körül stabilizálódik.
Aztán nagyon jelentős előrelépés az is, hogy az elmúlt években, egész konkrétan 2002-ben jelentős fejlesztések történtek a rehabilitációs kapacitások bővítésében, hiszen 174 ágyról 400 ágyra növekedett, tehát több mint megduplázódott azoknak a férőhelyeknek a száma, ahova a fiatalok, az érintettek bekerülhetnek. Ez azért nagyon fontos, mert egy kábítószer-fogyasztó, egy függő ember számára, ha meg tudja hozni végre azt a döntést, hogy szeretne lemondani a kábítószerről, akkor az időtényező nagyon fontos, hogy mikor kerül be az egészségügyi gondoskodásba, és mikortól kap szervezett segítséget. Itt természetesen az a jó, hogy ahogy megszületik a döntés, abban a pillanatban lehetősége legyen rész venni ilyen rehabilitációs képzésben. Ez egyébként részben bővítéssel, részben pedig új rehabilitációs otthonok rendszerbe való belépésével valósulhatott meg.
Aztán még mondanék egy-két adatot. 2001-ben 36 olyan halálesetet regisztrált a rendőrség, amely kábítószer-túladagolásból származott. Ebben, hála istennek, az a jelentős változás következett be, hogy 2002-ben a felére csökkent ez a szám, és 2003-ban további csökkenés figyelhető meg. Itt azért meg kell jegyezni természetesen, ha egyetlenegy fiatal élet is áldozatul esik a kábítószernek, már az is sok, de egyfajta pozitív tendenciát figyelhetünk meg.
Ha kábítószer-problémáról beszélünk, fontos beszélni egy kicsit a bűnözésről is. Valóban, 1998-hoz viszonyítva 2002-re a kábítószerrel való visszaéléses bűncselekmények száma körülbelül 38 százalékkal növekedett, és ez így valóban riasztó képet mutat. Ezt egy picit cizellálja az a másik adat, ami arról szól, hogy ezeknek a bűneseteknek körülbelül a 83 százaléka nem terjesztői magatartáshoz kötődő bűncselekmény volt, hanem fogyasztói magatartáshoz kötődő bűncselekmény. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos adat a számunkra, mert ezzel is talán lehet azt bizonyítani, hogy annak a büntetőtörvénykönyv-módosításnak, amit az elmúlt időszakban a kormány megtett, volt valós alapja, és ezzel talán a kábítószer-probléma kezelésében a valósághoz közelebbi utat választottunk.
Azt gondolom, hogy ez azért is helyes, mert az elterelés intézményének a bevezetése találkozott egyfajta társadalmi konszenzussal is. Hiszen ha azt mondjuk, hogy igenis az emberek úgy tekintetnek a kábítószerfüggő fiatalokra, mint akik betegek, és ezért fontosnak tartják az ő kezelésüket, akkor mindenféleképpen az az irány a helyes, ha nem a kriminalizáció irányába, tehát rögtön a jogi következményekkel való szembesülés irányába, hanem sokkal inkább a medikalizáció, a megelőzés, a felkészítés és a tájékoztatás irányába indulunk el. Ebből a célból vezettük le azt a következtetést, hogy fontos az elterelés intézményének a megnyitása azoknak a fiataloknak is, akik nem függők, hanem csak egyszer-egyszer találkoztak a kábítószerrel. Ezért 2003. március 1-je óta hatályos a büntető törvénykönyv módosítása, ami ezen elterelés intézményére lehetőséget ad, nem csak függők számára is.
Ez egy megelőző, felvilágosító program, amihez természetesen ki kellett építeni a szolgáltatást, ki kellett építeni az infrastruktúrát. Hála istennek, erre mind a forrás, mind pedig a humán erőforrás megvolt, és azt tudjuk mondani az elmúlt egy év tapasztalatai alapján, hogy körülbelül ezer fő vett részt idáig az elterelés intézményében, és eddig, amennyi következtetést egy ilyen rövid idő alatt le lehet vonni, azt tudjuk mondani, hogy pozitív a megítélése és a tapasztalata ennek a lehetőségnek.
Néhány szót hadd mondjak a 2002-2003-ban megvalósult programokról. Először hadd említsem a kábítószer-egyeztető fórumokat. Azért tartom fontosnak ezt kiemelni, mert maga az a kifejezés, hogy KEF, most már a nemzetközi kábítószerügyekkel foglalkozó szakirodalomban is mint szakszó és mint szakzsargon szerepel, és azt gondolom, hogy ez azoknak a munkáját dicséri, akik ennek a létrehozásában részt vettek. Valóban, ezek a kábítószer-egyeztető fórumok mással nem pótolható szerepet töltenek be az adott helyi, lokális közösség életében.
2002-ben 66 olyan új kábítószer-egyeztető fórum jött létre, aminek átlagban legalább 20-25 tagja van, és valóban összefogja a helyi közösségben azokat az érintett szervezeteket, amelyeknek közük lehet egy ilyen kábítószer-probléma kezeléséhez. Erre 68 millió forintot fordított támogatási összegként 2002-ben a kormányzat. Aztán természetesen mind 2002-ben, mind 2003-ban a minisztérium a prevencióval kapcsolatos, a megelőzéssel kapcsolatos pályázatokat is hirdetett, ez 2002-ben több mint 300 millió forint volt, 2003-ban is több mint 300 millió forint volt. Itt a cél a drogfogyasztás, a bűnözés visszaszorítása, ártalomcsökkentés, megelőzés és felvilágosítás volt. Aztán a nemzeti stratégia megvalósításához a 2003. évben további 700 millió forint állt rendelkezésre. Ezt nem a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium költötte el, hanem azok a tárcák, amelyeknek feladata van a stratégia végrehajtásában, ők használták fel ezeket a forrásokat, és az ő munkájukat segítette.
Néhány szót a 2004-es tervekről. A minisztérium egy új kezdeményezést indít 2004-ben, hiszen azt mondjuk, hogy a stratégiából következően fontos a prevenció, a megelőzés. Aztán fontos, ha egy fiatal már találkozott ezzel a problémával, és ne adj' isten, függővé válik, akkor fontos a rehabilitáció. De ez a folyamat még nem zárul itt be, hiszen ha egy fiatalnak sikeres a rehabilitációja, akkor van még egy lépés, amiben tennünk kell, ez pedig a reintegráció kérdése. A reintegráció pedig arról szól, hogy a fiatalnak vagy az érintettnek segítsünk, hogy visszajuthasson a társadalomba, visszaintegrálódhasson, vagy akár konkrétabban, például a munkaerő-piaci reintegrációt is segítenünk kell. Tehát ez évben mindenféleképpen új programot indít a minisztérium ebben.
Ugyanúgy megerősítjük a prevenciós drogkutatási műhelyek hálózatát is, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a már megtett feladatokon, a már megtervezett projekteken túl és ezeknek a bázisán újabb és újabb kezdeményezésekkel tudjunk élni, ami a probléma megoldásához visz minket közel. Természetesen 2004-ben is félmilliárd forintot fordítunk pályázati úton kábítószer-probléma kezelésére, ez mintegy 30 százalékos növekedést jelent az előző évi pályázatokhoz képest. Azt gondolom, hogy ez mindenféleképpen egy pozitív jel.
A pályázati kategóriákról - hiszen március 1-jével a minisztérium kiírta az összes ehhez a területhez kapcsolódó pályázatát -: itt több kategória van. Elsősorban az alacsony küszöbű és ártalomcsökkentő intézmények működésének a támogatását támogatjuk; a szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez is próbálunk hozzájárulni, szakmai kiadványokat, szakkönyveket, különböző konferenciákat támogatunk. Természetesen a kábítószer-egyeztető fórumok működését is segítjük. A képzés, továbbképzés sarkalatos pontja a programnak, és társadalomtudományi elemzésekre, vizsgálatokra és kutatásokra is fordít a tárca, illetőleg az imént már részletesebben beszéltem róla, a reszocializációval és a reintegrációval kapcsolatban is van pályázatunk. Ezen túlmenően az év elején elindítottunk egy 260 millió forintos PHARE-pályázatot, ami civil szervezetek számára ad lehetőséget arra, hogy a prevenció területén bármilyen típusú tevékenységhez igényelhessenek támogatást.
Van még egy nagyon fontos terület azon túl, hogy Magyarországon természetesen megyünk előre, és haladunk a nemzeti drogstratégia végrehajtásában. Ezen kívül, azt gondolom, az európai uniós csatlakozásunk egy újabb területet nyit meg a számunkra, hiszen számos esetben Magyarországot példaként említik ezen a területen. Ezért a tárcának az a célkitűzése, hogy 2004-gyel befejeződik az Európai Unió drogstratégiája és akcióterve, és egy új akcióterv és egy új stratégia kidolgozása kezdődik meg a 2005-2009 közötti időszakra. Ebben a minisztérium aktív szerepet kíván vállalni, hiszen abban hiszünk, hogy egy új családban, ami az Európai Unió, nagyon fontos, hogy Magyarország kifejezze véleményét, szándékát, és aktív részese legyen ennek az új stratégiának a kialakítása során, hiszen az ír és holland elnökség mindenféleképpen prioritásként fogja kezelni ennek a stratégiának az elkészítését.
(13.40)
Ha összegezni kellene azt a munkát egy mondatban, amit az elmúlt években - akár 2000-től, akár régebbtől - végeztünk, akkor azt lehetne mondani, hogy a kormány nagyon sokat tett ebben az ügyben, de még többet kell tennünk, még több feladat van előttünk. Talán nem eretnekség azt az utópisztikus célt kitűzni, még ha tudjuk is, hogy van benne némi utópia, hogy egészen addig nem nyugodhat egyetlen magyar kormány sem, ameddig akár egyetlen drogfüggő fiatal is létezik az országban, hiszen olyan veszélyről van szó, amely végső soron akár tragédiát, halált is okozhat. Ezért a jövőben folyamatosan arra kell koncentrálnunk, hogy ennek a problémának a megoldásához közelebb és közelebb kerülhessünk.
Ehhez - ahogy már említettem is, ahogy kezdtem is a mondandómat - szükség van társadalmi konszenzusra. Úgy érzi a minisztérium, úgy érzik a területen dolgozó szakemberek a különböző kutatások alapján, hogy egyfajta társadalmi konszenzus megvan, amely társadalmi konszenzus erősödik azzal, ahogy az állampolgárok egyre jobban megismerik ezt a problémát, ahogy a tájékoztató programok, a kampányaink eljutnak hozzájuk. A minisztérium ebben az évben tervez egy felvilágosító kampányt indítani a kábítószer-prevenció érdekében, és ahogy egyre inkább elérjük a célcsoportjainkat, az érintetteket, a fiatalokat, a családokat és minden olyan szakembert, aki a fiatalokkal foglalkozik - legyen az pedagógus, lelkész vagy orvos -, ahogy őket egyre inkább fel tudjuk készíteni arra, hogy mire kell odafigyelni, hogyan kell a prevenció területén dolgozni, annál hatékonyabban tudjuk ellátni a munkánkat.
Azt gondolom tehát, a társadalmi konszenzus megvan az elterelés intézményéhez, de egyvalami még nagyon fontos, az, hogy ebben a Házban is meglegyen a konszenzus a politikai pártok között is. 2000-ben az akkori ellenzék kifejezte konszenzuskészségét, hiszen megszavazta a nemzeti drogstratégiát, és felmérte ennek fontosságát, valamint felmérte azt, hogy ez a probléma egészen biztosan olyan kérdés, amiben nem lehet pártpolitikai szempontokat előtérbe helyezni. Azt tapasztalom az elmúlt időszak alapján, akár a stratégia elfogadásától, hogy ez a fajta konszenzus megvolt eddig a politikai pártokban, és mindenki így is kezelte ezt a kérdést. Ha megnézzük a jelentésnek a bizottságok által való elfogadottságát, azt látjuk, hogy ez mindenképpen pozitív képet vetít előre.
Ennek szellemében kérem a képviselő urakat, az ellenzék képviselőit arra, hogy ezt a konstruktív magatartásukat tartsák meg, és fogadják el a jelentést. Ezúton köszönöm szépen a segítségüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
