DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én zavarban vagyok, mert azt gondoltam, valamilyen szakaszolással fogunk ma tárgyalni. Erre is készültem, mert azt gondoltam, megvitatjuk, hogy egy 2 százalékos inflácó, egy 3 százalékos reálbér-növekedés mellett hogyan lehet nominálisan csökkenő egészségügyi E-alap, az a 12. melléklet… - csökkenés értékében hogyan lehetséges fönntartani a 80 százalékban önkormányzati fenntartási kötelezettséggel működő egészségügyi rendszert akkor, amikor az önkormányzatok bevétele csökkent.
Azt gondoltam, arról fogunk vitatkozni a költségvetési vitának már ebben a szakaszában, hogy az a 20 módosító javaslat, amelyben nemcsak fideszes módosító javaslatok voltak, hanem SZDSZ-es módosító javaslatok is, hogyan korrigálják az E-alap bevételi oldalát, és hogyan rendezik a gyógyítókassza 30 milliárdos hiányát, amivel egyszerűen lehetetlen teljesíteni a fő 3 százalékos bérnövekedést, az egyéb változásokat, még akkor is, ha figyelembe vesszük a bizonyos csökkentési lehetőségeket.
Azt gondoltam, végül is erről fogunk itt vitatkozni, hogy milyen lehetőségeink vannak még prioritások kijelölésére, valamilyen hangsúly-áttelepítéssel.
Szóval, zavarban vagyok, mert itt hallunk mindenről, csak arról nem, hogyan tudnánk előrelépni, és szakaszolva hogyan tudnánk más hangsúlyt is tenni.
Kérem önöket, térjünk ehhez vissza, mert nagyon-nagyon fontos az egészségügy, hiszen a fenntartás mégiscsak 80 százalékban erről szól. Azt kell mondanom, miért nem szavazott meg egy konkrét, idetartozó javaslatot, a polgárdi egészségügyi intézményt éppen az államtitkár úr.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem