DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosítását a 2003. december 31-én hatályba lépett Seveso II. irányelv indokolta, amely szerint az irányelv rendelkezéseit a tagállamoknak 2005. június 30-áig át kell ültetniük a saját hatályos jogrendszerükbe.
Már az irányelv elfogadását követően azonnal megkezdte a Belügyminisztérium a belső egyeztetést a szükséges jogalkotási feladatok elvégzése érdekében. És itt nemcsak a szokásos államigazgatási belső egyeztetésre kell gondolni, hanem az érintett vegyipari, gázipari, gyógyszeripari, villamos ipari és ehhez kapcsolódó érdek-képviseleti szervezetekre is. 2004 augusztusára elkészült az érdekvédelmi szervekkel egyeztetett, a számukra elfogadható változat.
Ezek után került sor az önkormányzati tűzoltóságok katasztrófavédelmi szervezeteivel történő egyeztetésre. Aztán ahogyan zajlott a törvénymódosítás előkészítése, időközben bekövetkeztek olyan események, amelyek ugyancsak tapasztalatokat hoztak a jogszabályi környezet tekintetében. A kaposvári, zalaegerszegi hűtőháztüzek, a törökbálinti petárdarobbanás, a tiszai, dunai árvizek és egyéb olyan katasztrófaesemények, amelyek a jogi szabályozás egyéb hiányosságaira ráirányították a figyelmet.
A tervezet ezt követően a hagyományos közigazgatási egyeztetés rendszerében is egyeztetésre került, és volt az Országgyűlés képviselőcsoportjaival is egyeztetés, hiszen vannak kétharmados szavazatot igénylő módosítási részei is ennek a törvényjavaslatnak. Azt gondolom, hogy az alapos előkészítés és az egyeztetés alapján nyugodtan mondhatom azt, hogy nem valósak és nem megalapozottak azok a kritikák, amelyek a parlamenti vitában elhangoztak, hogy ez előkészítetlen vagy kidolgozatlan volna. Szó nincs erről, ez egy bonyolult szabályozás, sok összetevővel, sok érdekelttel, alapos egyeztetéssel.
Tisztelt Országgyűlés! Több módosító indítványt az egyeztetés során a kormány elfogadni javasolt, nyitottak voltunk és támogattuk a kompromisszumokat. Vannak olyan módosító indítványok azonban, amelyeket a kormány nem támogat, mert szakmailag nem tartja beilleszthetőnek ebbe a rendszerbe. Több módosító indítvány foglalkozott a törvényjavaslat költségvetési finanszírozási kérdéseivel, különösen, hogy az önkormányzatok számára ez jár-e vagy sem többletkiadásokkal. Szeretnék mindenkit biztosítani, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóság működésével, fenntartási kiadásával kapcsolatban az önkormányzatoknak ez a törvénymódosítás nem jelent többletkiadást.
Képviselői módosító indítványt támogat a kormány, elfogadtuk azt, hogy a törvénytervezet lehetővé tegye, hogy a tűzoltó-szakképzési feladatot ellátó oktatási intézmények is részesülhessenek az 1 százalékból, ami a tűzoltó-felszerelések fejlesztési forrásaként a biztosítóktól származik.
Tisztelt Országgyűlés! A törvénytervezetnél még vitát váltott ki a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokokkal szembeni fegyelmi eljárás kezdeményezésére és egyéb személyzeti jogosítványokkal kapcsolatos módosítási szándék. Néhányan itt a vitában úgy vélték, hogy ez az önkormányzatiság elvét és az önrendelkezés jogát sérti. Nem így van. Azt gondolom, sikerült olyan kompromisszumos megoldást találni, ami mindenki számára elfogadható.
Szó nincs arról, hogy bárki az önkormányzati autonómiát vagy szuverenitást itt akár csak karcolni akarta volna a törvény beterjesztésével. Mindenesetre arról persze szó van, és ezt akartuk, hogy az önkormányzat, a polgármester döntésének meghozatalát szakmailag is alátámasszák a megfelelő hatóságok, amelyek ezzel a szakmai mérlegelési kompetenciával rendelkeznek. Azt gondolom, hogy ennek összes előnyét a parlamenti vitában sikerült bemutatni, és megnyugtatóan várhatjuk az Országgyűlésben a törvényhez benyújtott módosító indítványokról való szavazást.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem