HORVÁTH CSABA

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH CSABA
HORVÁTH CSABA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság november 23-án tárgyalta a száz lépés program megvalósításáról szóló beszámolót, valamint az annak elfogadásáról szóló határozati javaslatot, amelyet 15 igen mellett egyhangúlag általános vitára alkalmasnak talált.
A száz lépés programja az örökölt igazságtalanságok felszámolásának programja; a támogatásra, a segítségre szorulók jövőbe lépésének programja. Olyan program, amely egyben a gazdaság élénkítésének nagyon fontos eszközéül is szolgál. Most elsősorban a panelfelújítási programra szeretném felhívni a figyelmet, de a száz lépés programjában számos, a gazdasági bizottság által fontosnak tartott, és a magyar gazdaság egészére pozitívan ható intézkedés került bevezetésre.
Jelentős lépések születtek a gazdaság kifehérítése érdekében. Ezzel többek között átláthatóbbá vált a magyar gazdaság, a magyar munkavállalók kiszolgáltatottsága csökkent. A gazdaságunk alapját képező magánszektor terheit csökkenti, hogy 2006-ban megszűnik az iparűzési adó, 2007-ben 3 százalékkal csökken a munkáltató által fizetett tb-járulék, megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás. Mindezek a lépések a magyar gazdaság élénkítését szolgálják.
A Gyurcsány-kormány által alig fél éve meghirdetett száz lépés program 110 lépése közül több szolgálja az otthonteremtést vagy a már meglévő otthonok komfortosabbá tételét, modernizációját. A februárban meghirdetett Fészekrakó-program eddig több mint 17 ezer új otthon megteremtését tette lehetővé. Ez a szám ugrásszerűen fog növekedni többek között azért, mert a kormány megemelte a kedvezmények igénybevételét limitáló korhatárt.
A múlt egyik nehéz öröksége a városokban lévő panel lakótelepek másfél évtizede halogatott problémáinak kezelése. A lakótelepen élők a politika mostohagyermekei voltak, miközben a problémák az épületek öregedésével hatványozottan nőttek. A Gyurcsány-kormány felmérte, hogy több százezer család érdekében gyors, határozott lépésekre van szükség. Ezért ez a kormány a tettek kormánya, mely 15 év után a köztársaság régi adósságát törlesztette a Panel Plusz program elindításával, amelynek keretében államilag támogatva adja pluszba a panelházak felújítási összegének egyharmadát. A Panel Plusz program elindítása óta önerő és megtakarítás nélkül eddig majdnem 1200 ház, majd 50 ezer panellakás felújításának támogatásáról született döntés. Önerő nélkül, mert megalkottuk a “Sikeres Magyarországért” Panel Plusz hitelprogramot, amelyhez 15 kereskedelmi bank is csatlakozott. Az idén ennek a komplex programnak a segítségével 13 milliárd forint állami támogatás és 11 milliárd forint hitel kerül szétosztásra a panellakások felújítása céljából.
Fél év alatt bizonyítottuk, hogy az akarat és a tett csodákra képes. A tények magukért beszélnek. A program elindítása óta robbanásszerű változás következett be ezen a téren. Fél év alatt túlszárnyalta a Gyurcsány-kormány a megelőző évek teljesítményét, és 2006-ban adottak a lehetőségek a gyorsításra. E célra a 2006-ban felmerülő igényeknek a benyújtott és indokolt pályázatok függvényében biztosított a forrása, mert ez a támogatási forma felülről nyitott előirányzatba került.
(10.20)
Ez azt jelenti, hogy 8-10 éven belül akár minden panellakásra sor kerülhet. Ezzel sok százezer, panellakásban élő, nehéz szociális helyzetben lévő honfitársunkon tud a kormány segíteni.
A felújítás, tudjuk, gyakran nem elég, mert magasak a rezsiköltségek, nem elég gyors a felújítás, ezért a Gyurcsány-kormány támogatja a lakások egyéni hőszabályozásának kialakítását, valamint az adócsökkentéssel, a szolgáltatás árképzésének az ellenőrzésével eléri, hogy csökkenjen a távhő ára. Ezenfelül támogatási rendszert dolgozott ki a Gyurcsány-kormány a nyugdíjasok távhőköltségeinek enyhítése érdekében.
A kormány nemcsak a lakások felújítását tűzte ki célul, támogatja a lakókörnyezet, a zöldterületek, játszóterek, közösségi terek megszépítését, továbbá a Gyurcsány-kormány biztonságot nyújt a lakótelepen élőknek, hiszen külön rendőrsége van már 7 fővárosi és 19 vidéki lakótelepnek, az itt élő 700 ezer honfitársunknak nyújtva ezzel nagyobb biztonságérzetet. A lakótelepi rendőrségek létrehozása pedig jövőre is folytatódik.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság egyhangúlag javasolja a Gyurcsány-kormány száz lépésének programjáról szóló határozat elfogadását az Országgyűlésnek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem