DIÓSSY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DIÓSSY GÁBOR
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. A Lezsák képviselő úr által felsoroltakhoz szeretnék hozzászólni abban a sorrendben, ahogy ő mondta.
Először a házaló kereskedőket említette. Jogosan fölvetette a képviselő úr, hogy kormányrendelet szabályozza a házaló kereskedők tevékenységét az éjszakai óráktól a hajnali vagy a reggeli órákig, és egyéb részeit is a házaló kereskedői tevékenységnek ez a kormányrendelet szabályozza.
Arra fölhívtuk a figyelmet többször is a vita során, hogy ez a törvény kerettörvény. Nem szeretnénk abba az irányba a kormány részéről elmenni, hogy ebben a törvényben túl részletesen szabályozzuk egy-egy tevékenység jellegét, annak a jellegzetességeit. Azt gondolom, hogy a házaló kereskedő tevékenységének ilyen részletes szabályozása, ahogy a képviselő úr említi, túlmenne az elképzelt törvényi keret jellegen.
A második, a vásárlók könyvére vonatkozó javaslatra ugyanezt tudnám mondani, és a későbbiek során a többi hozzászóláshoz is szeretnék majd kommentárt fűzni; de talán inkább összefoglaló jelleggel a vége felé.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem