ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály értelmében most képviselőcsoportként egy-egy képviselő felszólalására van lehetőség. Kérdezem, hogy kíván-e valaki ezzel élni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabálytól eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem tehát önöket, hozzájárulnak-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/16673/10. számú javaslata alapján. Kérem, most szavazzanak! Gombnyomással szavazunk, képviselőtársaim. (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 256 igen, 2 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a Házszabálytól való eltérést.
Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság mai ülésén megállapodás született abban, hogy további két, Házszabálytól való eltérésről határoz az Országgyűlés.
A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön délután politikai vitanapról szóló kezdeményezést terjesztett elő. Annak érdekében, hogy a politikai vitát még ezen az ülésen lefolytathassa az Országgyűlés, több ponton kell eltérni a Házszabály rendelkezéseitől. A házbizottság ülésén egyetértés volt abban, hogy a politikai vita megtartására a holnapi napon 9 órától kerüljön sor.
Felkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, ismertesse a Házszabálytól történő eltérés szövegét. Jegyző asszony!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem