LÁZÁR MÓZES

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR MÓZES
LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha az ember vásárol bármilyen terméket, megszokta azt, hogy annak szavatossága van, arra, hogy meddig tudja igénybe venni a szolgáltatást, egy meghatározott időtartam áll rendelkezésre.
November 26-án Magyarország miniszterelnöke úgy fogalmazott, hogy nem lesz gázáremelés. Joggal vethető fel a kérdés, hogy ennek a kijelentésnek meddig van a szavatossága.
Azért is érdekes ez a kérdés, tisztelt miniszter úr, mert ebben a Házban és a Házon kívül az önök kormánya és a kormánypárti képviselők részéről az elmúlt több mit három esztendőben számos ilyen és ehhez hasonló kijelentés hangzott már el, aztán a valóság ehhez képest egészen más lett, mert a lakosság számára a legmagasabb fogyasztási kategóriában több mint 50 százalék gázáremelés volt, a közületi fogyasztók számára pedig 117 százalék. Itt külön érdemes megjegyezni, hogy ezek között rengeteg olyan intézmény van - iskola, óvoda, oktatási, szociális intézmény -, amelyet az állam vagy az önkormányzatok tartanak fenn.
Azt gondolom, miniszter úr, most már talán érthető, hogy önök miért nem szavazták meg azt a garanciatörvény-tervezetet, amelyet benyújtottunk, amelyben azt kértük, támogassák azt az elképzelésünket, hogy garantáljuk, a gáz, illetve a villamos energia ára az inflációnál nagyobb mértékben nem fog emelkedni. Én ebből azt feltételezem, hogy azért nem szavazták meg, mert a miniszterelnök úr egyáltalán nem akar gázáremelést, és ezt minden határon túl tartani fogja, tehát vélhetően a mi javaslatunkat, amely szerintem korrekt és közelebb áll a valósághoz, az önök miniszterelnöke tromfolta, hogy egy kártyahasonlattal éljek.
De joggal kérdezik az emberek, az önök korábbi években tapasztalt álságos viselkedése után, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) meddig tart ez az ígéret.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem