BIRKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

BIRKÁS TIVADAR
BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felelősséggel kell lenni a gyermekek iránt - mondta egy szocialista képviselőtársam. Úgy gondolom, hogy valóban, mind a szülők, mind a gyermekek iránt felelősséggel kell lenni. Lehetne sorolni azokat az eseteket, hogy hányszor csapták be önök a szülőket. Gondoljunk csak, mondjuk, az ingyenes tankönyvvásárlásra! Én két olyan programról szeretnék azonban beszélni, amikor szocialista politikusok Gyurcsány Ferenccel az élen a gyermekeket és a szülőket egyszerre csapták be.
Az egyik a játszótérépítés. Annak idején nagy sajtótájékoztatón, egy másik minisztertársával libikókázva Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy valamennyi magyarországi játszóteret európai normáknak megfelelővé fogják átalakítani. Egyébként ez a program 15-20 milliárd forintot igényel, nagyvonalúskodott, hiszen ha beszélni kell, szavakban Gyurcsány Ferenc könnyen nagyvonalú. Azóta egy költségvetési tervezetbe sem építettek be egy fillért sem játszótérépítésre. Ennyire lehet komolyan venni Gyurcsány Ferenc szavait.
A másik program, amiről beszélni szeretnék, a Bozsik-program. Önök előszeretettel beszélnek az esélyegyenlőségről. Ha volt egy program Magyarországon, ami valóban egyenlő esélyt teremtett a gyermekek számára, az a Bozsik-program volt. Ez a program arról szólt, hogy egy gyermek - függetlenül attól, hogy egy menő budai kerületbe születik, egy nagyvárosi külvárosi lakótelepen vagy egy kis faluban - szervezett keretek között, szakember felügyelete alatt tud sportolni, és tehetségétől függően egészséges emberré vagy pedig olyan játékossá tud válni, aki ki tud törni a nyomorból. Ezt egy tollvonással beszüntették. Nem volt rá pénz; egyébként hozzáteszem: egy olyan időszakban, amikor a digitális fényképezőgép vásárlását pedig több tíz milliárd forinttal tudták támogatni. Ennyit az esélyegyenlőségről és a szociális érzékenységről.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem