KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr, és a türelmét is. Tisztelt Államtitkár Úr! A sokszor nevet változtató, de a gazdák számára többnyire csak növényvédő állomásként számon tartott hálózat az elmúlt évtizedekben Európában és világszerte komoly hírnevet vívott ki magának a szakmai körökben és a honi gazdatársadalomban egyaránt.
Tevékenységük színvonala, az általuk jogszabályi háttérrel is biztosított elvárások szintje sok területen jelentősen meghaladta az európai szintű szabályozást. Épp ezért azt hihetnénk, hogy minden erőnkkel törekednünk kell a megszerzett előnyök kihasználására, természetesen azok megtartására, sőt ha lehetséges, azok növelésére.
És ezzel szemben mi történik? Ez év márciusától már 96 főt elküldtek, és 2006 januárjától újabb 90 főnek távoznia kell a növényvédelmi és talajvédelmi hálózattól. Az összehangolatlanság klasszikus példáját az is mutatja, hogy a PHARE-pénzekből már a most regnáló kormány által jóváhagyott, mintegy 2 milliárdért megépült központi diagnosztikai laboratórium sem működik, mert egészen egyszerűen nincs képzett szakember a működtetéséhez.
Az ide szükséges 18 szakember helyett a leépítés a fő cél, a labor sorsa egyelőre ismeretlen. Nem úgy a bejáratódott laboroké; ezekben a laborokban a csatlakozás után is biztosan van munka: a talajlaborokban az EU-s támogatásokhoz kötelezően előírt vizsgálatok miatt, az analitikus laborokban a kötelező szermaradék-vizsgálatok miatt lesz feladat bőségesen. Ezek gazdaságosan üzemelnek, tehát a sajátos magyar modell szerint privatizációra várnak.
A szolgálat gyengítésével, leépítésével biztosan prognosztizálható, hogy a magyar lakosság növényi eredetű táplálékának élettani hatású és higiéniás garanciái sérülhetnek, épp egy olyan miliőben, amikor ezt a kockázatot más területen is fokozódni látjuk.
Miniszter úr, végül is mi indokolja a növényvédelmi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) szolgálat tervezett és részben már végrehajtott leépítését? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem